11.rész

Ma dupla résszel készültem. :)
Igazából nem is tudom miért.

Ezek ilyen kitöltő részek,szóval lehet e miatt.
Na mindegy. Jó olvasást! :)

Dátum: szeptember 6. /péntek/
Téma: A karom.
Hangulat: "Ideges"



         Reggel megjött az esős idő,így hosszú farmert vettem fel,hosszú ujjú kék pólóval,rá a farmerdzsekim. És indulhattam is.Aztán vissza,mert az esernyőm ott maradt.Na,így indult a reggelem.Ráadásul bele is léptem egy hülye pocsolyába,így a nadrágom alja eléggé vizes lett.Na mindegy.Lassan baktattam a suli fele,ahol a diákok esernyőkkel ácsorogtak.Kivéve egy bandát.Na,azok voltak az én társaságom.Odaléptem hozzájuk.Bella beállt mellém,de kis-hamar Patriknál kötött ki az esernyőm.
      -Gyerekek.Befelé az esőről -kiáltotta el magát a magyar tanár,mire mindenki befelé lódult az épületbe.Leraktuk a cuccunk a fogasra és komótosan baktattunk az angol terembe.A tanár bent volt már,de elmondta,hogy még nem csöngettek,csak neki dolga van,így előbb bejött.Nem nagyon zavart minket a jelenléte,ugyan úgy hangzavar volt,mint mindig. Áron a telefonján hallgatott valamit.
Persze fülhallgató nélkül,így az elég nagy lármát csapott. Bence és Patrik beszélgettek és valamin nagyon röhögtek. Vivien és a két csatlósa úgy járt fel-alá a teremben,mint valami királynő,és szúrós szemekkel figyelt minket. Hirtelen Bella bökte meg a hátam. Hátrafordultam hozzá,aki mosolyogva nézett rám.
      -Mizu?? Van kedved ma bejönni velem vásárolni?
     -Mikor?
     -Suli után -mondta,de hamar megráztam a fejem.
     -Vele van programom! -mutattam unottan Bence felé.
      -Miii??? Randiztok??? -virult fel.
      -Mi? Dehogy!! Gitáróránk lesz. Oda jár,ahova én is -röhögtem el magam. Bella lebiggyesztette ajkát,végül meghúzta a vállát.
       -És holnap??
      -Holnap oké. Be a városba??
      -Ahham -mosolygott én pedig viszonoztam.
A tanár befejezte a dolgát,ami azt jelentette,nekünk is be kéne fognunk,mert óra van. Feleltetéssel kezdett.
      -Miss Antalfy. Please.
      -Oh. Yes? -kérdeztem és vártam a szót. 10 szó... Az első 3 könnyű volt. Aztán jöttek a nehezek. A hatodikat még tudtam,de onnantól semmi. Franciául és németül megvan. Mi angolul??? Vá... Végül,olyan: lesz ami lesz alapon benyögtem németül a választ. A tanár szeme nagyra nyílt.
       -Elnézést. Én azt hittem,angolt tanítok,nem németet. -és túljátszva a szerepét megnézte a tanári zsebkönyvét. -Nem. Én tényleg angolt tanítok. Akkor esetleg maga tévesztett csoportot?
       -Nem,tanárnő. Elnézést kérek -sziszegtem.
       -Ülj le,3-as -beírta a naplóba a jegyem és már szólította is a következő felelőt.
       -Mr. Veller -Áron komótosan felállt és már mondta is az első szóra a választ.
 Ez így ment végig. A tanár alig mondta ki a szót,Áron már rá is vágta. Ötössel ülhetett le. Hátrafordulva,hitetlenül megráztam a fejem.
     -Honnan tudtad ezeket? -suttogtam.
     -Angolt tanultam.
     -Na de akkor is?!
     -Miss Antalfy... Megismételné?
     -Elnézést,nem hallottam.
     -Mindjárt gondoltam -forgatta szemeit. Hát nem kedves? Jaj. Mennem kellett volna németre. Legalább abból is meg lett volna a felsőfokúm. Ajj. Na mindegy. Visszafordultam és behúzott nyakkal ültem végig az órán,míg Patrik egy levelet tolt elém.
    -Jó voltál! ;)
    -Ahha. Nagyon. Nem én leszek a kedvence az is biztos.
   -Hát nem. Mutasd a karod -tolta elém újra a lapot én meg összehúzott szemmel olvastam el. Felmutattam neki a jobb karomat. Végignézte.
    -A másikat!!! -olvastam és megráztam a fejem. Engem figyelt,szóval látta.
    -Nem.
   -De. Most. És ne ellenkezz.
Patrikban bízhatok. Óvatosan felemeltem,hogy a tanár ne vegye észre,felhúztam a póló ujját. Hozzá aakrt érni,de elhúztam a karom.
   -Fáj mi? -tolta elém újra a papírt. Egy aprót biccentettem,mire ciccegett egyet és megrázta a fejét. Ideges volt. Vagy mérges. Esetleg mind a kettő. De nem tudtam mit tenni. Ez az én hibám. Kicsöngettek. Bellával lementünk a büfébe.
   -Miért volt ideges Patrik? Mit beszéltetek? -nem szóltam semmit. A kis papírt a farmeromba gyűrtem,most elővettem és odaadtam neki. Összeráncolt szemöldökkel olvasta el,majd hitetlenül rám nézett.
   -Mutasd! -utasított. -Basszus Dana... Ez nagyon ronda, hallod.
      -Nyugi. Túlélem. Ezek csak szorítás nyomok. Vannak nálam szerencsétlenebbül jártak is.
      -Lehet. De most akkor is ez a fontos. Apukád nem tudja,igazam van? -istenem. Mindent tud??
        -Nem. És nem is akarom,hogy megtudja. Kiakadna nagyon. Leütné azt a gyereket.
       -Meg is érdemelné.
        -Ja,de én apát féltem. Kiskorú bántalmazása. Büntetendő.
      -Hé Dana! -kiáltott rám valaki. Megfordultam,és Blanka suhant felém. Éppen megállt előttem. -Gyertek gyorsan.
      -Hova? -kérdeztem.
      -A mosdóba. Gyorsan.
     -De a büfé,pont mi jövünk.
     -Jó,de siessetek -sürgetett. Megvettük Bellával a szükséges kajánkat,és bementünk a mosdóba. De ott nem voltunk egyedül,így hátramentünk a lépcsőfordulóhoz és ott a sarokban beszélgettünk.
     -A ti osztálytársatokkal jár a Barnus,igaz??
     -Igen. Vivivel.
     -Azzal. Na. Barnus azt mondta,hogy utálja azt a kis csajt. Egy hisztis kis pi**a meg ilyenek. Aztán azt  mondta,hogy volt egy medencés bulin múltkor. Ott volt egy kis csaj,aki nagyon bejött neki,még meg is fogdoshatta meg ilyenek... -mondta gúnyosan és lesajnálóan. -"Ő lesz a következő csajom" -rajzolt idézőjelet a kezével,és utánozta el Barnust,ahogy ezt mondja. -Dana. Vigyázz magadra oké? Ez a barom rólad beszélt...
      -Vigyázok -ígértem meg.
      -Vagy ha nem Ő,akkor mi a 3 fiúval -szólt bele Bella. Végül bemutatkozott. -Amúgy láttad már a karját?
      -Mi? Miért,mit kellett volna látni? Mutasd csak húgi.
       -Kössz,Bell... -kínosan felhúztam a pólómat. Blanka arca egészségtelenül változott fehérré.Erről beszéltem.Félt.
      -Blan! Anyunak és apunak egy szót se!
      -Oké. Na de menjünk. A végén még feltűnően tűntünk el.
Visszamentünk a terembe,ahova Blan is jött velünk.
       -Bence.Beszélhetnénk? -kérdezte.Ben felállt és kimentek.Nem hallottam miről lehet szó,annyit láttam,hogy Ben bólogat,Blanka pedig vadul gesztikulál és néha rám néz.A végén Blan elmosolyodott,és már el is tűnt.Ben lazán lépkedett be hozzánk.
      -Hánykor indulsz gitárra?
      -Fél 4.Miért?
      -Megyünk együtt? -mosolygott rám.
      -Persze.
Jaj,hogy milyen unalmasak voltak az órák.Mindenhol továbbmentünk az anyaggal,de végül kicsengettek hatodik óráról.Végre.Patrik,Bella,Áron és Ben haza kísértek. Nagy meglepetésemre Áron be akart jönni.
     -Ö..Persze,gyere -engedtem be.-Ben!Fél 4-kor itt tali -bólintott és tovább mentek.
     -Mizu? -kérdeztem.-Kérsz inni?
     -Nem,köszi.Hogy vagy?
     -Kössz jól.De ez nem látszik? -mosolyogtam.De Ő komoran megrázta a fejét.A kezemre mutatott.Ajj már.Hisz csak pár folt.Szálljanak le rólam.El fog tűnni onnan.Egyszer biztos.Minden mindegy alapon végül felhúztam a pólóm és megmutattam Neki.Egy emberrel több vagy kevesebb,aki látta...Nem szólt semmit,csak hümmögött.
     -Ezért jöttél?-kérdeztem.
     -Nem.Figyelek rád.
     -Hát jó.Kérsz kaját.
     -Nem kössz -mosolygott és vissza is fordult a telefonjához.Megvontam a vállam és kimentem ebédelni.Arra figyeltem fel,hogy valaki csönget.Már épp nyitni akartam,amikor Áron lépett mellém.
      -Majd én -nézett rám ellenkezést nem tűrően.Hátráltam egy lépést.Áron kinyitotta,de az ajtóban nem az állt,akitől védeni kell.
     -Te ki vagy? -kérdezte megsemmisítő hangon Áron.
      -Hagyd. Őt ismerem -léptem oda mellé,de a kezét kitartotta,ezáltal nem engedett maga mellé. -Mit művelsz?
     -Szóval,ki vagy Te? -nézett még mindig az ajtóra,rám pedig nem figyelt. Kezdtem elveszíteni a türelmem.
      -Áron,hagyd már. Nem érted,hogy Őt ismerem?!
     -Dana! -szólt rám. -Nyögd már ki,hogy ki vagy.
     -Reisler Kristóf. Dana bátyjának a legjobb barátja,egy úton neki is! -mutatott rám. -Szia Lexi. -mosolygott.
     -Szia Krisz. Áron,menj már arrébb légy szíves. Hagy engedjem be Kriszt -a srác vonakodva,de arrébb ment. Kristóf bejött,leültünk az étkezőbe. Áron szúrós pillantásokkal illette Kristófot,de lenyugodott.
       -Mennem kell.Mindjárt itt van Bence.Szia Dana. -mosolygott rám.
       -Szia Áron.Köszi,hogy itt voltál -csuktam be mögötte az ajtót.Visszasétáltam Kristófhoz,aki röhögve ült az asztalnál.
     -Ki volt ez a gyerek?Nagyon komoly volt.
     -Csak egy osztálytársam.Nem kell vele foglalkozni.
      -Oké. De nekem is mennem kell.Majd hívlak kicsi-nyomott két puszit az arcomra.Miután Kristóf is elment,annyi időm maradt,hogy összeszedjem a gitárom,és már csengettek is.Ben volt azt,így elindultunk.Nagyon lassan ment el a gitáróra,de nagyon élveztem.Hazaértem. Most másra se vágyom,mint hogy lezuhanyozzak és aludjak egy jót! :)