40. rész

Sziasztoook! :D
Meghoztam az új részt, bár ebbe nincs semmi érdekes.

Viszont. Új év alkalmából ma két résszel készültem, ezért

olyan ÉJFÉL tájban nézzétek az oldalt, ha akarjátok/tudjátok, mert 

akkor hozom a kövi részt. :)

Az sokkal eseménydúsabb lesz. Na nem is húzom az időt.

Remélem tetszeni fog, jó olvasást!
Puszi :*

Dátum: február 16. /kedd/
Téma: Vivien és Zsombor
Hangulat: Boldog és szomorú



       Délelőtt mentem Márkhoz, így nem mentem iskolába. Reggel az ágyamon fekve a plafont bámultam, amikor kopogtak az ajtómon. Egy hangos "Gyere" kiáltás után Zsombi lépett be a szobámba.

      -Jó reggelt Húgi -köszönt a megszokott módon (az elmúlt időben rájöttünk, hogy semmi közünk egymáshoz azon kívül, hogy testvérek vagyunk, így húginak kezdett el nevezni, de nem bánom :) )
      -Neked is. Mizu? Ilyenkor már fent?
      -Tudtam, hogy ma mész tornára, de előtte beszélni akartam veled.
      -Igen? -kérdeztem meglepetten. -És miről?
      -Viviről.
      -Vivi?

Na igen. Viviről nem nagyon beszéltem az elmúlt időkben. Mióta a saját öccse (!!!) leütötte és hazahoztam ápolni, azóta eléggé jóba lettünk. Kiderült, hogy nem is olyan hárpia, mint én azt 2,5 éve tudom. Igazán klassz fej csaj. Elmesélt egy csomó mindent, hogy miért vált olyanná aki volt, hogy mi lett a szüleivel és a többi (ebbe most nem mennék bele részletesen). 2 nap után hazament az anyjához, mert már hiányolták, viszont az öccsével nem beszél, hiába hívogatja a fiú. Elég sokat járt át hozzánk, és Zsombival is rengeteg időt töltött. Nem szóltam nekik arról, hogy láttam a csókjukat, Ők sem beszéltek róla, így megmaradt abban a hitben, hogy csak ketten voltak. Ám de, ma miután Zsombi bejött....

     -Igen, Viviről szeretnék beszélni.
     -Mit kéne róla?
     -Hát... Ami azt illeti nagyon sokat -mondta, és már láttam rajta mi lesz ebből. Szeme csillogott, apró mosolyráncok jelentek meg körülötte, pedig arca komoly volt. És elpirult!!!!!
    -Hát, akkor hallgatlak -mosolyogtam rá biztatóan.
    -Nos, tudod... Öhm... -kezdte zavartan. -Amikor Vivi itt volt és ápoltuk... és Te elmentél bevásárolni... Nos, elcsattant egy csók közöttünk filmnézés közben -nyögte ki végre. Visszafojtott mosollyal néztem rá.
     -Igen? -kérdeztem tettetett döbbenettel.
      -Nos, aha...Meg, találkozgattunk, randiztunk, meg úgy minden... És, azt hiszem egymásba szerettünk. Nem is olyan rossz fej a csaj. És, hát. Most járunk -beszélt teljesen zavartan.
      -Zsombi. Nagyon örülök neki -mosolyodtam el, mert úgy tűnt, teljesen lefagyott. -A csókról pedig tudtam -vallottam színt. Elkerekedett szemekkel nézett rám, majd elmagyaráztam neki.
      -Akkor nem bánod? -kérdezte félve.
      -Nem. Örülök nektek -mosolyogtam. -Már csak az én szerelmi életem kéne tudnom... -mondtam halkan, mire bánatos mosollyal nézett rám, majd kiment a szobámból, mert mély depresszióba estem. Bence bezzeg velem nem beszél. Váááááááááááá.................................

39. rész

Sziasztok!!
Meg is hoztam az új részt, és ezzel szeretnék nagyon sok

KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNEPEKET

kívánni minden Kedves Olvasómnak! :)
Elnézést, amiért a rész ilyen depisre sikeredett,

de kb. a hangulatom ingadozós részeiben nekem is ilyen, szóval

ne haragudjatok.

Nem is húzom tovább az időt, még 1X mindenkinek

Kellemes ünnepeket.! :)
Puszi :*

Dátum: február 7. /vasárnap/
Téma: 1 hetes kerülgetés
Hangulat: Őszinte



     1 hete, mióta a tónál Ben bevallotta, hogy szeret, azóta nem beszéltem vele, és még csak nem is találkoztunk. Nem akarok vele találkozni, de muszáj lesz. Márk is azt tanácsolta, hogy beszéljek vele, mert ez így nem mehet. Nem kerülhetem el életem végéig. Meg le is cseszett, amiért ilyen elméleteket szövök, hogy én valakinek a terhére leszek. Megmondta, hogy ugyan olyan ember vagyok, mint régen, annyi különbséggel, hogy lassabban járok. Hát, köszönöm. Ha pl. gyereket akarok, hogy fussak utána?? Nem, én ebből az életből nem akarok semmit... Apácának állok. Tényleg...:'D Jó, ez persze csak vicc volt. Azt sem lennék képes elviselni.

    Szóval ma, elszántam magam. A térdemen doboltam, amíg a telefon kicsöngött.
       -Igen? -hallottam meg mély hangját.
       -Szia -köszöntem halkan.
      -Lex -hangja döbbent volt. -Mi történt veled? Egész héten nem vetted fel a telefont.
      -Tudom, sajnálom. Viszont beszélni szeretnék veled. Át tudsz jönni holnap suli után?
     -Mit szólsz, ha még most átmegyek? Nem tart semeddig.
     -Rendben. Akkor várlak. Szia -és letettem.
Talán egy 20 perc múlva meg is érkezett. Zsombi nyitott ajtót és engedte be, majd küldte fel a szobámba. Mikor belépett az ajtón, én épp akkor jelentkeztem ki FACEBOOK-ról. Szótlanul leült az ágyam végébe és engem bámult, míg el nem rendeztem mindent. Nem mosolygott, arca komoly volt, viszont a szemén látni lehetett, hogy jól szórakozik a bénázásomon. Ja, hogy érthető legyen: a laptop töltőbe beleakadt a lábam, nem bírtam letenni a gépet. Utána meg leejtettem. Na mindegy. Nem ez a lényeg, tudom, hogy béna vagyok.

     -Mondd, mi a baj? -nézett rám aggódva.
     -Tisztázni szeretnék veled mindent.
    -Mi mindent?
    -Bence... Tudod miért rohantam el múltkor? -kérdeztem, mire megrázta a fejét. Elmondtam neki mindent. Minden egyes elméletemet ami csak eszembe jutott még múltkorról. Arcán döbbenet és elgyötörtség volt.
     -Lex... Ezt most Te sem mondod komolyan, ugye? Mi az, hogy nem élsz teljes életet? Dana, Te meg vagy húzatva, esküszöm -mondta elképedve a szavakat. És feltűnt, hogy Danának nevezett. Mióta ismer, soha nem szólított a szokványos becenevemen, mindig Lex voltam. Ez az első alkalom.
    -Sajnálom. Én akkor is így érzem -lehajtottam a fejem és a sírással küszködve bámultam a combomon lévő kezeimet.
     -Nézz rám! Nézz a szemembe és úgy mondd ki -hangja halk, mégis parancsoló volt. Az államnál fogva felemelte a fejemet, ezzel kényszerítve (megint), hogy a szemébe nézzek. Tekintetemet belefúrtam az övébe.
     -Én... Én nem akarok... Nem akarok senki terhére lenni -mondtam a szemébe (többé-kevésbé). Elfordította a fejét, majd szó nélkül felállt és az ajtóhoz sétált. A könnyeimmel küszködve néztem rá. Megállt és az ajtóból nézett vissza rám.

    -Felejtsd el akkor, hogy bármit is mondtam. Felejtsd el. Semmi közöd nem lesz hozzám, ne aggódj. Viszlát -és ezzel becsukta az ajtómat. Hallottam a lépcsőn a dobogást, ahogy lerohant, majd a bejárati ajtó csapódását is. Gyors kiültem az ablakba és pont láttam, ahogy a kaput is becsapja maga után és idegesen elviharzik. Addig bírtam. Patakokban kezdett el folyni a könnyem. A telefonomért nyúltam és tárcsáztam. Amikor felvette, csak ennyit mondtam:
      -Gyere át. Szükségem van rád -és le is tette. Tudtam, hogy fél órán belül itt is lesz. És persze megint igazam lett.

     -Mi a baj?? -jött be a szobámba. Felpattantam az ablakból (mióta Ben elment, ott ültem) és a nyakába borulva sírtam. -Cssshh. Ne sírj. Mi történt?
    -Segítened keheell.
    -Persze, de miben?
    -Döhöntést ho-hozni -szipogtam. Leültünk az ágyamra és elmondtam neki is mindent. Azt is mi volt ma Ben-nel. Rosszallóan nézett rám. Rögtön tudtam, hogy mi lesz ebből a beszélgetésből. Le fog beszélni mindenről.
    -Nem mondhatsz le a normális életről! Hisz ugyan olyan ember vagy, mint bárki más. Mellesleg egy gyönyörű, fiatal, élettel teli lány.
    -Akinek a bal lába béna.
    -Nem béna. Az, hogy lassabban mozogsz még nem jelenti azt, hogy ne tudnál járni. Hát nézz magadra. Rá tudsz állni, nem?
    -De... -mondtam halkan.
    -Na. Bence meg szeret téged. És ezt akarod, nem?
    -De...
    -Akkor hajrá. Most Te voltál a ludas, Neked is kell jóvá tenned. Hívd fel.
    -De... -kaptam fel a fejem.
    -Igen? Mi de?! -nem szóltam. -Igen, én is így gondoltam. Most gondolkozz el, mit beszéltünk, aztán hívd fel szerencsétlen srácot és kérj tőle bocsánatot -enyhén rendre utasított, bár igaza volt. Komoran nézett rám. Azt hiszem kicsit sokkoltam a döntésemmel, bár sikerült minden eddig felépített falat ezzel lerombolnia. Azt a falat, ami nem tett volna nekem jót, és ebben is igaza volt. Egyszerűen mindig igaza van.

Az ajtóhoz lépett és már épp húzta volna be maga mögött, mikor eszembe jutott valami:
    -Ádi -kiáltottam utána, mire mosolyogva nyitotta vissza az ajtót. -Köszönöm. Te vagy a legjobb testvér a világon!
    -A húgomnak bármit. Szeretlek Alex. Rám mindig számíthatsz. Most pedig figyelj oda mit mondasz -bökött a telefonra, majd a fejét csóválva, ám de mosolyogva lépett ki a szobából.
Tárcsáztam (ma már nem tudom hányadszorra), de hirtelen oda lett minden önbizalmam. A telefontól ugyanis ezt a választ kaptam:"Sajnáljuk, a hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük, ismételje meg később a hívását vagy a sípszó után hagyjon üzenetet."
 
Kikapcsolta a telefonját. Annyira megsértettem, hogy beszélni se akar velem. Ezt rettenetesen elcsesztem. Mérgemben még a telefonomat is eldobtam, ami darabjaira hullott szét, de nem érdekelt. Eldőltem az ágyamon, a telefont a földön hagytam és újra zokogásba kezdtem. Ma már másodszor ugyan az miatt...

38.rész

Sziasztook!
Van egy jó és egy rossz hírem. :S
A jó az, hogy meghoztam az új részt.
A rossz pedig az, hogy hamarosan befejezem, ezen kívül talán lesz még 5,

de még nem tudom.
Viszont a befejező rész után tervezek még 3 vagy 4 extra részt,

ami kicsit másfajta lesz, mint a többi, de az legyen meglepetés.

Na mindegy, nem is húzom az időt.
Jó olvasást, komizzatok légyszi!
Puszi :*
U.I.: Köszönöm a több, mint 8300 oldalmegjelenítést. :))

Dátum: január 30. /szombat/
Téma: Pár elcsattant csók és egy szerelmi vallomás?!
Hangulat: Hoppá... O.o "Emésztés" alatt



       Reggel az első utam a bevásárlóközpontba vezetett. Mivel az én kocsimat összetörtem ( :( ), Zsombi kölcsönadta az Övét. Ő otthon maradt, Vivire figyelni. Kíváncsi vagyok, mennyire lesz jó "nővérke" :D. 
Délre végeztem, bevásároltam mindent, ami szükséges lehet otthonra. A bevásárlókocsit teljesen megtömve toltam ki az autóhoz. Kb. negyed óra volt, míg mindent bepakoltam a csomagtartóba, és végre indulhattam is haza. Jobban mondva... Hm. Az első Meki-ig el is jutottam. :D Nagyon éhes voltam, reggel óta nem ettem semmit, így 2 BIG MAC-kel, 2 SAJTBURGERREL és egy fél literes SPRITE-tal a tálcámon ültem le az egyik sarokhelyre. Innen pont ráláttam a TV-re, ahol éppen egy tehetségkutató ment. Érdeklődve bámultam a műsort, miközben elkezdtem kibontogatni az ételem. Esküszöm, csak annyit vettem észre, hogy vége az előadásnak (utolsónak egy kisgyerek páros volt, annyira gyönyörűen táncoltak, nagyon meghatottak :) ), és én mindent megettem... Csak bámultam magam elé. Ezt komoly mind én ettem meg?? Úristen... :O Enyhén elszörnyedtem, hogy komoly mindent elpusztítottam? Pedig nem volt rá más magyarázat. Mindent felfaltam. Ezek szerint tényleg nagyon éhes lehettem. Az idő is csak járt. Csak nekem nem tűnt fel. Olyan volt, mintha maximum fél órát ültem volna ott, ehhez képest 3-at, de mindegy. :D

    Végül is, valamikor hazakerültem. :D
Beálltam az autóval a garázsba, majd a szatyrokat megfogva indultam befele a házba. Tényleg halkan mentem be, nem is értem, hogyan tudtam. Lepakoltam a cuccokat a konyhaasztalra, majd levetkőztem. Elpakoltam mindent a helyére és úgy döntöttem, hogy mára befejeztem mindent, ledőlök egy kicsit a szobámban és zenét hallgatok meg netezek. 2 órát el is voltam vele, a gépemen talált kiskori képeket nézegettem, mellette hallgattam régi, magyar zenéket és így minden pompás volt. Kb. 6 óra tájban úgy döntöttem lemegyek a nappaliba megkeresni bátyámat meg drága vendégünket. Úgy gondoltam, hogy Vvit majd a nappali körül találom, Zsombit pedig a szobájában. Aha. Hát azt hiszem nagyot tévedtem. Mindketten a nappaliban voltak, a TV-ben bámultak valamilyen horrort. Ez még nem is lenne fura. Csak amit ez után láttam. Épp egy kaszabolós rész ment, mire Vivien összerázkódott, Zsombi elmosolyodott és a vállánál fogva átkarolta. A lány közelebb húzódott hozzá és a vállára hajtotta a fejét. Bátyám ránézett, majd elmosolyodva megemelte a fejét. Vivi is mosolygott. Egy puszi az arcra, majd még egy a... a szájra. Azt hittem képzelődöm. Többször megdörzsöltem a szememet, mintha így el tudnám hitetni magammal, hogy csak hallucinálok. De mikor kinyitottam szemeimet, rá kellett jönnöm, hogy nem csak képzelődöm. Vivi és Zsombi csókolóztak!!!! WTF? O.o Kicsit sokkolt. Hirtelen féltékeny lettem. De aztán rá kellett jönnöm, hogy nem lehetek az. Hiszen Zsombor a BÁTYÁM! Nem több, mint a testvérem. El kellett hessegetnem a mindenféle rossz gondolataimat. Szabad emberek. Na mindegy. Szóval Ők ott meghitten ültek, én meg bambán bámultam rájuk, és fogalmam sem volt, hogy most mit is csináljak. A lábam rettenetesen fájt, ahhoz képest, hogy alig éreztem, de muszáj volt eltűnnöm. Kimentem az istállóba, felnyergeltem Black Heaven-t, majd felülve rá elvágtattam. Ki a tóhoz. Ben-nel és Ádámmal szoktam ide kijárni. Egy kedves kis tisztás is volt mellette. Ott rendeztünk egy csomó piknik partit. Kikötöttem lovamat, majd odavonszoltam magamat a partra. Leültem és a fagyos vizet bámultam gondolataimba merülve.
Miért nem élhetek normális életet? Nyomorék lettem. Ha akarnám, Zsombit hibáztatnám mindenért. De nem tehet róla. Én voltam a sofőr, miattam történt minden. A másik sofőr is miattam vesztette életét. Gyilkos lettem. Hogy leszek megint normálisan járóképes? Futni akarok, de nem tehetem. Nem tornázhatok. Kötött minden tevékenységem. :( Komolyan, hogy lesz így pasim?? Senkinek nem akarok később a terhére lenni. Nem állapot ez így. Lebénultam, és csak vonszolom magam ide-oda. Rettenetes. Eddig normálisan bele sem gondoltam. Szörnyen fáj. De nem a lábam. Mindenem fáj, lelkileg. A szívemben. Összeroppanok. Szükségem van valakire, aki mellettem áll. Mert bár ott vannak a testvéreim és a barátaim, mégsem olyan. Tényleg, hogy lesz barátom?? Nem fogok senki terhére lenni azzal, hogy engem kelljen ápolnia. Inkább elmegyek valami zárdába, vagy nem tudom... De ez így nem állapot.

      -Fel fogsz fázni -állt meg mellettem valaki, ezzel kizökkentve minden gondolatomból. Felnéztem rá, és mosolyogva húztam meg a vállam. -Mit keresel itt?
     -Csak, úgy jöttem. Kiszellőztetni a fejem. Na és Te?
     -Én is. Szeretek itt lenni. Minden szép innen. Na meg remekül lehet zenélni is.
     -Értem -néztem rá mosolyogva. Közel állt hozzám, éreztem azt a jellegzetes illatát. Hirtelen nőtt gombóc a torkomba. Azt sem tudtam mi történt. -Játssz valamit, kérlek!
    -De csak ha fel kelsz a földről -mondta, mire engedelmesen felálltam. Becipelt a legközelebbi faházba, majd begyújtott. Ekkor vettem észre, hogy teljesen átfagytam. -Mit szeretnél hallani?
    -Bármit. Valami szépet.
Abban a pillanatban rákezdett az ismerős dallamra. Máté Péter- Ez majdnem szerelem volt -ot kezdte el játszani, én pedig teljesen megbabonázva néztem és hallgattam. Hogy lehet valamit, ennyire gyönyörűen lejátszani? Ámultam és bámultam. Mesésebbnél mesésebb dalok szóltak, és egytől egyig mindet imádtam. Az eredetit is és ezt az előadást is.
      -Köszönöm -néztem rá hálásan. Mellettem ült, a szemembe nézve, a gitárt tartva. Elvesztem a szemeiben. Fejem fájni kezdett, szemeim megteltek könnyel, hasamban ütés szerű rándulást éreztem.
     -Lex, mi történt?? - tette le a hangszert a földre, és aggodalmas tekintettel nézett rám. Nem bírtam. Eddig ment. Sírni kezdtem és minden félelmemet elmondtam neki. Mindent. A bénulást is. Ő az egyetlen akinek eddig meséltem róla. Még Bella sem tudja.
A mellkasának dőlve zokogtam. Édes volt és ettől még jobban megrémültem. Mi lesz, ha ez csak egy színjáték és már meguntak engem? Hirtelen húzódtam el tőle. Reakciómat értetlenséggel díjazta. Csodálkozó tekintettel meredt rám.
     -Valami rosszat tettem? -kérdezte.
     -Nem. Csodálatos vagy. Köszönöm. Azt hiszem, velem van valami. Sajnálom -elfordítottam a tekintetem. Mellém ült, majd átkarolta a vállam. Államnál óvatosan megemelte a fejemet, ezzel kényszerítve, hogy a szemébe nézzek. Nem mosolygott, de a szeme elárulta. Sarkában apró ráncok jelentek meg és hirtelen nagyon csillogni kezdett. Végig rám nézett. Tekintetét belefúrta az enyémbe és csak bámultuk egymást. Melegem lett. Közel hajolt, engem figyelt. Tudtam mit akar. Nem ellenkeztem. Szája már az enyémet súrolta. Finoman érintette, apró puszikat lehelt rá. Lehunyt szemmel álltam és vártam mi lesz. Kezemet a nyaka köré fontam, majd egy hosszú csókcsatába kezdtünk. Más volt, mint régen. Beleszédültem az egészbe, émelyítő volt. El is felejtettem hol vagyok. A gyomrom hirtelen 5 cm-esre zsugorodott össze és, mint aki ütést kapott, úgy nyílalt bele a fájdalom. De nem fájdalmas volt, hanem egész kellemes. Mi ez??? Állítsa meg valaki! Nem tehetem ezt. Nem bírtam betelni vele. Akartam, hogy csókoljon tovább.

     -Lex, én... -kezdte el a csók közben -Szeretlek -suttogta. Leblokkoltam. Még mindig finom puszikkal kényeztetett, de én döbbenten néztem magam elé. Óvatosan eltoltam magamtól.
    -Hogy... Hogy mi? -kérdeztem kikerekedett szemekkel.
    -Jól hallottad. Szeretlek. Őszintén. Szerelemből. Észre sem vetted.
    -Nem... én... Csak barátomként néztem rád, és soha semmi másnak -mondtam szomorúan.
    -Tudom -mosolygott haloványan. Olyan édes volt. Elvesztem a szemeiben. Gondolkodni is alig tudtam.
    -Ben. Öö... Fogalmam sincs mit mondhatnék. Sajnálom. Ezt nem tehetem. Kérlek ne haragudj -ezzel a mondattal lezárva minden témát, felálltam és elkezdtem az ajtóhoz bicegni.
    -Várj, most hova mész?
    -Haza. Szeretnék hazamenni.
    -Rosszat mondtam? -kérdezte ilyedten.
    -Nem. Dehogy. Nagyon kedves vagy. Csak ez nekem sok. Nem szerethetsz! Soha... Nem akarom tönkre tenni az életed. És ne gyere utánam -mondtam az utolsó mondatot halkan. Döbbenten állt a ház közepén és úgy nézett rám. Kiléptem a fagyos januárba, ahol majd megfagytam a kellemes meleg után, de nem érdekelt. Behúztam magam mögött az ajtót, odamentem Black Heaven-hez, majd felülve rá hazavágtattam. Nem volt kedvem senkihez.
       Ben vallomása után rájöttem, hogy tényleg nem érdemlem meg Őt, és senkit sem. Nem akarok senki terhére lenni, ezért nem szerethet. Egyszerűen nem lehet.

Mikor hazaértem, beköszöntem a konyhába Vivinek, majd a nappaliba apának és a lépcsőn összefutottam Zsombival is, szóval neki is odanyögtem valahogy egy sziát, majd bementem a szobámba és eldőltem az ágyon. Ezer gondolat cikázott a fejemben, de egyre sem akartam figyelni. Ez persze nem jött össze. Olyan kilenc körül úgy döntöttem, eddig bírtam. Elmentem fürdeni, majd a meleg pizsamámban belebújtam a jó meleg ágyamba és elaludtam.
A családommal és Ben-nel álmodtam...........

37.rész

Sziasztok!
Hát, meghoztam az új részt. Remélem tetszik. :)
Ja, és mivel kérték, itt van Márkról egy kép. Ő nem lesz olyan fontos

szereplője a sztorinak, ezért is nem akartam kirakni a főoldalra, így

ide hoztam róla egy képet. A képzeleteimben Ő ilyen!
Na, de nem is húzom az időt, jó olvasást! :*

Komizzatok légyszi! ;)

Márk :)

Dátum: január 29. /péntek/
Téma: Vannak még meglepetések...
Hangulat: Meglepett


       Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan lánynak, mint Vivien, szíve is lehet. Ma rettenetesen megsajnáltam, ami neki baromi jól eshetett. Igen, Vivivel voltak összetűzéseink, nem is kevés. Például mikor tavaly év végén elcsórta tesi után a mobilom és mindenkinek SMS-eket küldözgetett, ilyen ocsmányságokat. Vagy épp mikor "véletlen" leöntött az üdítőjével.
Vagy, amit soha nem fogok elfelejteni:
     "-Te mit keresel? -léptem a szekrényemhez, ahol éppen Vivi guggolt. Az ijedtségtől hátrált egyet majd megfordult.
-Semmit.
-Ahha... Én is úgy látom -röhögtem fel.
-A sminkcuccomat kerestem...
-Az én szekrényemnél? Na ne röhögtess... -aggodalom ült ki az arcára. Egyet lépett hátra, mire megbotlott a fogas lábában és elesett. Egyenesen bele a felmosóvödörbe. Amiben persze víz is volt. :D Fehér szoknya volt rajta, ami teljesen átázott. Sok mindenki megbámulta. Nem lettem volna a helyében az fix. :S"

      Az is emlékezetes mikor nyáron táborban voltunk.
"Ifi tábor volt a nyáron. Az utolsó napon 2 fős csoportokban kellett záróműsorokat előadni. Viviennel ketten voltunk a mi giminkből, és egyikőnknek sem volt kedve egy teljesen idegen emberrel összeállni. Ezért mi ketten voltunk. Tánccal és énekkel készültünk. Kaptam gitárt és fejre tehető mikrofont, Vivi énekelt és táncolt. A gitár be volt dugva az erősítőbe. A tánc egyik lépésénél Vivi nem figyelt és elbotlott a kábelben, aminek következménye az lett, hogy hatalmasat zakózott. Le a színpadról. Letörött a körme és megrándult a bal karja. Persze ezért is engem hibáztatott.
-Az a hülye gitár! Minek kellett az erősítő?? Anélkül szerencsétlenül játszol vagy mi? Istenem ennyire idióta embert. A Te hibád, ha most eltört a karom -kiabált velem az orvosi rendelőben. -Most nézd meg!
-Mit? -kérdeztem unottan.
-Nézd meg mit műveltél a körmömmel! Annyira hasznavehetetlen vagy. Annyi lett volna a feladatod, hogy gitározz. Ezt sem tudod baleset nélkül megcsinálni. Ahj... Nem is értem miért van oda érted mindenki. Bence is veled lóg, ahelyett, hogy velem lenne.
-Bence? -kaptam fel a fejemet érdeklődve. -Most mi köze ennek Benhez?
-Ajj... Ne játszd a hülyét! Vak az a fiú. Mennyivel több mindent tudnék neki adni, mint Te!
-Hogy mi?? Na jó, Vivi, nem akarom tudni mire gondolsz -és azzal ott hagytam.
-Neeee menj el! Hogy jutok vissza? Segítened kell! Daniella azonnal gyere vissza -sipítozta. Mint aki meg se hallotta, ott hagytam. Másnap az egész tábor Vivin röhögött. Kicsit megsajnáltam, de végül is ennyit megérdemelt. ^^"

Mindegy, ebből az emlékekből elég. Ritkán említettem Vivit, mert nem találtam fontosnak. Soha nem volt felhőtlen a kapcsolatunk, viszont ma, ha nem látom mi történik és nem védem meg, azt hiszem örökre összetört volna és soha nem ismertem volna meg a valódi énjét.

          Reggel vidáman keltem, ugyanis tegnap előtt este kibékültem Zsombival. Bár még mindig gyenge érzéseket táplálok felé, és elméletileg Ő is felém, de már elfogadtam, hogy a bátyám.
      -Nem tudtad, hogy nem szabad. Nem tudtad, hogy a bátyád vagyok, így nem testvéri kapcsolat alakult ki köztünk Csak egy srácnak gondoltál, akivel lehet valami -mondta este. Minden szava igaz volt. Nem tudtam, hogy a bátyám, így nem tudtam rá testvéremként tekinteni. Nem volt az a 'rokon--> tilos!' érzés. Mert nem tudtam róla.
Szóval kibékültem vele és ezért a reggelem is jól indult. Egy világoskék garbót vettem fel, egy fekete, rózsás övvel, farmerrel és csizmával. Januárhoz (majdnem február) képest egész jó idő volt, a hó sem esett, a szél sem fújt, sütött a nap és még a madarak is énekeltek. Szóval minden remek volt.
A suli is hamar eltelt, a legtöbbet végigökörködtük Patrikkal (most volt ideje, mert Blan beteg), Bell rosszallóan nézett ránk, mikor nagyszünetben azzal szórakoztunk, hogy a kilencedikeseket ugráltatjuk ide-oda. Ben Gáborral beszélgetett (az együttes már csak a múlt, mert az én sok hiányzásom rátette a pontot az i-re. Így is hadi lábon álltunk már, soha nem volt időnk próbálni, a tanulás meg ezek mindent elvettek), Áron pedig eltűnt. Fogalmam sincs hova, de csak szünet végén jött oda hozzánk. Ugyan olyan csendes volt, mint eddig. Semmit nem mondott, de látszott rajta, hogy kicsit vidámabb, mint alapon lenni szokott.


          A délutánt Ádival töltöttem, bementünk a városba, könyvesboltba, mekibe, mindenhova. 7-kor jöttünk el, de neki mennie kellett melózni, így egyedül andalogtam haza (szó szerint...).
Épp lefordultam volna az utcánkba, amikor két veszekedő alakot vettem észre. Fiatalok voltak, azt rögtön láttam. Egy lány és egy fiú. Nem akartam foglalkozni vele, de míg az egyik pillanatban csak veszekedtek, addig a másikban a lány a hóban térdelt és csak a fiú egyik karja tartotta. Ha elengedi, a lány eldől.
       -Hé. Mit művelsz? -kiáltottam rá. Talán 40 méterre lehettünk egymástól. Ijedten kapta fel a fejét, arcán döbbenet cikázott zavarodottsággal vegyítve. Meglátott, elengedte a lányt és elfutott. -Ne menekülj! Mit képzelsz? -már mindegy volt. Nem hallotta. Amilyen gyorsan csak tudtam, odavonszoltam magam a hóban, görnyedten fekvő lányhoz. Elkezdett szitálni a hó, így gyorsan kellett cselekedni. Az arca egyik fele tiszta vér volt, ahogy beverte a járdaszegélybe, a másik pedig már lila volt a hidegtől. Még így, eltorzulva is felismertem. Nem más, mint Vivi feküdt a hóban.
       -Oh, a jó rohadt életbe... -és így tovább, szórtam a válogatott szidalmakat. Most kell ennek is lemerülnie... -Vivi...Vivien hallod?? Figyelj rám. Nem lesz semmi baj. Érted amit mondok? Ha igen, bólints egy aprót -arcra grimaszba torzult, de haloványan bólintott. -Fel kell állnod. Segítek... Valahogy -megemeltem a fejét és felültettem. Első lépésnek remek volt. Volt benne annyi erő, hogy még felálljon, így rám támaszkodva indultunk el hozzánk.
       -Zsombi! Segíts gyorsan -szinte már sírtam. Hangom kétségbeesett volt, így a fiú ijedten nézett ki a nappaliból. Arcán döbbenet futott végig, majd egy pillanat alatt felfogta, hogy mi van velem így átvette tőlem. Összerogytam. A bal lábam még mindig nem bírja, azt sem tudom, hogy értünk haza.
      -Dana! Jól vagy??
      -Én igen. Fektesd Vivit a kanapéra, majd told a tűzhöz. Majd megfagy -mondtam, mire Zsombi az ölébe vette és bevitte.
     -Gyere -jött vissza hozzám az előszobába, a karjába emelt és bevitt a nappaliba Vivien mellé, a fotelba.
     -Köszönöm. Kérlek hozz forró vizet, törölközőt és a kötszeres dobozt. Utána meg teát, de melegen!


Elment és egy pár perc múlva a kért dolgokkal tért vissza. Addig én levetkőztettem pulcsira és nadrágra.
    -Vivi, kérlek ülj fel. Muszáj, hogy rendbe hozzunk -mondtam neki lágyan. Könnyek folytak a szeméből. Segítséggel ugyan, de felült. Látni lehetett a szemén, hogy szédül és nem érzi jól magát.
    -Kicsit csípni fog, de le kell mosni és fertőtleníteni. Előre is, ne haragudj -bólintott. A törölközőt beleáztattam a vízbe, mire az átitatódott. Óvatosan Vivi arcához emeltem és elkezdtem letisztítani. Arca erős grimaszba torzult, ebből tudta, hogy kellemetlen neki. Mikor végeztem (teljesen lemostam, hogy ne maradjon véres) kentem rá neki fertőtlenítőt, majd kötszerrel leragasztottam. A fél arcát a fehér géz takarta el. Odaadtam neki a bögre teát, mellé pedig egy fájdalomcsillapítót is. Elfogadta és megitta az összes teát. Miután lezuhanyozott (adtam neki egy pizsamát. Tuti nem engedem haza ilyen későn), bevezettem Blan szobájába, hogy akkor ott alszik. Húztam neki tiszta ágyneműt, majd miután végzett beültünk beszélgetni.
    -Köszönöm -mondta halkan, lesütött szemekkel.
    -Semmiség.
    -Miért tetted?
    -Mert bajban voltál. Nem sokat láttam, de azt igen, hogy szükséged van segítségre -mondtam neki kerek perec.
    -De én annyi mindent tettem veled. Te mégis megmentesz. Dana, el sem hiszed, mennyire hálás vagyok. Köszönöm -mondandója vége már a sírásba fulladt. Most először hívott Danának, és láttam rajta, hogy minden szavát komolyan gondol.
    -Cssshh. Nem kell megköszönni. Ez természetes -mosolyogtam rá halványan. -De most magyarázz meg nekem valamit. Ki volt az a srác?
    -M-m-miért? -kérdezte félve.
    -Nem, semmi. Ne aggódj. Csak kíváncsi vagyok ki volt aki így bánt veled.
    -Az öcsém -mondta annyira halkan, hogy épp csak meghallottam.
    -Ki? Az öcséd? -kérdeztem, mire bólintott. -De hát miért?
    -A szüleim válnak, Roli pedig nem bírja ezt elviselni. 16 éves, lassan felnőtt, de akkor sem bírja. Apa elköltözött a múlthéten, vele ment Roli is. Ma találkoztunk délután és elmesélte, hogy apa már túllépett, mindenféle nőket visz fel a lakásra. Öcsém el akar menni, de anyához sem akar jönni, így valamit ki kell találni. Már a tegnap estét sem töltötte otthon. Az egyik haverjánál aludt. Mellé még ivott és drogozott. E miatt veszekedtem vele, amikor Te megjelentél. Nem volt teljesen tudatánál, amikor megütött. Ahhoz képest, hogy fiatalabb nálam, sokkal több erő van benne. Tuti nem akart ekkorát ütni, csak nem volt tisztában az erejével. De...de miért futott el? -újabb könnycseppek futottak végig az arcán.
    -Ne, ne sírj. Vedd be! Altató. Aztán pihenj. Rád fér.
    -Köszönöm... Még egyszer.
    -Nincs mit -rámosolyogtam, majd kimentem.

Nem akart a fejembe férni, hogy hogy képes valaki ilyenre?! Főleg, a saját nővérével. Lehet, hogy nem volt beszámítható, de azt mégis tudta, hogy mit csinál és kivel... Vagy nem?! Mindenesetre megsajnáltam szegény lányt. Nem lehetett neki sem fenékig tejfel az élete...

36.rész

Sziasztok!
Ez egy kitöltő rész, ezért 2 napot hoztam egyben.
Nem lett a legjobb. :/ Viszont hamarosan jövök. :)
Jó olvasást. :*

Dátum: január 5. /kedd/
Téma: Egy hónap
Hangulat: Fura


      Egy hónap. Kerek egy hónapja volt a baleset, és ezt az időt végig a kórházban töltöttem. Lemaradtam mindenről.
Egy hete kezdtük el a fizikoterápiát. Nem, még mindig nem tudok normálisan járni, és rettenetesen félek, hogy ezek után soha nem is fogok. Persze az orvosok és mindenki más is nyugtatni próbál, hogy ne gondoljak rögtön a legrosszabbra. Tudom, hogy gyakran túlreagálom a helyzeteket, de akkor is félek, és ez szerintem érthető.
     -Dana, kérlek -könyörgött már vagy egy fél órája a doki. Egy fiatal, kb. 25 éves srác a gyógytornászom, vagy a fizikoterapeutám vagy mi.
     -Nem!!
     -De mégis miért?
     -Nem akarok még egy kudarcba fulladt kísérletet -mondtam határozottan. Tegnap sem, tegnap előtt sem, se az előtt nem sikerült megállni mind a két lábamon. A bal oldalit egyáltalán nem érzem. Csak vonszolom magam, vagy tolószékben kitolnak, ha ki szeretnék menni az udvarra.
     -Soha nem fogsz járni, ha meg sem próbálod. Kérlek gyere már! Tornáztatni kell Te is tudod.
     -Ajj. Hagyjál már -kiabáltam rá szegény srácra. Elkerekedett szemekkel nézett rám.
     -Nem -jelentette ki.
     -Tessék?
    -Jól hallottad. Gyere -az ágy mellé lépett, leszedte rólam a takarót. Bal kezét a térdhajlatom alá rakta, a másikkal a hátam alá nyúlt, majd felemelt. Azt se tudtam mit csináljak, a nyakába kapaszkodtam.
    -Márk!! Engedj el! Hallod -halkan kuncogtam. Elkezdtem ütni a hátát, de szorosabban fogott. Már röhögtem, mire letett a tolókocsiba. -Szemét vagy -azzal a lendülettel hozzávágtam a legközelebbi tárgyat, ami egy párna volt. Hááát. Dobtam már erősebbet is. Igaz, hogy az arcába repült, és amikor leesett a földre, az arca nagy, kerek szemeit mutatta, amivel engem bámult. Majd hirtelen hangosan felröhögött. Nem tudtam elképzelni mi ilyen vicces.
    -Ennyi?? Ennyit tudsz ütni?? Komoly? -röhögött.-Na menjünk inkább és eddzük ezt!
Szóval így történt, hogy ma is bementem tornára, de megint elestem. Komolyan mondom, már fáj a fenekem ettől a sok eséstől. :D
      Elméletileg még 2 hét itt bent, aztán hazamehetek. Már nagyon várom. Meguntam az életemet is itt bent. Igaz, hogy volt bent egy csomó mindenki. Ádám és Blanka minden nap itt dekkolt, és információim szerint Zsombor is, de hozzám nem jött be. Bence minden második napon, Bell minden harmadik napon, Patrik akkor amikor épp kedve volt, Tina és Dom szinte folyton itt akart lenni, Áron pedig nem tudott mit kezdeni magával, ezért Ő is bent volt. Imádom a barátaimat.
Nagyon mennék már haza. Mindent várok.
Várom, hogy járhassak, friss levegőt szívhassak, és a kertemben lehessek. Vagy Black Heaven mellett. Már hiányzik a lovam, és az is, hogy lovagolhassak. Igaz, hogy Ádi elvitte párszor meglovagolni, de az még sem ugyan az. Nem az Ő lova. Hanem az enyém.
 Na, majd meglátjuk mi lesz két hét múlva. Hazamehetek végre?? Nagyon remélem...

 ***

Dátum: január 20. /szerda/
Téma: Haza
Hangulat: Boldog és szomorú


    -A zárójelentés. Sajnálom -mondta a doki, amikor behozta a papírjaimat. Ma végre már otthon. *.* Soha nem vártam még semmit ennyire. Bár, Zsombival való találkozást el akartam kerülni, de persze ez nem lehetséges. Na mindegy. Szóval a doki behozta a papírjaimat. Nem. Még mindig nem érzem a bal lábamat. Néha még a karomat sem. Rögzítőt kaptam, aminek a segítségével valamennyire tudom emelni a lábam, de leginkább csak vonszolom. Kétnaponta kell Márkhoz járnom tornára, ahová már vagy 3-an el akarnak kísérni.
Otthon sírtam. Akármennyire is rossz ezt bevallani, elsírtam magamat. A szobámban ültem és zokogtam. A lábam mindenhez betette a kaput. Normális életet akarok élni, nem egy nyomorékét. Már holnap megyek iskolába. Megmondtam Ben-nek hogy nem akarok szánakozó tekinteteket, remélem elintézte.
Tegnap Martina sírva hívott fel. Bence szakított vele. Igazából meg sem lepődtem, tudtam, hogy Bence ilyen lesz. Szeretem Bent, a legjobb barátom, de akkor is. Tina rettenetesen kiborult, talán egy óra elteltével végre meg tudtam nyugtatni, hogy nem Bence a számára ideális ember. Talál jobbat.
A jobbról jut eszembe.
Zsombor itthon megint egy csokor rózsával várt és bocsánatomért esdekelt.
Itt telt be a pohár. Ekkor folyt végig az első könnycsepp a szememen, amit aztán ezer másik követett.
Ádi mellém lépett és az ölébe emelt, úgy vitt fel a szobámba és fektetett le az ágyra. Hiányzott már ez a hely. Az ismerős illat, az ismerős tárgyak és érzések. Eddig fel sem tűnt, hogy milyen nagy honvágyam volt.
Az egész napot Ádámmal töltöttem, csak vele és senki mással. Blan tudta, hogy a bátyámra van most szükségem. Elfelejtette velem az eddigi rosszakat és nevettetett. Hálás vagyok neki.
       -Szeretlek kicsi Alexom -mosolygott rám vissza az ajtóból. Szeme az egész szobát betöltően ragyogott. -Jó itthon látni.
       -Köszönöm, bátyus -kacsintottam. -Jóéjt.

35.rész

Dátum: december 9. /szerda/
Téma: Felkelés
Hangulat: Fáradt


       Ólomsúlyúnak éreztem a szemhéjaimat. Az is nehezemre esett, hogy fel bírjam nyitni. Legszívesebben csukva tartottam volna, de tudtam, muszáj magamat megerőltetnem és felkelnem. Úgy éreztem, túl sokat aludtam már. Nagy nehezen kinyitottam a szememet. Foltokat láttam, feketeséget, kis apró csillagokat. Kitisztulva minden nézetem megváltozott.
Egy komor, fehér szobában feküdtem egyedül. A szoba egyik falán hatalmas ablak terebélyesedett. Kinéztem rajta. Ott is minden fehér volt. Havazik. Nehezen, de elmosolyodtam. Hol vagyok? Nem tudtam megállapítani. Azt tudtam, hogy nem a szobámban vagyok. Rettenetesen fáj a fejem... Mi történt?? Semmire nem emlékszem. A fejem, mint amit ezer kő borított és nyomott széjjel. Fel akartam ülni, de valami nem engedett. Erőm nem volt, karomat mozgatni sem bírtam. Bizsergés járta át a testemet. Alig éreztem valamit.


     -Jó napot! -hallottam egy hangot. -Hogy érzi magát?
     -Rettenetesen -feleltem halkan. Igazából fogalmam sincs, hogy tudtam megszólalni.
     -Ezen annyira meg sem lepődöm -mosolyodott el a férfi. Fehér köpenyt viselt, őszes haja és sötét szemei voltak.
     -Kórházban vagyok? -kérdeztem összevont szemöldökkel.
     -Igen.
     -De miért?
      -Nem emlékszik semmire? -kérdezte, mire csak a fejemet ráztam. -Rendben. Akkor ideje mesélnem -mondta, azzal megfogott egy széket és leült mellém. -Szóval... -és belekezdett. Ennyi lenne a történetem:
Autóbalesetet szenvedtem. Az utak lefagytak, én pedig kicsúsztam. Egy másik autóssal is karamboloztam, aki a helyszínen meg is halt. Először a szalagkorlátnak csapódtam, ami átszakadt, majd egy út menti fa oldalában álltam meg. A mentősök és tűzoltók majdnem 2 órán keresztül szenvedtek, míg kiszedtek a kocsiból. Állítólag rettenetes állapotban voltam, sok vért vesztettem. A fejemet is bevertem. 3,5 napig feküdtem kómában (!!!). A másik autós pedig... Az autó orránál érte az ütközet, majd kipörgött. A fejét ütötte be, majd az ijedtségtől szívrohamban meghalt. Egy 29 éves férfi volt... És... És én lettem a gyilkosa...
Üveges tekintettel bámultam magam elé.
       -Daniella... -Szólt halkan a doki. -Van itt még valami. Tudom, hogy fáradt és nem ez lenne a legjobb alkalom, de a szülei azt mondták, most mondjam el.
      -Ki vele. Halljam. Ezek után rosszabb nem lehet -mondtam halkan.
      -Ne merjen fogadni -mondta kissé nehézkesen. Egyenesen a szemébe néztem, de megrémisztett. -A bal oldala teljesen az ajtóhoz szorult. A lába is és a keze is az ajtó és az ülés közé nyomódott. Érzi most a kettő közül valamelyiket? -kérdezte.
     -Ne-hem. Csak ilyen apró bizsergést...
     -Értem. Nos... Jobb mimnél előbb túlesni rajta... Daniella. Lehetséges, hogy nem pont úgy fognak működni az érzékszervei, ahogyan eddig. De ez csak egy helyzeti állás, nem biztos semmi sem. Sajnálom -szemei csalódottságot, sajnálatot és együttérzést sugároztak. Az enyém pedig elgyötörtséget. Hirtelen megteltek könnyel. Nem akartam felfogni. Mi?! Az nem lehet...
     -Lebénulhatok? -kérdeztem a könnyeimmel küszködve.
     -Nos... A lába biztosan nem, az maximum kicsit rosszabban fog működni, mint eddig. Viszont a karjára nem vállalok garanciát -lesütötte a szemét.
Patakként folyt végig a könnyem az arcomon. Nem... Nem-nem-nem és nem! Az egyszerűen nem lehet. Sokkot kaptam. Eszeveszetten kezdtem el a bal karomat csapkodni, de semmi nem történt. Annyit értem el ezzel, hogy benyugtatóztak és délutánig aludtam.


    Amikor felkeltem, 3-an álltak a szobámban. Blanka, Ádám és... Zsombor. Semmi kedvem hozzá. Nem akartam látni.
      -Menj...Menj ki kérlek -nyögtem a szavakat. Fájt ezt mondani neki... Fájt minden vele kapcsolatban. Alig akarom felfogni, hogy a bátyámba szerettem bele. És ami a legrosszabb, hogy még mindig férfiként nézek rá, nem pedig testvéremként.
     -Dana... Kérlek -kezdte. Hevesen megráztam a fejem.
     -Kérlek. Nem akarok most veled beszélni. Sajnálom -elfordítottam a tekintetem. Lehorgasztott fejjel indult az ajtóhoz, de egy pillanatra visszanézett rám. Az asztalhoz lépett, majd lefektette a csokrot amit hozott. Még egy pillantás rám... És kiment.
Blan és Ádi estig bent volt nálam. Beszélgettünk és nevettettek. Elfelejtettek velem mindent. Boldog voltam.
Viszont mikor elmentek...
Három dologra tudtam csak gondolni.
1. A barátaim (és sajnos Zsombor is...) SMS-ekkel dobálóztak. Rengeteget nevettem, a többin pedig szinte sírtam.
2. A lábam és a karom. Nem, nem akarom elhinni, hogy lebénulhatok. Az... Az nem én lennék. Oda lenne minden... Az életem. Nem akarom. :'(
3. Zsombor. Fáj, hogy elhallgatott előlem mindent. Tudta, de nem mondott semmit... És kihasznált. Úgymond rám mászott miközben végig tudta, hogy a húga vagyok. Én meg lettem az áldozat, aki a csapdájába esett, bedőlt neki és beleszeretett. Nem... El sem tudja hinni mennyire fáj.

Fáj minden... Emberek... Sz*r az élet... -.-" :'(

34.rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog. :)
Kérlek komizzatok! :$
Egyébként átléptük a 7000-ret, amit nagyooon szépen köszönök.

El sem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog az írásom.

Köszönöm. Nem is húzom az időt, mert nem azért jöttetek.

Jó olvasást. :*

Dátum: december 5. /szombat/
Téma: Bátyám????
Hangulat: Sokkolt és ideges


     Je-je. Megszereztem a jogsimat, és végre használhatom az új autómat. :)
Szülinapom óta Zsomborral kicsit közelebbi kapcsolatba kerültem. Csókolózunk, de nem járunk. Rengeteg időt töltünk együtt, de nincs köztünk semmi. Gyakran kitér a csókjaim elől, szomorú fejjel elmegy, majd egy fél óra múlva bejön és "letámad". Ezt a vadságot azzal indokolja, hogy nem lehetne, de nem bírja nélküle(m). Annyira édes. <3
Már egy hete készülök a mai napra, felejthetetlenné akartam tenni Zsombor 18. szülinapját. Hát, ez sikerült is, csak épp nem úgy ahogy terveztem.
Meghívtam pár jó arcot, akiket Zsombi megismert az elmúlt időkben, hogy egy fergeteges bulival köszöntsük az ünnepeltet. Apa megengedte, hogy a házban tartsuk, ennyivel megkönnyebbítve a dolgomat.
Délután csak azzal foglalkoztam, hogy mindent beszerezzek a bulira. A tortát már egy héttel ezelőtt megrendeltem, csak el kellett menni érte. A gitárórát is ellógtam csak azért, hogy minden tökéletes legyen, mire Zsombor haza ér (elküldtem Blankával és Bellával moziba. :D).
Apropó, Bella. A szülinapom estéjén a bárban láttam Dominikkal csókolózni. Másnap átjött beszélgetni. Láttam rajta, hogy kínosan feszeng, mire kibökte, hogy nagy hülyeséget tett. Játszottam az értetlent, mire elmagyarázta.
-Már tudtam -mondtam lazán. Kikerekedtek a szemei. -Láttalak titeket. És most akkor jártok? -néztem csodálkozva rá.
-Nem -rázta meg hevesen a fejét. -Egyenlőre csak randizunk.
Ám de, Ben és Tina csókja sem volt semmi, ugyanis másnap futótűzként terjedt a hír, miszerint Bence és Martina összejöttek és boldogabbak már nem is lehetnének. Hát... Örülök a boldogságuknak. :3 ^^


      Szóval. Visszatérve a mai napra. Este 8-ra vártam mindenkit, Zsombiékat pedig negyed 9-re. Ő úgy tudta, azért nem mehetek velük, mert gitárra megyek. Kegyes hazugság! Ez még belefér. :D
       -Boldog szülinapooot! -kiabálta mindenki előugorva, amint hallottuk, hogy megérkeztek. Zsombi arcán döbbenet futott végig, majd, mint aki könnyeit akarja visszafojtani, sűrűn pislogni kezdett.
      -Köszönöm -préselte ki magából ezt az egy szót.
Mindenki elvegyült a tömegben (tömeg?? Kb. 20 fő. :D Bár a mondás alapján: Kettő még társaság, három már tömeg.). Éjfélre terveztem az ajándékok átadását, fél 12-re pedig a tortázást. Bár ilyenkor már tilos lenne nasizni, ez egy kivételes alkalom. :P Na jó, nem jövök én itt az egészséges életmóddal, mikor ugyan úgy eszek belőle én is. ^^
Negyed 12-kor a zenét lehalkítottuk, a lámpákat felkapcsoltuk.
Pont az eltervezett időre kipakoltunk minden kaját, mindenki előkészítette az ajándékát és megkezdődhetett az igazi szórakozás. Alias: röhögés, hogy ki milyen ciki dolgot vett. ^^
 
      -Boldog szülinapot -mondtam, nyújtva felé a kis csomagot. Egy pólót vettem neki, fekete alapon fehér sárkánymintás.
     -Köszönöm szépen -mosolyodott el. Már hajoltam volna hozzá, mikor éreztem, hogy valaki bámul. Mit sem törődve vele, hajoltam közelebb Zsombihoz, hogy megcsókoljam. Ajkunk már egymásét súrolta, amikor krákogtak. Azonnal felismertem. Hirtelen elléptem előle. Apa elkerekedett, mégis dühös szemekkel bámult minket.
     -Ez mégis mi akart lenni?
     -Egy csók?! -kérdeztem vissza felvont szemöldökkel.
     -Egy csók??? -nézett rám hitetlenül.
     -Most mi olyan para?? 17 vagyok nem ez az első csókom, ezt Te is tudod! Ez csak egy puszi. Szájra- magyaráztam kicsit szemtelenül. Apa már rég nem rám figyelt, szemével Zsombort szúrta ki magának. A teremben hirtelen lett csend, mindenki feszült figyelemmel bámult minket. Zsombi merev testtel állt mellettem, farkasszemet nézve apuval.
     -Mi ez az egész?? Miért kell ezen ennyire kiborulni? -kérdeztem.
     -Semmit... Ismétlem, SEMMIT nem tud az egészről -bökött rám- ,de Te! Te mindent tudsz, hisz azért vagy itt -mondta apa higgadtan, mégis vészjóslóan.
     -Mi folyik itt? -kapkodtam a tekintetem. Ahogy elnéztem, mindenki ezt tette.
     -Képes lennél... Képes lennél a saját húgoddal csókolózni? A húgoddal kacérkodni?? -kérdezte apa, mire kikerekedtek a szemeim. Hogy miiii???? :O
    -Apa... Te miről beszélsz? -szólalt meg halkan Ádi.
    -Ideje megtudniuk, Zsombor... Hallják tőled.
    -Mégis miért tőlem?? Te vagy az aki miatt itt vagyok. Neked kéne velük közölni, nem?? -kérdezte, még mindig állva apa tekintetét.
     -Rendben -bólintott. -Ádám, Blanka, Daniella... Szeretném most már normálisan bemutatni Nektek Prezsler Zsombort, vagyis Antalfy Zsombort, a féltestvéreteket -mondta elhaló hangon.
     -Mi van???? -kérdeztük mindhárman egyszerre. Zsombi felé fordultam. A szemeim már megteltek könnyel, de tudni akartam.
      -A testvéretek -ismételte apa.
      -Igaz ez? -kérdeztem. Egy darabig állta a pillantásom, majd elkapta a fejét és aprót bólintott.
      -Sajnálom -suttogta.
      -Mi?? Sajnálod??? Ezt Te sem mondhatod komolyan! Végig tudtad, hogy a húgod vagyok, de játszottál velem?? Mi ez, ha nem szemétség?? Zsombi... -az utolsó szót már alig bírtam kimondani. Patakokban folyt a könnyem. Kezem hirtelen lendülettel a fiú arcán csattant, majd fejemet elkapva rohantam el, ki a házból.
Beültem a kocsimba és kihajtottam. Ádám futott utánam, de akkor már az útra kanyarodtam ki. A visszapillantóból láttam, ahogy beletúr a hajába és elkezd futni hátra az udvarba.

     Összetörve éreztem magam. A szívem darabokban hevert és egyszerűen nem tudtam, hova szóródtak a darabok. Kesze-kuszaság volt a fejemben, a szívemben és a lelkemben. Idegesen doboltam a kormányon, szememből patakként folyt végig arcomon a sós víz.
Egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a testvérem. A bátyám az a srác, akibe már első pillanatban beleszerettem. De ez mégis hogyan lehetséges?? Abban a pillanatban minden leesett. Nem tudtam hova tenni a mosolyát. Most minden beugrott. A gödröcskék, az óvatosság... Apa és Ádám mosolya... Mind a háromnak egyformán görbül a szájuk. A saját bátyámba szerettem bele... Istenem. Hogy nem vettem észre? Már értem miért volt néha távolságtartó... De ha tudta, hogy a húga vagyok, miért tette ezt??
Beleszerettem.
Ezeken gondolkodtam és koncentrálni is alig bírtam...

Éles fény, vakító reflektorok, egy hangos durranás és teljes sötétség. Semmi más...

33.rész

 Sziasztoook!

Ez ma már a MÁSODIK RÉSZ, nagy ihletem volt. :)
Szóval ez a második rész ma, és aki talán még csak most tévedt fel, annak

ajánlom figyelmébe az előző részt, mert az is új. :P
Háááát. Innentől elég bonyolult események fognak kezdődni. :D
Légyszi komizzatok. :)
Jó olvasást.
:*

Dátum: november 21. /szombat/
Téma: Szülinaaaaaaaap. :DD +Vááo
Hangulat: Happy (Birthday ^^)


    Ééés betöltöttem a 17-et. :) El sem hiszem. :DD Jót buliztunk.
Tegnap este annyira rossz kedvem volt valamitől, hogy teljesen kiment a fejemből, hogy ma lesz a szülinapom, ezért gyanútlanul feküdtem le. Mennyire hülye voltam istenem... :D
Reggel, épp mély álomban voltam, amikor sugdolózást hallottam. Először azt hittem álmodom, de nem. Lassan kinyitottam a szemem, majd felültem. Abban a percben felpattant a szemem, amint megláttam családomat és barátaimat, vagyis inkább bátyámat, amint egy gyanús vödröt tart a kezében, mellette pedig Bent, aki kamerát.
      -Boldog Szülinapot -üvöltötte mindenki, de már nem érdekelt, ugyanis valami rettenetesen hideg csattant rajtam. Mire felfogtam mi az, minden álmosság kiment a szememből és hatalmas tócsában ültem. Pislogva kinyitottam a szemem és kikerekítetten néztem a velem szemben röhögőkkel. Az egész ágyam csupa víz volt, ahogy én magam is.
     -Khm... -kapartam a torkomat, mire mindenki rám nézett. -Köszönöm. Azt hiszem. Most pedig... -tartottam egy kis hatásszünetet nyugodtan, majd egy határozott: -Ádááááám! -kiáltással kipattantam az ágyból és a bátyám után futottam, aki sejtette már, mi lesz, ezért röhögve menekült. Bence persze jött utánunk és mindent kamerázott.
Jó kondinak hála a nappaliban utolértem tesómat és egy hirtelen mozdulattal a hátára ugrottam amikor nem figyelt. Elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhantunk. Ő esett a földre, én pedig rá. Ennyi járt.
    -Aúúúú -kiáltott fel röhögve és a kezét fájlalta. Valahogy a hátára fordult, miközben én rajta feküdtem, így most a hasán terültem el. Felkönyököltem és a szemébe néztem.
    -Megérdemelted -röhögtem. -Köszönöm -öleltem meg így fekve.
    -Aaaajjj. Szállj le rólam Alex... Csupa víz vagy... Ha a gatyám vizes lesz, olyan lesz, mintha becsináltam volna -mondta röhögve, és csak azért is hozzábújtam. Elkezdte játszani a mérgest és elkezdett lelökdösni magáról, de nem hagytam magam. Kapaszkodtam, de az ellen már nem tudtam mit tenni, amikor maga alá fordított és felállt. Erősebb nálam, valljuk be. :D
Addigra már mindenki lejött az emeletről.
     -Bence, remélem mindent felvettél -állt meg mosolyogva anya Ben mellett, aki erős bólogatásba kezdett.
     -Az ébredezésétől kezdve minden megvan -röhögött, én meg elkerekedett szemekkel néztem rá. Láttam, hogy a kamera még most is megy, ezért felálltam a földről, megköszöntem mindenkinek a jókívánságot, direkt Bent hagyva az utolsónak. Átadta Ádámnak a kamerát, hogy az Ő vele való ölelkezés is fel legyen véve. Megálltam előtte és a kezemet tartottam az ölelésre, amit el is fogadott. Aha, csak nem számolt a bosszúmmal. A mellettünk lévő kis asztalról felvettem az ott lévő tárgyat, miközben már Bencét öleltem. Aztán azzal a hirtelen mozdulattal amivel terveztem ráöntöttem az egész pohár vizet (kb. fél liter :P). A meglepetéstől szólni sem tudott. Mindenki elkerekedett szemekkel nézett ránk, majd torkaszakadtukból elkezdtek röhögni. Bent jól megleptem, és alig fogta fel, de amikor sikerült neki, elfeküdt a földön a röhögéstől. Elkapta a karomat és lerántott engem is.
Mikor felkászálódtunk a földről felmentem az emeletre és átöltöztem.
Egy szürke pólót választottam, aminek a közepén egy fekete szív volt, egy szaggatott farmerrel és magas-szárú NIKE edzőcípővel.

    -Megjöttem -kiáltottam be a konyhába. Bennél még mindig ott volt bekapcsolva a kamera, a többiek pedig az asztalt ülték körbe. Az asztalon megterítve állt minden. Ja, igen. Azt elfelejtettem megemlíteni, hogy már ebédidő volt. Leültünk, megebédeltünk, majd beültünk a nappaliba beszélgetni, hülyülni. Egy óra elteltével anya kiment a konyhába, majd szólt apának. Ádám és Blan két oldalról megfogták a karomat, Zsombor pedig egy szemkötővel állt előttem, majd mögém lépett és rárakta a szememre. Közben Bence végig kamerázott, Áron eltűnt a konyhában, Parik és Bella gonoszul vigyorogva minket nézett, Tina és Dom pedig nem volt már a látókörömben. Aztán elsötétült minden, csak Ádám és Blan kezét éreztem magamon, meg a suttogásokat hallottam. Talán egy 10 perc után elindultunk, és ha jól vettem ki, akkor a konyhába. Megálltunk, majd levették a kendőt. Az asztalon egy csokitorta hevert kék díszítéssel, virágokkal.
Körülötte rengeteg sütemény, az összes a kedvenc fajtáimból. Mellette pedig... Mellette állt mindenki más, engem figyeltek, kezükben pedig az ajándékok.
     -Boldog születésnapot kincsem -jött oda hozzám anya és apa. A kezükben egy kis doboz volt becsomagolva. -Apáddal közös ajándék -mosolygott anya és átnyújtotta. Megköszöntem és kibontottam. Egy slusszkulcs volt benne. Elkerekedett szemekkel néztem.
    -Nem, nem, nem, nem. NEM! Egy autó?? -kérdeztem, mire bólintottak. Jövőhéten lesz az utolsó vizsgám, és ha nem cseszem el meg lesz a jogsim.
    -Boldog szülinapot Alex -jött oda Ádi és átnyújtott egy könyvekkel teli zacskót. És így ment tovább. Blantól egy csini felsőt kaptam, Árontól DVD-ket, Patriktól és Belltől új rajzcuccokat, Tintől és Domtól jegyeket (koncertjegy és belépő Vidi meccsre :$ ).
    -Boldog szülinapot -adott két puszit az arcomra Zsombor, majd egy kis csomagot nyújtott felém.
    -Köszönöm -mondtam, és elkezdtem kicsomagolni. Egy kék combig érő, rózsával díszített ruhát kaptam. És ahogy elnéztem, pont a méretem. -Jézusom. Köszönöm -mosolyogtam.
    -Nagyon szívesen. Este ebben kell lenned -kacsintott.
    -Miért, mi lesz este? -kérdeztem összehúzott szemöldökkel.
    -Bulizunk.
    -Boldooog szülinapot -jött oda Bence, majd átnyújtott egy kis alakú dobozkát. -Tőlem Neked -kacsintott.
    -Köszönöm szépen -öleltem és pusziltam meg.
    -Nyisd ki -biztatott.
A dobozban két karkötő volt. Egy Love feliratos és egy fekete bőr, szívecskés, díszes. Rettenetesen szépek voltak.

 Este 8-ra el kellett készülnöm mindennel, mert azt mondták, bulizni megyünk. Felvettem a Zsombortól kapott új ruhámat, mellé a Bentől kapott karkötőket. Kisminkeltem magam szépen, de szolidan, felvettem egy fekete balerina cipőt és már készen is voltam.
      -Csinos -dicsért meg Ádám. Már csak rám várt, hogy indulhassunk. Ő elvisz, de el is kell jönnie, mert éjszakára megy dolgozni.
   -Köszönöm -mosolyodtam el. Elindultunk és nem is mentünk sokat, csak be a városba. Egy bár előtt megálltunk, ahol a többiek már ott voltak. Ádám elhajtott, mi meg mehettünk bulizni. Rengeteget táncoltunk és nevettünk. Ismerkedtünk. Pár italt is megittunk, de még józanok voltunk. Éppen Zsomborral táncoltam, amikor valaki közelebb lökött hozzá (nekem jöttek...-.-"). Épp elkapott, így meg tudtam állni. Szemünk összekapcsolódott. Én elvesztem a hatalmas feketeségben. Ha ez lehetséges, még közelebb húzott magához, kezét a derekamra rakta majd felém hajolva megcsókolt. (Már másodszor *.*) Éreztem a pia szagot rajta, de tudtam, hogy nem ihatott sokat. Nem az a fajta.
    -Tudatában vagy, mit csinálsz? -kérdeztem két csók között.
    -Teljes mértékben -nekem ennyi is elég volt. Kezemet a nyaka köré fontam és úgy csókoltam. Hirtelen egy erős ütést éreztem a hátamon, amire elengedtem Zsombit és hátrafordultam. Nekem jöttek, méghozzá Bence. A kamerája nála volt most is, de le volt stoppolva. Idegesen viharzott el mellettünk. Követtem a tekintetemmel, ami nem vezetett máshova, mint a bárpulthoz. Tina állt ott és figyelte a táncoló tömeget. Ben elkapta Tin derekát és olyan erővel húzta magához barátnőmet, hogy tiltakozni sem tudott volna. Olyan erővel csókolta, hogy félő volt, Tina rosszul lesz. Először döbbenten nézett maga elé, majd a legnagyobb elképedésemre hagyta, hogy a fiú a száját "kényeztesse". Kezeit Ben derekára rakta, így húzva még közelebb magához. Ledöbbentem. De nem ez volt az utolsó. Szememmel Bellt kerestem, de először Blankát és Patrikot találtam meg, amint az egyik sarokban kézen fogva beszélgetnek, és csak az után vettem észre barátnőmet. Tőlünk kb. 3 méterre állt és Dominikkal összekulcsolt kezekkel csókolózott!!!! Áron pedig egy lánnyal beszélgetett. Annyira ledöbbentett mindenki. Ben és Tina, aztán Bell és Dom? Mi ez?
Megfordultam és Zsomborral találtam szembe magam. El is felejtettem szegény fiút. Értetlen tekintettel figyelt engem. Nem érdekelt már semmi. Ha mindenki ilyen jól érzi magát, hát akkor én is. Kacéran rámosolyogtam a fiúra, megfogtam a kezét és kivezettem a tömegből. A folyosón megálltam és szorosan megöleltem.
    -Köszönöm -mondtam halkan.
    -Mit? -nézett értetlenül.
    -Hogy vagy -mosolyodtam el. -Szeretlek -mondtam ki. Egy pillanat alatt megbántam, de már nem volt visszaút. Nem hazudtam, nem tettem semmi rosszat vele. Kimondtam az igazságot. Szeretem Zsombit. Eltolt magától, a szemembe nézett, majd hirtelen a falhoz nyomott. Egyik kezét a falnak támasztotta, másikat rákulcsolta az enyémre. Szenvedélyesen csókolt, csak úgy faltuk egymást. Nem erősen, mint Bence és Martina, de durván és édesen.
   -Én is szeretlek -suttogta bele a csókunkba. Hosszú percekig álltunk egymásba "gabalyodva". Csókjai forróak voltak és minden percét élveztem. Megszűnt körülöttem a világ. Megszűnt létezni mindenki.........

Az autóm ♥

32.rész

Dátum: október 23. /péntek/
Téma: Csók
Hangulat: Váááá... :O *.*


     Reggel esett az eső, így egy hosszú ujjú garbót vettem fel szűk-farmerrel.
     -Jó reggelt -köszöntem mosolyogva a konyhában nyüzsgő bátyámnak.
     -Neked is! Gyere, ülj le! Rántotta -mutatott a serpenyőre. Az illatokból már tudtam mi az. Ádám csinálja a legfinomabb tojásrántottát a világon. ^^
Megreggeliztünk, majd felajánlotta, hogy elvisz suliba autóval, amit szívesen el is fogadtam. Megbeszéltük, hogy délután elmegyünk moziba, majd enni valamit.

Suliban angolon megint "kihúztam a gyufát"... :3 :D
      -Lex, nem lesz ez már sok? -kérdezte Ben röhögve.
      -Áh, dehogy. Idén ez még csak a 17. szóbeli figyelmeztetésem. Meg a 2. írásbeli -vontam meg a vállam komolyan, majd elröhögtem magam. Valahogy csak leérettségizek belőle jövőre. :P
Törin dolgozatot írtunk (Áron lesúgta az egészet. :D). Tesin fociztunk, ahol kapus voltam és az egyik idióta fordulatból jól állon rúgott. Szakadtam a röhögéstől, főleg amikor annyira megijedt, hogy valami bajom lett. De amúgy elég unalmas volt a nap.

    -Halihó -kiáltottam el magam mikor beléptem a házba.
    -Szia -hallottam meg Zsombi hangját a nappaliból. Éppen a TV-t nyomkodta.
    -Ádám? -kérdeztem.
    -El kellett mennie. Hagyott üzenetet.
    -Oh. Oké, köszi -mondtam és kimentem a konyhába. Mindig ott szoktunk üzizni. :)
És ahogy sejtettem. A hűtőn volt a levél.
"Alex.
 Be kellett mennem dolgozni. Kérlek ne haragudj rám. Bepótoljuk.
Szeretlek. Ádi"
Köszönöm. Akkor ugrott a délutánom is. Ha Ádámnak be kellett mennie melózni akkor csak másnap reggel ér haza. Apa is estig dolgozott. Az eső szakadt, a többiekkel sem tudtam találkozni. Mérgesen felmentem a szobámba és bevágtam magam mögött az ajtómat. Levetődtem az ágyamra és bekapcsoltam a laptopomat. Beraktam a kedvenc zenéimet és felléptem FACEBOOK-ra meg SKYPE-ra. Fent volt Bell is és Tina is. Azonnal videóhívást indítottam.
10 perc után kopogtak. Megkértem a lányokat, hogy maradjanak csöndben és akkor nem kapcsolom ki a hangokat, hadd hallják Ők is.
     -Gyere -kiáltottam. Zsombi nyitott be.
     -Mi a baj Dana? -kérdezte aggódva.
     -Semmi. Ádám lerázott.
     -Mármint? -nézett értetlenül.
     -Elmentünk volna be a városba mozizni meg enni, de megint elment abba a hülye melóba. Mostanában mindig ott van -mérgelődtem.
     -Ééértem -húzta össze a szemöldökét. -Megfelelő lenne az is, ha esetleg velem jönnél?
     -Tessék?
     -Gyere -rántott fel az ágyról és a szekrényemhez vezetett. -Na, vegyél fel valami csinit. Színházba megyünk -kacsintott. -Egy óra múlva várlak a kocsinál -és becsapta az ajtómat. Abban a pillanatban őrült sikítás tört ki a gépemből, és rá kellett jönnöm, hogy drága barátnőim mindent hallottak.
      -Danaaaaaa. Randiztok -kiabált Bella.
      -Ne ordíts! A végén meghallja -röhögtem. Előszedtem pár, ilyen alkalmakra tartogatott ruhámat (egy fekete-fehér kockás koktélruhát; egy hosszú, testhez simuló, sötétkék ruhát; és egy fekete-fehér csíkos térdig érőt. 3 különböző cipőt is elővettem: egy fekete magassarkút a koktélruhához; egy lapos talpú, fekete balerina cipőt a kékhez; és egy fekete, térdig érő lakkcsizmát), majd mindegyiket felpróbálva a lányoknak mutogattam.
     -Na melyik legyen?? -kérdeztem gondolkozva.
     -Én a csíkosra szavazok -mondta Tina.
     -Aaa. Nem! A kockás jobb volt... -vitatkozott Bell. Nem sokra mentem velük, ezért végső esetben még ott volt a nővérem, aki mindig tudta mi illik hozzám. Videóhívást indítottam.
     -Oké. Fontos! Segíííts -nyavalyogtam.
     -Oki. Mondjad.
     -Ez, vagy ez?! -mutattam a ruhákat a kamerába.
     -Hmmmm -végigmérte őket. -A kockás koktél ruha!
    -Köszönöm. Életmentő vagy -mosolyodtam el, majd elkezdtem öltözni.
    -Nincs mit. De hova mész? -kérdezte a még mindig hívásban lévő Blan.
    -Zsombival színházba -mosolyodtam el, mire Blankának fülig ért a szája és majdnem elkezdett visítani.
Elkészültem mindennel, feltettem egy natúr sminket és kivasaltam a hajamat.


    -Csinos -mondta Zsombi mosolyogva amikor lementem a lépcsőn.
    -Köszönöm. Te is jól nézel ki -ez volt az igazság. Öltönyt viselt, hozzá sötétkék nyakkendőt vett fel. Kimentünk az autóhoz és elindultunk.
Már 7 óra volt, sötétedett. A színház előtt pár velünk egy idős párok álltak, de annál többen az idősebbek.
    -Várj itt -szólt Zsombi, amikor leparkolt. Az ezüst színű autó csillagként hatott az estében. Bólintottam, majd kiszállt. Keresett valamit a csomagtartóban majd az ajtómhoz lépett. Kinyitotta és a kezét tartotta. Megfogtam, mire kisegített az autóból. Rengeteg szempár szegeződött ránk, többen elkerekedett szemekkel, mások mosolyogva néztek minket. Zsombor előhúzott egy vörös rózsát amikor kiszálltam, és felém nyújtotta. Éreztem, hogy elvörösödöm, de udvariasan elvettem. A karját tartotta, amibe belekapaszkodtam. Így indultunk a bejárathoz. Tisztára olyan volt, mint a filmekben. Fülig érő mosollyal, az oldalamon Zsombival tipegtem a sorhoz. Hallottam pár elejtett mondatot, mint pl.: jaaj, de nyálas; milyen romantikus; hány évest játszanak??; milyen édesek; szép pár; én is akarok ilyet; jól van, majd valamit kitalálok.... És a többi. Rettenetesen boldog voltam. Lehet, hogy még csak 17 leszek, Zsombi pedig 18, de attól még ez az egész annyira aranyos volt.
Másfél órásvolt az előadás, amit rettenetesen élveztem.
Elindultunk hazafele... Legalábbis én azt hittem, hogy hazamegyünk. De tévedtem. Zsombi lehajtott az egyik kereszteződésnél.
     -Hová megyünk? -kérdeztem csodálkozva.
     -Mindjárt meglátod -mosolyodott el halványan. Valóban, 10 perc autózás után megálltunk. Megint kisegített az autóból, és a bejárat felé vezetett. Egy elegáns étterembe hozott. Leültünk az egyik boxba, majd rendeltünk egy italt.
    -Hogy tetszik??
    -Zsombi, ez gyönyörű. Köszönöm -néztem rá elképedve, mire mosolyogva belemélyedt az étlapba.
Rengeteget beszélgettünk és nevettünk. 10 körül jöttünk ki az étteremből vidáman. Az eső elállt, kellemes meleg lett, ezért úgy döntöttünk elmegyünk még sétálni a szemben lévő parkba. Kézen fogva mentünk, nevettünk, szórakoztunk, beszélgettünk. Leültünk az egyik padra és az eget bámultuk. Korom sötét volt, csak egy kb. 5 méterre álló lámpa világított. Alig emlékszem, hogyan történt. Egymás felé fordulva nevettünk, mire a szél a hajamat a szemembe fújta. Zsombi kisöpörte, és mosolyogva nézett rám. Majd elkezdett felém hajolni, és csak annyit vettem észre, hogy ajkunk összeér és megcsókol. Egyik kezével közelebb húzott, míg a másik az arcomon pihent. Az én kezeim a nyaka köré lendültek. Erős vágyat éreztem és nem akartam elengedni. Talán egy perc után eltolt magától. Csillogó szemekkel néztem a nagy, döbbent szemeibe.
     -Mennünk kell -mondta, és felállt. Felhúzott a padról, majd a vállamra terítette az öltönyét. Így sétáltunk vissza az autóhoz. A kezemet fogta, de valami megváltozott, mint amikor idefele jöttünk.
A visszaút is csendesebb volt. Háromnegyed 11-re értünk haza. Becsuktuk magunk után az ajtót, majd felballagtunk a lépcsőn. Megálltunk a szobámnál.

    -Köszönöm, ezt a csodás délutánt -mondtam halkan, egy óvatos mosollyal.
    -Nincs mit. Remélem jól érezted magad.
    -Remekül. Ezt is köszönöm -nyújtottam át neki az öltönyét. Elvette, de nem mozdult.
    -Jó éjszakát -hajoltam oda hozzá, hogy megcsókoljam. A szánk már összeért, mire óvatosan elfordította a fejét, így az arcára adtam egy puszit. Döbbenten álltam.
    -Jó éjt -csalódottan elengedte a kezem, és arcára szomorú pillantás ült ki. Megfordul és bement a szobájába.
Elkerekedett szemekkel néztem utána. Mégis mi volt ez?? Megcsókolt az este, de most...?! Ahh... Inkább alszom.

31.rész

Sziasztok!

Ezt most hamar hoztam (viszonylag), de nem is lett olyan érdekes,

mert csak kitöltő rész. Tudom már mit szeretnék, csak

ugye addig el is kell jutni valahogy. Így is ugrálok az időkben. :3
Na mindegy, nem is húzom az időt, annyit kérnék, hogy

legyetek szívesek komizzatok, mert fontos nekem.
Köszönöm.

Jó olvasást. Puszi :*

Dátum: október 2. /péntek/
Téma: Segítség
Hangulat: Help me, please... :S



         Komolyan mondom, az idő csak úgy repül. Igazából pont e miatt írok ilyen későn, mert semmire nem volt az elmúlt hetekben sem energiám, sem időm.
Rengeteget tanultam, de ezt nem nekem találták ki... Gyűlölöm a fizikát (meg a tanárt is, és ez kölcsönös) úgyhogy abból újra bukásra állok. Hurrá... :3
A többiből viszont jól állok most. ^^ MÉG! :D
Rengeteget voltam Zsombival, aminek meg is lett a következménye. A barátaimat elhanyagoltam és csak a fiúval foglalkoztam. Viszont, már értem mire gondolt Blanka. Szerelmes vagyok... Zsomborba... Komolyan mondom, amikor nem vagyok vele, akkor is rá gondolok, mellette akarok lenni. Suliból szinte kirobbanok, és rohanok haza, csak azért, hogy láthassam. Ha rám mosolyog olyan vagyok, mint egy idióta, és akár el is tudnék olvadni tőle. Szó szerint. :$
Megbabonázott ez a fiú. Többször voltunk randizni is, bókokat kapok és egyszerűen huuuuu. *.*


      Ma reggel érdekesen keltem fel. Egy darabig csak homályos foltokat láttam, majd kitisztult minden. Zsombor állt az ágyam mellett, ami nem is lenne baj, ha nem hozta volna rám a szívbajt.
      -Mi van, mi baj?? -kérdeztem álmos hangon.
      -Semmi-semmi. Csak péntek és reggel 8 óra 13... -mondta nyugodtan.
      -Miiii???? Elkések. Basszus -azonnal kipattant minden álmosság a szememből és a szekrényemhez léptem, teljesen megfeledkezve a fiúról. Pedig nem ártott volna...
Kivettem egy szettet, majd megfordultam, és abban a pillanatban leesett minden.
Zsombi tátott szájjal, elkerekedett szemekkel bámult rám, majd egy kaján vigyorra húzta a száját.
       -Csinos -mondta mosolyogva, mire végignéztem magamon. Bugyiban voltam és egy ingben... Basszus!!! Hogy felejthettem ezt el??? O.o
      -Öhm... Köszi -tudtam, hogy elpirultam. Az előtt, aki előtt nem kéne, hogy meg ne tudja mit érzek iránta. Kedvesen kitessékeltem a szobámból, hogy felöltözhessek (vonakodott de megígértem neki, hogy elmegyek vele valami zombis horroros filmre. :3 ). Mivel már így is elkéstem (angolról, hurrá. Még nagyobb öröm... -.-") gyorsan felöltöztem és rendbe tettem magam. Lesiettem a lépcsőn és már a kapum futottam volna ki, mikor megláttam Zsombit.
      -Hova rohansz?? Elviszlek -mutatott az autóra, ami mellett állt. Nem is láttam még az udvarban... :O
     -Van jogsid?? És autód? -tettem fel a kérdéseimet.
      -Ha beszállsz, megtudod. Szerintem nem akarsz még többet késni -mondta olyan tipikusan főnökös stílusban, mire elnevettem magam.
Meg kell, hogy mondjam... Meglepett. Remek sofőr és óvatosan is vezetett. És így több dolgot is megtudtam ma...
1. Zsombi remek sofőr.
2. Autóval lényegesen hamarabb beérek a suliba, mint gyalog. :D
3. Az angol tanár megelégelte már a "pimaszságom" ezért a késéseimért szaktanárit ad!
Hát nem remek?? ^^ :D


     Egyébként... Hogy miért "Help me"?!
Fogalmam sincs mi van... Teljesen belezúgtam Zsomborba; Bence más, mint szokott. Ma például elkezdett esni az eső, olyan 3. óra körül, ezért Zsombi eljött elém autóval. Mikor megállt a suli előtt és kiszállt, akkor épp Bennel beszélgettem. Mint akit képen vágtak, Bence grimaszba vágta az arcát és se szó, se beszéd nélkül hátat fordított, majd elment. Döbbenten néztem utána mire Bell bátorítóan megveregette a vállam, majd a fiú után futott. Patrik egy mosolyt erőltetett magára, majd Ő is elment. Áron pedig szinte semmiről nem tudott, ezért nagy vonalakban felvázoltam neki a helyzetet.
Ádámot is ritkán láttam mostanában, ezért ma Őt is meglátogattuk. Nagyon imádom a bátyám, de messzire ment. Komolyan, majdnem neki esett Zsombinak, hogy hogyan képzelte azt, hogy autóval jöjjünk, nem tudja hogyan vezet, baj is lehetett volna és a többi... Szóval köztük is kialakult egy vita és megint két tűz közé kerültem. :/
Valaki segítsen innen kijutni, legyen szíves....! :3
Nem akarok senki között választani, szóval remélem mindenki kibékül mindenkivel...
Ja, és valaki tegye már rendbe az érzéseimet, legyen már olyan kedves!! Köszönöm... XD ;) <3

*Irka-firka:* <3 Luuv Zsombi ^^ <3 :* :) My Friends. :D :/ I miss you.!
                               Heey Idiot! I love you. :P Je T'aime :) Ich liebe dich. :D Te amo. xD
 Na jó, nem tudom más nyelven elmondani. :D

30.rész

 Sziasztok!
Ne haragudjatok, hogy ilyen későn hozom, de

az elmúlt hetem nem épp úgy alakult ahogy szerettem volna.

Elég sok minden összejött és nem volt hangulatom az íráshoz.

Egy barátomon próbáltam segíteni, akinek a rossz kedve rám is

rám ragadt és ezért nem volt energiám írni. 

Igazából ez még most is tart, szóval ez a rész azért

sikerült ilyen rövidre és összecsapottra, de ígérem,

hogy a legközelebbi sokkal jobb lesz. Viszont azt nem tudom mikor hozom.

Figyeljétek az oldalt, és nagyon sajnálom. :'(
Jó olvasást. Puszi :*

U.I.: Köszönöm a több, mint 6000 oldalmegjelenítést és a kommenteket. Imádlak titeket. :)

Dátum: szeptember 19. /szombat/
Téma: Zsombor + Blan + Patrik
Hangulat: Felfogós



     Az elmúlt 2 hétben igazából sok és semmi sem történt. Zsombor beköltözött hozzánk és apa szerint igen sokáig is marad. Igazából nem bánom. Megkaptam feladatnak, hogy mutassam be a család többi tagjának, ezért múlthéten egyik nap bemutattam mindenkinek. Elvittem anyáékhoz és a barátaimhoz is. Persze Bella már ismerte, de rettenetesen örült mikor beállítottunk hozzájuk. Patrik azonnal egy Fifa meccset akart vele játszani, amibe bele is ment. Addig mi meg kiveséztük Bellel, hogy milyen jó ez az egész, hogy itt ez az aranyos srác.
Igazából ami meglepett, az az volt, hogy mikor elköszöntünk, Patrik közölte, hogy másnap délután benéz hozzánk. Amikor megkérdeztem Bell-t, hogy Ő is jön-e akkor megrázta a fejét. Furcsa volt, de nem foglalkoztam vele, imádom Patrikot felőlem jöhet. Akkor még nem sokkoltak le... Később.
Elvittem Benhez is Zsombit, hogy vele is összeismerkedjen, de ott talán 5 percet töltöttünk mert eléggé fagyos volt a hangulat. Csak nem tudtam miért. Na mindegy. Beszélgettünk még és rengeteg mindent megtudtam róla, annyit, hogy semmi kedvem leírni. :D
Ami a fontosabb. Másnap Patrik tényleg átjött. És akkor reggel Blanka is. Semmi fura nem volt igazából benne. Aztán mikor beengedtem barátomat és leültünk a nappaliba beszélgetni, megjelent az ajtóban Blan is.
    -Dana. Beszélni szeretnék veled... -kezdte halkan.
    -Szeretnénk -javította ki Patrik és a nővéremhez lépett. Lassan arcon puszilta és összekulcsolták a kezeiket. Döbbenten néztem rájuk, majd abban a pillanatban erős visításban törtem ki. Oly' annyira, hogy Zsombi esze-veszetten rohant le az emeletről, hogy megnézze mi a baj és apa is ijedt tekintettel lépett ki a konyhából.
    -Basszus... Ti jártok?? Most ez komoly?? El sem hiszem -sikítottam még mindig. Annyira boldog voltam. Nagyon megleptek. Blanka Barnabás után újra az a félénk és csendes lány lett, mint régen és nem engedett senkit közel magához. Patrik meg teljesen más téma. Neki az elmúlt másfél évben volt vagy 20 barátnője, ha nem több. Rengeteget csajozott és most teljesen lesokkolt, aminek hangot is adtam. -Patrik, tudod, hogy szeretlek, de téged ismerve... Remélem nem csak játszol Blannal is!!! Mert ha igen, én nyírlak ki saját kezűleg -mondtam neki fenyegetően.
    -Lexi... Hidd el, most először és utoljára fogod ezt hallani tőlem, szóval jól jegyezd meg. Soha életemben nem bántanám meg Blankát, mert azt hiszem most először igazán szerelmes vagyok. Nem egy játékszer, akivel játsszak, hanem Ő. A barátnőm -mondta halvány mosollyal egy darabig a szemembe nézve, utána Blankát figyelve. A nővérem lesütött szemmel pásztázta a padlót, Patrik a homlokát az arcához érintette és kézen fogva álltak.
   Újra felvisítottam és boldogan öleltem meg mindkettőjüket.
   -Mióta? -kérdeztem egy kósza könnycseppel a szememben.
   -2 hónapja -mondta félénken a nővérem. Annyira boldog voltam, hogy Ők is azok. :D Sikoltoztam még vagy fél órát mire lenyugodtam, de teljesen megérte.
Kiderült, hogy Bell, Ben és Áron már tudta, szüleink tudták, már csak Ádám és én maradtunk ki. Deeee, már mi is tudjuk. Juuuj. Annyira nagyon örültem, hogy fel se lehet fogni. :D


   Este még beszéltem Blannal négyszemközt a szobámban, olyan tipikus lányos csevejjel. Azt mondta, olyan más vagyok, süt rólam, hogy valami megváltozott és furcsán csillog a szemem.
    -Drága hugicám, Te szerelmes vagy -mondta mosolyogva.
    -Tessék?? Dehogyis -nevettem el magam. Ugyan már. -És aztán kibe?
    -Háát. Én sejtem. De majd rájössz Te is -kacsintott. -Jó éjt.
És ezzel kivonult a szobámból. Én szerelmes?? Ugyan már. És kibe?? Mert, hogy eddig nekem semmi ilyenről nem volt fogalmam... Hjaj. Biztos nem vagyok az. :D Ennyi. Tuti nem.
 *Elgondolkodva* Vagy mégis?? 

29.rész

 Sziasztok!!

Hááát. Mint láthatjátok, kicsikét megváltozott a blog kinézete.

Nektek, hogy tetszik?? Komiba véleményezzétek légyszi. :)
Itt is az új rész, ma behoztam egy új emberkét, akinek a

képét és leírását megtaláljátok bal oldalt Blanka alatt.

Remélem tetszeni fog. Én megkedveltem. :D
Na jó,ez hülyén hangzik.
Róla egy kis ízelítő: SOK BONYODALMAT FOG MÉG OKOZNI !!

Kezdve a családi élettel, majd Danával és az Ő lelkével... De mindere

hamarosan fény derül.
Komizzatok legyetek szívesek. Jó olvasást! :) ♥

Dátum: szeptember 3. /csütörtök/
Téma: Vendég
Hangulat: Gyanakvó


        És igen! Hétfőn este, olyan 22 óra körül Ben és családja megérkezett Budapestre, onnan pedig jöttek haza. Szegény fiú annyira elfáradt, hogy kedden még nem is jött suliba. Persze az igazgató úr mindenről tudott, ezért nem is kapott érte semmit, szüleinek igazolást sem kellett írniuk. Még jó. Na mindegy. Szóval a suli megkezdődött újra, és elkönyvelem, hogy pár 12-es fiúval a csapatunkban mi lettünk a legmenőbbek az idei évben is. Legalábbis eddig. A kilencedikesekről pár szó. Hát mit is mondhatnék? Az a-sok osztályfőnöke a rajz tanár, Ő nagyon kedves, jól jártak. Viszont a b-sek. Na, Ők fölköthetik a nadrágjukat, mert az igazgató úr lett az ofőjük.
A b-seknél, egy "csitricsapat" is található. Miniszoknya és kivágott, szűk toppok, magassarkúval, sminkkel. Bell-lel mikor először megláttuk Őket, szó szerint tátott szájjal bámultunk rájuk, mire hangos röhögéssel beviharzottak a terembe. Komolyan, Ők Vivien és csapata kisebb változata.
Apropó, Vivien...
Tavaly év végén kiszúrta magának Bencét... És engem. Persze nem úgy. Jaj. Érthetően. Szóval. Ráhajtott Benre, aki kedvesen (fogjuk rá :P ) visszautasította, majd odajött hozzánk. Ben átkarolta Bell és az én vállamat, majd amiért megdicsértem az ingét adott az arcomra egy puszit. És ezt Vivien látta. Elvakította a szerelem, rászállt Bencére, mindenképpen meg akarta szerezni. Engem sem hagyott békén, próbált szétszivatni, beszólogatni, de csak egyetlen egyszer jött neki össze. Akkor viszont annyira kiborultam, hogy azonnal könny szökött a szemembe és elsírtam magam. Áron (!!!!) kezdett el felemelt hangon vitatkozni Vivivel, hogy mégis mit képzel magáról és miért tette, stb.
Bár, azóta is próbálkozik Bennél és engem sem hagy békén, de nem érdekel már.
Úgyhogy, az iskolapadot újra koptatjuk, Bent is kifaggattam az olasz útjáról, megismerkedtem a bátyjával (hmm, hogy az is milyen helyes :D). Minden remek. :)


        Ma reggel nyárias idő volt még, ezért egy farmer rövidnadrágot és egy spagettipántos toppot vettem fel fekete balettcipővel (vagy mivel. Az a kis "topánka" :DD). Táskámat a hátamra kapva indultam a suliba. Aztán vissza a házba, mert ma csütörtök van, gitáróra, és persze a hangszert otthon hagytam. Elvacakoltam vele vagy 5 percet, mert a pengetőt sehol nem találtam, de az is persze, hogy a helyén volt, csak én lehetek ilyen szerencsétlen. Ha már otthon voltam, azt sem hagyhattam ki, hogy a tegnap elkészített sütiből vágjak magamnak. Egy szó, mint száz; késésben voltam. Ezáltal Bella is, mert megbeszéltük, hogy a sarkon találkozunk. Futólépésben indultam meg, közben a telefonom is folyton csörgött, mert vagy Ádám hívott a munkahelyéről vagy Bella, hogy hol a fenébe vagyok.
Késve értünk angolra. Ajj. Miért kell angolnak lenni?? Vagy miért pont akkor, amikor kések??
     -Antalfy és Epresy! Megmagyaráznák a késésük okát? -szólalt meg az álmaimban is kísértő, rikácsoló hang.
     -Khm -köszörültem meg a torkom -Elnézést a késésért, ez az egész az én hibám. Bella semmiről nem tehet -mondtam a már jól betanult szöveget. Tavaly ilyenért kaptam vagy 3 beírást, de ez van. Nem hat meg.
     -Igen. Persze. Epresy soha nem tehet semmiről. Nekem megfelel.
     -Mi? -kérdeztem.
     -Miss Epresy. Sit down -mondta Bellnek, aki szófogadóan leült. -Miss Antalfy. Please -mondta ki a már jól ismert mondatot, egy vicsorgás közepette. Ami ugye azt jelenti, hogy felelek. Hurrá. Már a második órán!!! Jézusom. Tavalyi szavak. Jaj. Nekem végem.
     -Üljön le, 3-as -adta meg végül. Na jah, 10 szó, abból 6 jó, egy majdnem és 3 amit egyáltalán nem tudtam.
A további napom jó volt, a tanárok még jó fejek, de megszokva már az elmúlt évekből ez csak az első héten tart. A gitár is hamar elment, Bennel járunk Béla bácsihoz mind a ketten és most kaptunk még egy kislányt. Már amennyire annak lehet nevezni. 9a-s, Nóra. Egy aranyos lány, eddig még nem gitározott, de nagyon szeretne és azért jött ide. Bennel mentem haza, végigröhögtük az utat.

Apa (szokottnál jóval hamarabb) már 6-kor otthon volt, aminek rettenetesen örültem. A konyhában ültünk és beszélgettünk, amikor megszólalt a csengő. Ránéztem az órára. Este 7. Ki az?!
     -Vársz valakit? -nézett rám apa, mire megráztam a fejem.
    -Kinyitom -felálltam a székről és az ajtóhoz léptem. -Igen? -nyitottam ki.
    -Jó estét -köszönt rám az ajtóban álló idegen. Elállt a lélegzetem. Egy magas (kb. fél fejjel magasabb), sötétbarna hajú, és sötét, már-már fekete szemű, 18 év körüli srác állt előttem. Vékony, telt ajkai voltak, ami rettenetesen emlékeztetett valakire, de akkor fogalmam sem volt, hogy hova tegyem.
     -Neked is. Szia. Segíthetek? -dadogtam a sokktól. Egy óvatos mosolyra húzta száját. Kezében egy bőröndöt tartott, amit most lerakott a lépcsőre.
      -Igazából, nem tudom, jó helyen járok-e? Antalfy Gábort keresem -mondta, és feltűnt, hogy kissé francia akcentusa van.
      -Igen. Itt lakik. Ki keresi? -húztam össze a szemem.
     -Elnézést. Prezsler Zsombor -mosolyodott el kedvesen. Az a mosoly... Tényleg emlékeztet valakiére.
     -Antalfy Daniella Alexa. Örvendek. Azt hiszem. Gyere be, odavezetlek -bezártam utána az ajtót, elvettem tőle a bőröndöt és felakasztottam a kabátját, majd a konyhába vezettem.
      -Apa. Téged keresnek -mondtam, mire kérdőn nézett rám. -Gyere be. Apa, Ő itt... Ő itt...
     -Zsombor. Prezsler Zsombor -segített ki, mire elvörösödtem. Francba, elfelejtettem a nevét. :$ Apa összehúzott szemöldökkel nézett rám, nagyon elgondolkodott valamin.
    -Köszönöm -súgtam oda a srácnak.
    -Nincs mit -mosolyodott el. Megint. Honnan olyan ismerős az a mosoly?? Ahh a francba is...
    -Elnézést kérek uram, a zavarásért. Főleg az ilyen későiért. De halaszthatatlanul beszélnem kellett magával.
    -Velem?
     -Igen.
    -Mégis miről? Hát halljam!
    -Öhm... Nem lehetne... Nem lehetne négyszemközt?
    -Ő a lányom -mutatott rám. -Előtte is mondhatod.
    -Kérem, uram. Ez tényleg fontos.
    -Hát jó, akkor gyere a dolgozószobámba -és ezzel a lendülettel fel is állt és bevezette a szobába. Döbbenten meredtem magam elé, lehunyva a szememet ezt az idegen srácot láttam magam előtt. Nem gondolkodtam sokat, kettesével szedve a lépcsőfokokat, berohantam a szobámba és magamra zártam az ajtót. Bevágódtam az ágyamba és egyszerre nyúltam a laptopomért és a mobilomért. Miközben tárcsáztam, azonnal kerestem a névre FACEBOOK-on. Amikor hallottam, hogy beleszóltak a készülékbe, sikítottam egyet.
    -Jézusom Dana. Megsüketülök. Mi van? -kezdett el aggódni.
     -Nem. Nincs semmi. Gyere fel azonnal FACEBOOK-ra.
     -Mi? Miért?
     -Mutatok valamit. Illetve valakit -mondtam, mert abban a pillanatban megtaláltam a megfelelő adatlapot. Egy gombnyomással már küldtem is.
     -Úristen -hallottam sikítani barátnőmet.
      -Várj, hívom Tinát is, konferenciába.
     -Oki!
    -Szia Tina -köszöntünk egyszerre neki, mikor becsatlakozott a beszélgetésbe.
    -Sziasztok. Na, mi volt ilyen sürgős? -hallottam az izgatottságot a hangjában. Neki is átküldtem a profilt. Abban a pillanatban akkorát sikított, hogy szerintem az anyja szívrohamot kaphatott.
     -Ki ez a jóképű gyerek Dana??
     -Igen. Ki ez? -kérdezte Bell is.
     -Elhiszitek, ha azt mondom, hogy fogalmam sincs?? Egyszer csak csengettek, és Ő jelent meg az ajtóban.
     -Ő??? Ez a srác álomhelyes!! -olvadozott Tina.
    -Uu nézzétek meg a képeit. Mindegyiken olyan jól néz ki -áradozott Bell, aztán észbe kapott. -De... Mit keres nálatok?
    -Fogalmam sincs. Jobban mondva de. Apát. Vele akart beszélni. Most is a dolgozó szobában vannak.
    -5 perc és ott vagyok -mondta Bella és letette a telefont. Hangosan felnevettem és Tinával beszéltem tovább, aki sajnos nem tudott ilyen könnyen eljönni, viszont csókoltatja Zsombort. :D
Bella tényleg itt volt pár percen belül. Mikor ajtót nyitottam neki, hangosan felröhögtem és megöleltem.
    -Hol vannak??
    -Ott -mutattam a szobára. -Gyere, menjünk a nappaliba.

Talán 2 órát beszélgettünk, mikor nyílt a dolgozó és apa, majd nyomában az idegen srác kilépett.
    -Szia Bella -köszöntötte apa kedvesen.
    -Szia...sztok -mondta Bella, egy kis meglepettséget színlelve, mintha nem tudott volna a vendégünkről.
Zsombor készségesen intett neki, mire Bella furcsa, csillogó tekintettel nézett rá. Kikísértem barátnőmet a kapuhoz, ahol megvitattuk, hogy élőben még helyesebb, mint a képeken, és milyen szép a mosolya. Sikongattunk még egy sort, majd visszamentem a házba, ahol apa és Zsombor rám vártak. Míg az előző arcán a meggyötörtség, döbbenet, rémület és a sápadtság keveredett, addig az utóbbin hála és megkönnyebbültség látszott.
    -Dana, kérlek kísérd fel az úrfit a vendégszobába. Az elkövetkezendő napokat Zsombor itt fogja tölteni. Én most elmegyek kicsit, telefonálnom kell.
   -Oké, gyere -fordultam Zsombor felé, de nem tetszett nekem apa. Felkísértem a vendégszobába. -Ez lenne az. Fürdő ott. Ez csak ezé a szobáé. Ha valamire szükséged van, az enyém kettővel van odébb. Szólj nyugodtan -mosolyogtam zavartan.
   -Köszönöm. Öhm... Esetleg holnap nem mutatnád meg nekem a várost? Tudod, nem sok mindent tudok Magyarországról, mert magyar vagyok, de nem itt élek, hanem...
   -Franciaország -vágtam a szavába.
   -Tessék? Honnan tudtad?
   -Felismertem az akcentusodat. Tudod, én is tudok franciául. Anyanyelvi szinten, szóval felismerem.
   -Igen -mosolyodott el zavartan. -Remélem azért annyira nem feltűnő.
   -Aki nem tud franciául annak fel sem fog tűnni. Különben is jól áll, nem kell szégyellni -mosolyodtam el bátorítóan. -Egyébként persze, körbevezetlek, de nekem holnap iskola. Az után tudlak csak.
   -Nekem megfelel, köszönöm.
   -Jó éjt -becsuktam magam mögött az ajtót. Istenem ez a gyerek irtó helyes. És franciaaaa. *.*

Lementem a nappaliba és beraktam egy filmet. Apa olyan 22 óra körül ért haza. Kicsit visszatért belé a szín, de még mindig rosszul festett.
   -Jól vagy? -léptem oda mellé.
  -Miért nem alszol még? Holnap iskola.
  -Teszek rá... Téged vártalak.
  -Hát itthon vagyok. Menj, aludj. Jó éjt.
  -Apa... Ki ez a srác és miért marad itt?
  -Csak. Ezt majd máskor. Csak kérlek ne kérdezősködj. Mindennek eljön az ideje, amikor megtudjátok. Jó éjt.
   -Na de apa!!!
   -Mondom jó éjt. Ne kelljen többször elmondanom -mordult fel. Sértődötten megfordultam és bementem a szobámba.
Egész este csak gondolkodtam. Annyira jóképű az a srác. És kedvesnek is tűnik. Majd holnap megkérem, hogy meséljen magáról. De az a mosoly. Nem megy ki a fejemből. Annyira ismerős, mintha már láttam volna. Vagy legalábbis emlékeztet valaki mosolyára. De kiére???