22.rész

 Hűűha. :) Átléptük a 3000-ret. ^^

Nagyon köszönöm. ♥
A mai részben kiderül minden. Vagyis nem minden,

de ez részlet kérdés. Az egyik nagy kérdésre

mindenképp... xD
Szóval. Jó olvasást. Komizzatok légyszi! ^^
És még egyszer

köszönöm a 3000 oldalmegjelenítést és minden kommentet! ♥

Dátum: december 21. /szombat/
Téma: London ---> Itthon
Hangulat: olyan viii. :/ :)



      Hát. Nem most írtam. Bár nem történt semmi lényeges. Múltkor ott hagytam abba,hogy görcsöltem. Másnap még nem mentem suliba. Újra álmodtam,de nem emlékszem mire. Csapzottan,összehúzódva ébredtem fel. Az "ártatlan" görcs másnapra erős fájdalommá változott a hasamnál és a fejemnél is,ami napokig tartott. Nem tudtam mire vélni. Nem mondtam el senkinek,és próbáltam nem foglalkozni vele,de néha,ha hozzáérek még mindig fáj.
Szerdán már mentem suliba. Egyik szünetben mentem a büfébe,mire valaki elkapta a karom. A szorítás,a keze hidegsége rettentően ismerős volt. Megfordultam és Barnabás állt mögöttem. Kirázott a hideg.
       -Engedj el -mondtam neki higgadtan, mire gúnyosan mosolygott rám,de nem engedett.
       -Ne merj kiabálni -suttogta a fülembe. Eszemben sem volt. Tudom,mire képes. Elráncigált a lépcsőfordulóhoz. Senki nem volt ott,ami kissé aggasztott.
A falnak lökött. Fájt,de nem szóltam. Vadul rám vetette magát és megcsókolt. Karomat lefogta, és úgy csókolt. Rázott a hideg,a düh fortyogott bennem. A lábammal rátapostam a lábfejére,mire felordított. Elengedett és hátratántorodott. Elléptem tőle és gúnyosan mosolyogtam rá.
        -Nem végeztünk Kismanó! Holnap. Ugyan itt... -mondta és hátat fordított. Hitetlenül megcsóváltam a fejem és elfutottam. Nem szóltam senkinek.
 
     Másnap ugyan úgy elkapott,ahogy ígérte. A ráncigálás közben felhívtam Bent. Mikor hallottam,hogy beleszólt,megszólaltam:
       -Barnabás. Légy szíves engedj el!
       -Nem! Velem jössz.
       -De nem akarok. Nem vagyok a játékszered -mondtam,de már a lépcsőfordulóban voltunk. Karomat kitettem,és nem engedtem közelebb. Bosszúsan nézett rám.
       -Mit akarsz tőlem? Mit akarsz Barnabás?
       -Nem mit. Kit. Téged -húzta mosolyra a száját. Elkapta a karomat és magához húzott. Amennyire tudtam távol tartottam magamtól,de erős volt. Mikor a számhoz ért,lehunytam a szemem.
Közelebb húzott,aztán eltűnt. Jobban mondva nem eltűnt,hanem Bence taszította le rólam,majd behúzott neki egyet. Barnabás a földre rogyott, Ben elkapta a karomat és futni kezdett,engem is magával rántva. Az osztályteremig futottunk,aztán bementünk. Lihegve álltunk meg. Mindenki minket bámult,kérdő tekintetek sokasága meredt ránk. Bence felnézett és legyintett,ezzel mindent elrendezve.

      Minden nap vigyáztak ránk. Bellre a bátyja,rám pedig Bence és Áron,mivel Barnabás csak nem adta fel. Volt, hogy osztálytársait küldte ránk,esetleg valami külsős haverját.
Az ájulásaim is ritkultak, de volt,hogy rosszul lettem.
Ma viszont majdnem újra elájultam. Dom jött elém,mert előbb végzett a suliba,Tina pedig beteg. Szóval Dominikkal sétáltam haza. Minden tök nyugis volt,jót beszélgettünk. A kapuban elköszöntünk egymástól.
Aztán otthon minden megváltozott.
Apa tegnap mondta,hogy üzleti útra ment. Aha,csak az ajtó nyitva volt. Amikor a kulcsot a zárba tettem,nem fordult el. Az ajtó kinyílt és döbbenten néztem rá. A zár nincs felfeszítve,szóval kulccsal jött be. Elhátráltam. Automatikusan nyúltam a telefonomért és tárcsáztam. Második csengésre felvette:
       -Hello. Mondd.
       -Ben. Valaki van nálunk -mondtam riadtan.
       -Tessék? Mi,hol?! Mi van? Gondolom apud,nem?!
       -Bence. Nem! Apa nincs itthon. Valaki viszont van itt.
       -A francba is. A parkban vagyok. A legrövidebb idő is 10 perc,mire odaérek. Ne mozdulj. Bújj el a kertben,oké?! Be ne merj menni!! Nemsokára ott vagyok! -mondta és letette.

     Azt mondta,maradjak. De az ember életében nagyobb úr a kíváncsiság. Engem is az hajtott. Nagyobb volt a kíváncsiság,mint a félelem.
Az ajtóhoz léptem,majd halkan benyitottam. A konyha felől halk beszélgetést hallottam. Ismerős volt mind a 2 hang,de ilyen távolságból nehéz volt beazonosítani. Közelebb mentem, majd az ajtóban,ahol rájuk láttam, megálltam. A döbbenettől lefagytam, és szó szerint szájtátva néztem a 2 srácot, amint beszélgetnek. Észre se vették,hogy bejöttem. Arra eszméltem fel én is és a fiúk is, hogy a táskám hangos puffanással esett le a földre.
     -Dana! -mosolyodott rám az egyik. Nem válaszoltam. Csak bambán meredtem magam elé. Vagyis arra a srácra,aki eddig a háttal állt ült nekem. Most odakapta a fejét, nekem pedig könny szökött a szemembe. Elmosolyodott és felállt. A karját szétnyitotta, mire odafutottam és szorosan megöleltem. Olyan régen volt, hogy ezt megtehettem volna. Olyan régen öleltem meg,olyan régen szorongattam a kezeim között. Olyan régen éreztem a közelségét és az illatát. Bár azt ígérte, hogy minden szünetben haza jön, vagy én is kimehetek. Nem. Ez nem történt meg. Most mégis itt van, itthon, velem. Majdnem 3 hónap telt el azóta,ami nem hosszú, de nekem egy örökkévalóságnak tűnt. Főleg az utóbbi egy hónapban. Vissza gondolni is szörnyű. Szememből a könny patakokban folyt, amivel összevizeztem a pólóját. De nem érdekelt. Annyi érdekelt, hogy ott van, velem és szorosan megölelhetem. Éreztem,hogy rám is lecsöppen pár könny. Ő is sírt.
     -Nem hiszem el -mondtam félig sírva,félig nevetve. -Ádii. Annyira hiányoztál. Nem hiszem el,hogy itt vagy. De... Hogyan? Én azt hittem nem mostanában jössz haza. Főleg a múltkori beszélgetésünk óta... -csuklott el a hangom. Keserűen mosolygott rám,majd ölelt újra magához. Így álltunk.
A bejárati ajtó hangosan vágódott ki.
    -Lex -kiáltotta Ben a nevemet. Belépett a konyhába,majd lefagyott. Amint és felfogta mi van,a bátyámhoz lépett,kirángatta az ölelésemből és az ajtó felé taszította. A döbbent tesóm semmit sem tudott reagálni, hagyva,hogy Bence kiküldje a saját lakásából. :D Még én is döbbenten néztem,ahogy Krisz is,majd elröhögtem magam.
      -Bence! Hagyjad!
     -Mi?! -nézett rám kérdőn. -De hát Barnabás haverjai,nem?!
     -Dehogyis! Nem ismered meg őket?!
     -Nem. Kellene?! -kérdezte és akkor jutott eszembe,hogy nem látta még a bátyám és Kriszt,csak Áron.
     -Bocs. Nem. Akkor állj -léptem oda melléjük,majd átkaroltam Ádit. Ben kérdőn nézett rám,majd arca furán változott át. Fagyosan futtatta végig a tekintetét Ádámon. Lassan bólintott és elindult kifele. -Nem is érdekel ki Ő?
    -Már tudom. És felfogtam. Csak nem tudom,miért nem mondtad el?!
    -Mit? -néztem rá összehúzott szemekkel.
    -Őt -mutatott Ádámra- Nem mondtad,hogy van barátod. Sőt... Hogy... Hogy ennyivel idősebb.
    -Micsoda? A barátom?? -kérdeztem elkerekedett szemekkel. Egyik pillanatban halál komoly fejjel, másik pillanatban fülsüketítő nevetéssel állok az ajtóban. Ádám csak mosolygott, Bence viszont kérdőn nézett rám és várta a magyarázatot,hogy mit nevetek. -Ben. Ő... Ő nem a barátom -töröltem meg a szemem -Ő itt Ádám,a bátyám,Ő meg Kristóf,a legjobb barátja.
   -Mi?!
    -Igen.
    -Úristen -motyogta- Én idióta barom. Hogy lehettem ilyen féleszű?
    -Ezt nem tudom. Ádám -fordultam oda testvéremhez- Ő itt Bence,az osztálytársam,az egyik legjobb barátom.
    -Aha. És miért akart kirakni a házamból? És ki az a Barnabás? -nézett rám értetlenül,mire kínomban elröhögtem magam.
    -Hosszú,majd elmondom. Sajnálom Ben,hogy iderángattalak. Megijedtem. Nem tudtam,hogy Ádi jött haza.
   -Semmi gond. De mondtam, hogy maradj az udvaron,nem?!
   -De. Sajnálom. Köszönöm -öleltem meg és adtam neki egy puszit. Miután elment,visszamentünk a házba.

     -Oké. Tartozol pár magyarázattal, drága Bátyám!
     -Szerintem is -szólt közbe Krisz,mire bólintottam. Nagyot sóhajtott.
     -Oké. Mit akartok tudni?
    -Öhm,mindent? -kérdeztem vissza.
    -Jójó. Nos... Miután odaértünk,elfoglaltuk a házunkat,amit Roxi szülei vettek,kifejezetten nekünk. Mi ennek nagyon örültünk,de második napon jött a bibi. Nem önszántukból adták, fizetni kellett érte. De nem pénzzel. Hanem különféle tárgyakkal,amiket úgymond el kellett lopnunk azoktól az emberektől akiket a szülei megmondtak. Ha nem tettük meg ránk törtek,ordítoztak, kínoztak. Minden második nap eljöttek, pontban este 7-kor és oda kellett adni,amit megszereztünk. Ugye ha nem tudtunk mit adni... -csuklott el a hangja. -Ezért nem tudtam hazajönni. Ezért nem akartam,hogy kigyere. Érted már,pici Alexom? Féltettelek. Mondtam,hogy London szörnyű. Vagyis nem. London csodálatos,csak ott élni,ahol mi voltunk,veszélyes.
    -És... -alig bírtam beszélni. A könnyeimmel küszködtem.- És most Roxi hol van?
    -Hjaj. Tegnap előtt,mondtam neki,hogy menjünk el innen. Menjünk el valahová vagy menjünk haza. De Ő nem akart. Nem mondta meg miért,de tudtam. Legalábbis sejtettem,hogy a szülei állnak a háttérben. Tud valamit róluk,ami fontos. Ezt el is mondtam neki,mire ideges lett,üvöltözött és szakított velem. Másnap reggel nem volt sehol. Kimentem a konyhába és az asztalon 2 boríték szerepelt. Felbontottam az elsőt, ami az ismerős kézírást tartalmazta. Roxi annyit írt: Szeretlek!
A másik levél tartalmasabb volt,de nem sokkal. A szülei írtak,hogy ha jót akarok Roxinak,magamnak és a családomnak, nem keresem a lányukat,eltűnök az életükből,el Londonból és hagyom őket. Ne menjek utána,mert megbánom. És a borítékban egy repülőjegy volt,haza. Magyarországra,az este 9-kor induló repülőre. Nagy-hatalmú befolyásos család Krollék és féltem tőlük Roxit,ugyan úgy,ahogy titeket is.Tudom mire képesek,a lányukat nem bántják,ha nem muszáj,viszont mást könyörtelenül. Ezért is jöttem haza, hogy nektek bajotok ne essen. Érted már Alex? Tudod miért voltam mindig olyan,mikor beszéltünk? -kérdezte már-már sírva. Nekem patakzottak a könnyeim,és némán bólintottam. Odafutottam hozzá,szorosan megöleltem. Milyen galád ember az,aki ilyet mer tenni??

    Kristóf elment,apa későn ér haza,így Ádámmal ketten voltunk. Miután lefürdött,bementem hozzá,de lesokkolt. Amikor megláttam, világos lett,hogy tisztán értettem a felszisszenését,mikor először öleltem ma meg. Egy szál törölközőben állt a szobájában, hasán hatalmas méretű lilás-sárgás folttal.
    -Dana! -szólt döbbenten.
    -Én... Nem akartam,sajnálom. -léptem ki a folyosóra és behúztam magam után az ajtaját. 2 lépéssel a szobámban voltam,és kulcsra zártam az ajtómat. Nem sírtam,csak ledöbbentem. Az ágyamra dőltem. Az ajtóm halkan megmozdult, de bejönni nem tudtak. Felültem,és néztem az irányba.
    -Alexa. Engedj be légy szíves -hallottam bátyám halk hangját.- Hadd magyarázzam meg!
    -Jó lenne -nyitottam az ajtót.- Mégis mi a franc van Ádám?? Mi az a bazi nagy lila folt a hasadon? - kérdeztem és egyáltalán nem túloztam. Majdnem az egész hasát színesre festette. Óvatosan értem hozzá, de nekem szorult görcsbe a hasam. Éreztem már ezt az érzést.
   -Oh... -túrt idegesen a hajába. Kidolgozott felsőtestén az izmok megfeszültek,arca is merev lett. Ebből láttam,hogy fogait összeszorította.- Emlékszel a legutolsó beszélgetésünkre?
   -Persze. Skype-on kameráztunk előtte és kiakadtál.
   -Igen. Akkor,aznap este jöttek Roxi szülei,de nem tudtuk megszerezni,amit kértek. Kaptunk 4 nap haladékot, ami alatt megpróbáltunk minden tőlünk telhetőt megtenni,de nem sikerült. Ez december 10-e volt,este 10 körül. Akkor jött fel hozzánk Agatha és Marcus, Roxi szülei. Mivel nem volt nálunk a cucc, Roxit elvitték magukhoz és bezárták 2 napra egy szobába, engem pedig megütöttek. Hasba térdeltek és tarkón vágtak,amitől elvesztettem az eszméletem. Egy pillanatra téged láttalak magam előtt, utána megszűnt a külvilág. Másnap reggel tértem magamhoz... -fejezte be, bennem pedig a felismerés lángja lobbant fel. Ezt szóvá is tettem.
   -Ádám... Ez...Ez nem csak veled történt meg -mondtam halkan.
   -Hogyan?!
   -Akkor este, csak gondolkoztam,miután lefeküdtem és nem sokkal később, erős fájdalmat éreztem a gyomromnál és a fejemnél. Mint akit leütöttek. Semmit nem észleltem a külvilágból,csak egy pillanatra ugrottál be Te. Aztán semmi. Napokig rettenetesen fájt azon a két ponton, mintha engem vertek volna meg, de tudtam hogy nem! Hisz akkor nem volt senki a szobámban -mondtam, és a bátyám hitetlenül nézett rám.
   -De. Hogyan? Aj Alex, annyira sajnálom -ölelt meg. Nem,egyáltalán nem haragudtam rá. Hogyan tehetném? Itthon van a bátyám,aminek rettenetesen örülök. 
    -De Roxi szülei nem magyarok?
    -Nem. Ha úgy vesszük,Roxi sem az. Elmondott mindent. 2008-ban szökött el tőlük,ide Magyarországra. Magyarosította a nevét,hogy ne találjanak rá. Ő eredetileg Roxane Chrols. Most,mielőtt elmentünk volna ki Londonba,akkor talált rá Agatha. Tudtam,miért megyünk ki,mármint hogy ott vannak Roxi szülei,de azt nem, hogy mit csinálnak vagy csináltak. Csak a lányt sajnálom. Szerettem, és még most is szeretem. De nem tudok tenni érte semmit. Ott kellett hagynom,ezt Ő is tudja. Nem tehettem mást.
   -Ádám. Bocs,hogy ezt mondom. Én örülök neki,hogy itthon vagy. Rettenetesen hiányoztál. El sem hiszed, mennyire. És annak is örülök,hogy megszabadultál tőlük. Imádtam Roxit,de ez beteges. Szeretlek bátyus.
    -Tudom. Egyáltalán nem tudnék rád haragúdni, kishúgom -mondta,olyan lágyan,de mégis hangsúlyozva ezt a szót.- Igenis tudom,mennyire hiányozhattam, mert Te is hiányoztál rettenetesen. Istenem, milyen nyálas ez az egész,de így van. Rettenetesen imádlak téged. Ez a szeretet beteges már -mosolyodott el halványan,én pedig felnevettem. Szorosan hozzábújtam és nem engedtem. Olyan jó volt érezni a közelségét,a melegségét,a szeretetét. Ezt mind megkaptam a barátaimtól és Blankától is,de mégis más ez az egész. A bátyámat,aki az életét adná értem,senki nem pótolhatja.

Miután elment aludni (napok óta tuti nem aludt normálisan), én is lefeküdtem,de nem tudtam elaludni. Örültem,hogy itthon van. Nem akartam mást,augusztus óta,csak hogy hazajöjjön. És most itt van,amit fel sem tudok fogni. Esküszöm. Soha nem engedem el. Szükségem van rá! ♥

21.rész

Dátum: december 10. /kedd/
Téma: Otthon
Hangulat: kellemes

     Végre itthon vagyok. Ritkán örülök ennyire valaminek. Semmi kedvem nem volt azt a komor kórházi falat bámulni. Végül is tegnap bent járt Bence is,Tina is és Dom is. Mindegyikkel rengeteget beszélgettem, de haza kellett menniük. :S

    Ma délelőtt bejött a doki hozzám,megvizsgált, majd kiment. Fél óra múlva egy papírral jött be.
-Kedves Antalfy kisasszony. Komolyan nem tudtuk megfejteni, hogy mitől vannak az ájulásai. Nagyon aggasztóak,de nincs okunk rá,hogy ne engedjük haza. Legközelebb ha elájul,jöjjenek be!
Tessék,itt a zárójelentés -mondta és felémnyújtotta a papírt,majd kiviharzott a teremből. Döbbenten néztem rá,majd egy vállrándítással elrendeztem. Felhívtam aput,aki fél órán belül ott is volt értem és mehettünk haza. Végre kiszabadultam onnan. Olyan volt,mint egy fogda. Gyűlölöm.
Otthon minden olyan volt,mint mindig. Rumli,ami rám várt. :D Na jó, nem. Kifejezetten rendes volt a ház. Egyébként nem mehettem ki,csak a folyosóra,így most tűnt fel, hogy már tényleg tél van,ugyanis havazik. Felrohantam a szobámba és levetettem magam az ablakpárkányba. Milyen gyönyörű. Imádom. A havazás a kedvencem. Csak bámultam kifele,mire megakadt a szemem egy zsebrevágott kézzel álló srácon. Arcát nem láttam,de hozzánk kanyarodott. Eltöprengve állt meg. Nem nyomta meg a csengőt. Kicsit oldalra fordította fejét,de igy se lehetett látni. Laza stílusából azonban rögtön tudtam, ki az.
Lerohantam a lépcsőn és kinyitottam az ajtót.
-Szia -köszöntem mosolyogva.
-Szia -nézett rám döbbenten. -Honnan tudtad,hogy itt vagyok??
-Onnan -és felmutattam az ablakomra. Tekintetével követte az irányt,majd lustán bólintott. Bementünk a házba, csináltam egy forró csokit és beszélgettünk.
-Nem jöttél be hozzám -mondtam kicsit szomorúan.
-Tény. De annyian voltak,minek mentem volna én is?
-Mert a barátom vagy?!
-Igen. De felesleges lettem volna -modolyodott el halványan. Viszonoztam és megöleltem. Áron jó barát. Imádom. <3

Este ment el,de lefekvés előtt még volt időm gondolkodni. Semmi sem áll össze. Semmi. Ádám,London, az egyre gyakoribb álmok, a kiáltások na meg az ájulások.
Ezen gondolkoztam,mikor 2 ponton erős görcsölő érzés kerített hatalmába. Mint akit hasba rúgtak, utána fejbevertek... A szememet kínomban szorosan hunytam le, mire Ádám mosolygós arca jelent meg.
Aztán se kép,se hang. Hirtelen aludtam el. Megszűnt a külvilág....

20.rész

Sziasztok!!
Bocsi,kicsit rövidre sikerült,

de nem is olyan nagyon lényeges rész,csak

felvezető a következőkhöz.

Na mindegy,azért jó szórakozást!

♥ :)
Ja,és légyszi komizzatok, hideget-meleget,
mert mostanában megfogyatkoztak. :/
(Amúgy nem tudom,rájöttetek-e már,hogy a
kék színnel jelölt szöveg az a személyes gondolatai
Danának, a lila pedig az álmai lesznek.)

Dátum:  december 8. /vasárnap/
Téma: Álmok
Hangulat: rémült




      Tegnap délután volt időm gondolkozni 2 látogatás közben. 3 körül Patrik és Bella jött be,itt voltak 2 órát. Este anya volt itt,de engem elnyomott az álom,észre se vettem,mikor ment el.
Ma reggel apa látogatott meg.
     -Ben nem jött be?
     -Nem. Mondtam neki,hogy ma pihenjen egy kicsit Ő is. Tegnap egész végig itt volt,míg fel nem keltél. Előtte is csak pár órát aludt.
     -Értem! Akkor ma be sem jön?
     -Nem hiszem -csóválta meg a fejét. Csalódottan bólintottam, hogy megértettem. Beszélni akarok vele,de nem tudok. Hát rendben.
Apa elég sokáig bent volt nálam,de aztán unatkozni kezdtem. A gyógyszer miatt álomba merültem...

    A ház kicsi volt és sötét. A szél dübörögve fújta az ablakokat. Az aulában lévő egyetlen gyertyát is elfújta a süvítő szél,amikor az ajtó kinyílt. A cipő kopogása fülsüketítőnek hatott a néma szobában. Bármennyire próbált hangtalan maradni, a magassarkú halk kopogása megbontott minden némaságot. A lány ruhája feszült a testén,hosszúsága a földet súrolta.

Haja hullámos loknikban hullott a vállára,amit a szél könnyedén mozgatott. Léptei finomak voltak,ahogy a lépcső felé közeledett. Mielőtt az első lépcsőfokhoz ért, a távolból halk zene szólt. Talán hegedű hangja,de nem volt benne biztos. A zene irányába indult. De az a házon kívülről szólt. Egy nagy ajtóhoz ért. A kilincsét lenyomva,a kertben találta magát. Egy kivilágított kertben, ami egyben volt gyönyörű és hátborzongató. Volt benne valami hívogató. A szépsége magával ragadta az embert,akkor is, mikor tudta,hogy futnia kéne. A zene felerősödött és hallani lehetett, hogy a lejátszó Elton John - Can you feel the love tonight -ját játssza. A lány kilépett a kertbe,az ajtó pedig hangos puffanással csukódott be. Haját a szél az arcába fújta, nem lehetett kivenni,ki az.
-Hát eljöttél -suttogta egy kellemes és ismerős hang a háta mögött.
-Miért ne jöttem volna? Meg kell mondjam,kicsit ijesztő helyet választottál a találkozásra.
-Oh drágám. Ezt találod ijesztőnek? Még nem láttál semmi ijesztőt akkor -lépett közelebb a lányhoz. Arca sötét volt,nem lehetett látni. Elegáns öltönyt viselt,a lányhoz öltözött. Óvatosan megfogta a kezét és megpörgette. Kecsesen mozgott a dal ritmusára. A fiú magához ölelte,majd keringőzni kezdtek.
-Miért vagyunk itt? -kérdezte félénken a lány.
-Hogy miért? Hát nem világos? -kérdezte, mire párja megrázta a fejét. -Ch,kicsi. Hát nem tanítottalak meg elég jól? Nem jöttél rá magadtól?? London veszélyes. Fogalmad sincs,miért hívtalak ide. Magad sem tudod,miért vagyunk itt. Majd most megtudod -mondta. Elengedte a lány kezét és eltűnt a homályban.
-Hová mész? Kérlek ne hagyj itt! -sikította már-már sírva. Halk,suhanás szerű hangot hallott,ami egyre többször fordult elő. Körbepillantott,de semmit sem látott. -Ne hagyj itt. Gyere vissza! -visította.
-Ne ordíts,hát itt vagyok. Vagyunk. Bár ez részletkérdés. Csak figyelj -mondta és újra a suhanó hangot hallotta. Hirtelen egy hideg kéz kapta el a vállát. Rémülten pillantott hátra, ahol egy ismerős arc állt.
-Ben! Mit keresel itt? -fakadt ki.
-Jöttem. Érted -mosolyodott el,ahol megvillantak éles fogai.
-Vámpír! -kiáltotta és futni kezdett. De a fiú gyorsabb volt. Elkapta a lányt, majd felé hajolt. Mosolya így is elképesztő volt. A karját hátrafeszítette,nyakát a másik karjával fogta.
-Gyere -és elkezdte magával ráncigálni. -Mester. Meghoztam. A húgod. Épen,egészségesen. London mestere, kérlek tegyél vissza megfelelő pozíciómba.
-Lám-lám. Nem gondoltam volna. Remek -mondta és előjött a sötétségből.
-Ádám. Te... Te szörnyeteg!
-Pontosan, kicsi Alexom. Pontosan. London már csak ilyen. Haza akarok menni,de nem tehetem...
-Engedj el. A húgod vagyok.
-Így van,ezért maradsz velem -mondta,és a lányra vetette magát,aki elterült a földön. Haja már nem volt a szemében. Ájultan zuhant le,mire megvillant az arca...


   Hirtelen ébredtem fel. Izzadtan,fejfájással küszködve. A fejemet valami keménynek ütöttem,ahogy felültem.
       -Aúú -hallottam mellőlem a hangot. Odakaptam a fejem és Ben fogta a fejét.
       -Ne haragudj. Nem akartam -szabadkoztam. -Jól vagy?
      -Persze. De ezt inkább én kérdezném. Csak forgolódtál. És nézz magadra. Merő víz vagy. Mit álmodtál?
      -Azt,hogy ellenem fordultál Te is és a bátyám is. Londonban voltunk. Nem szeretem azt a helyet. Gyűlölöm. Valami van ott,amiről nem tudok. És ott van Ádám is... Bence. Megtámadtatok!-zokogtam.
     -Shh... Hagyd abba. Nincs semmi baj. Soha nem fordulnék ellened. Soha. Szeretlek Lex. A  kishúgom vagy. Még ha nem is vagyunk vér szerint rokonok -mondta és szorosan magához ölelt. Csak sírtam és sírtam. A pólóján könnyáztatta foltok éktelenkedtek, ami miatt többször bocsánatot kértem,de Ő csak mosolygott. Keserű és hamis mosoly volt. Ezt még én is láttam.
Estig bent volt nálam.
    -Holnap suli. Mennem kell. De suliból rögtön idejövök. Rendben? -kérdezte halkan,mire egy aprót bólintottam.
Apa beküldte Bencével a laptopomat így netezni is tudtam. Felmentem Facebook-ra,ahol 2-en írtak, Dom és Tina,mind a ketten holnap bejönnek hozzám.
Megnéztem kik vannak chaten, majd ráírtam Patrikra és éjfélig vele beszélgettem.
Már 0:24 van. Nekem is ideje lenne aludnom. De félek. Félek elaludni. Félek az álmaimtól...
És kész. Leragadt a szemem...

19.rész

Dátum: december 7. /szombat/
Téma: Ájulás
Hangulat: gyenge


        8-kor keltem fel. A fejem rettenetesen fájt,a gyomrom görcsölt. Eszembe jutott, hogy tegnap ebéd óta nem ettem semmit,így fel kéne kelni. Emlékszem,hogy Bence kezét fogtam,mikor elaludtam,de nem láttam a szobában. Aztán a másik oldalamra feküdtem és megláttam. Mellettem aludt, úgy ahogy volt, ruhástól bezuhant. Tegnap este kicsit kimeríthettem szegényt. :) Óvatosan felkeltem,hogy még csak véletlenül se ébredjen fel. Kivételesen örülök,hogy francia ágyam van és nem valami egy személyes kicsi. :D
    Kikotortam egy sárga hosszú ujjút és egy melegítőt, majd elmentem lezuhanyozni. Kb. 10 percig folyattam magamra a forró vizet,de hihetetlen jól esett. Felöltöztem és megnéztem magam a tükörben. Pont,amire számítottam. Bedagadt, karikás,véreres szemek,piros arc,kiszáradt száj. Néztem már ki jobban is...
Kimentem a fürdőből majd le reggelit készíteni. Összedobtam egy tojásrántottát,mellé meleg kakaót. Megterítettem Bennek is.

       -Jó reggelt -köszöntem neki mosolyogva. Kómás fejjel nézett rám,de elmosolyodott. Leült velem szembe és kíváncsian méregetett.
      -Jól vagy? -kérdezte. Egy aprót bólintottam.
     -Jó étvágyat! -próbáltam utalni arra,hogy együnk.
     -Ez az enyém? -csodálkozott el.
     -Igen! Miért,szerinted kié lenne? Ketten vagyunk a házban -mondtam és nekiláttam. Példámat követve Ő is enni kezdett.
Reggeli után felmentünk a szobámba. Jobban mondva Bence bement,én pedig Ádihoz mentem. Kivettem a szekrényéből egy pólót és egy melegítőt,alsó gatyát+egy tusfürdőt (kicsit érdekes lenne,ha valami csajos illata lenne ^^),majd visszamentem a szobámba. Az egyik szekrényből kivettem egy tiszta törülközőt és a srácnak dobtam.
       -Menj,zuhanyozz le!
       -Köszi!
Míg bement a fürdőbe én megigazítottam az ágyamat. Körbenéztem. Kupi volt. Cuccok hegyén-hátán!!! Ráférne egy alapos takarítás.
      -Segítenél? -kérdezte mögülem,én meg ijedtemben ugrottam egyet. Hátrafordulva hozzá,kitört belőle a nevetés. -Bocs,nem akartam. Szóval. Segítenél? Nem tudom kezelni a zuhanyzót -mondta és csak akkor vettem észre,hogy ruhái egytől egyig csurom víz. Olyan fura fejet vágott,hogy leírni sem tudom. Kitört belőlem a nevetés. Felháborodottan nézett rám, de végül elmosolyodott és nem szólt semmit. Bementem vele a fürdőbe,megnyitottam a csapot majd kimentem.
      -Dana! -hallottam lentről egy hangot. Gyorsan futottam le a lépcsőn.
     -Apu! Annyira örülök,hogy itt vagy -öleltem meg.
     -De mi történt? Jól vagy??
     -Persze. De majd később elmondom. Bence még itt van. És ha jól hallom épp nekem kiabál. Istenem. Nem tudja elzárni a vizet -nevettem fel újra.
És igazam volt. A fürdőben állt és mérges volt. Nem tudom,hogy most magára, hogy ilyen szerencsétlen, vagy esetleg a zuhanyzóra. De mindegy. Vicces volt. :D
Elzártam neki a vizet,majd ránéztem. Bosszúsan méregette a csapot(!!!). Csak nevettem. Ezen mást nem tudtam.
-Ne röhögj. Ez komoly!
-Oké,oké -töröltem meg a szemem,majd újra ránéztem. Hirtelen rosszul lettem,és a lábam megingott. Még elkaptam a korlátot és megtartottam magam. Ben utánam nyúlt,de elhúzódtam!
Egyszerűen képtelen voltam ránézni. Lefagytam. Eszembe jutott a tegnap este. Ahogy Roxi sikít, Ádám kiabál, a háttérben valaki veszekszik. Ahogy ránéztem a fiúra,elfogott a rémület. Ádámot láttam benne,miközben tudtam,hogy ez lehetetlen. A bátyám ruhái voltak rajta, talán egy magasak is lehettek. A tusfürdő tömény illata lengte be a teret és Ben-t is.Ádám illat... :S Ádám! Ádi! Mi van?! Egy erős,ütés szerű fájdalom nyilallt a fejembe, majd elernyedtek a kezeim. Nem tartottam már a vasat. Hosszan csúsztam végig a padlón. Ben ugrott mellém,hogy elkapjon. Késő. Se kép,se hang. Megszűnt a külvilág. Pár élesebb hangot hallottam még, mikor Bence kiabált apunak. A nevemet ordította és a karomat fogta. Aztán minden vak sötét.

***
-Ez a hely. Fantasztikus. Hogy találtál ide?
-Nem volt nehéz. Követtem az álmaim,és szeretteim szavait. Tudod. Te súgtad meg Alex. Te voltál,aki idevezetett. -mosolya hideg volt. -Nem tudod,mi történt. Nem tudod,miért nem jelentkeztem. London sötét és keserű. Gyűlölöm. Otthon akarok lenni. Otthon. Már azt sem tudom,mit jelent. Veled Alexom. Veled lenni.
Veleed leenniii... -hallatszott a visszhang,majd a semmibe veszett.
-Ádi! Hova mész? Ne hagyj itt! Nem ismerek senkit! Hol vagy?

Csapzottan tértem magamhoz. A hajam a homlokomhoz tapadt, a pólóm vizes volt. Egy komor szobában voltam.
     -Kórházban vagy -szólalt meg egy hang. Az ablaknál ült. Nem ismertem fel,annyira halk volt. Amikor felállt és mellém lépett,Ben-t láttam. Tekintete aggódó volt. Sütött róla,hogy megijedt.
    -Mi történt? -kérdeztem gyengén. Felülni sem tudtam
    -Elájultál. Másodszor... A francba is Lex,mi történt?? Mi a fene bajod van? Egészségtelen ezek az ájulások.
    -Nem... Nem szeretnék még beszélni róla. Nem most.
    -De miért?
    -Mert nem. Nem vagyok most képes rá. Kérlek. Értsd meg!
    -Felfogtam. De ha kell valami,szólj! -mondta szomorúan a szemembe és kiment az ajtón. Értetlenül néztem utána...

  -Elájultál. Másodszor... -visszhangzottak a fejemben Bence szavai. Mi történt? Magam sem tudom, miért ájulok el. Ádám. Amit nem tudok. Tudom, hogy baj van. De mi?! Nem. Én sem tudom,akkor hogyan mondhatnám el Bencének?? Istenem. Annyira jó barát. Szíven ütött,hogy itt hagyott. A francba is. Hogy lehettem ilyen? Csak aggódik. Én meg elüldöztem. :(

18. rész

 Kicsit előbb hoztam,mint 3 nap,

de megírtam,szóval itt van.

Szerintem elég esemény dús.

Jó olvasást! ♥ :)

Dátum: december 6. /péntek/
Téma: Mikulás+Ádi
Hangulat:



     -Are you happy?
     -What? No. I'm not happy...
Kb. ezzel tudnám a mai napom felvázolni. Az eleje még jól indult,mert eszembe jutott, hogy ma december 6-a van, mikulás. ^^ És ez azért jó, mert sulibuli lesz este. Kiléptem a kapun és legnagyobb meglepetésemre Ben várt rám. Még ez is jól indult,nem kellett egyedül mennem. :)
Minden óra unalmasan telt. Fizikán halk kopogás hallatszott és a tanár hangosan kiabált ki,hogy: -Szabad!
Egy mikulás ruhába öltözött alak lépett be a terembe és a hatás kedvéért hohoho-zott. Már mikor megláttuk, akkor is röhögtünk, de a hangok után ha lehet még jobban nevetünk. Az egyik 12-es srácot öltöztették be és neki kellett körbejárnia a suliban kis csokimikulásokat osztogatva,nyomában 3 krampusszal és aki nem viselkedett azt jól fejbe vágták. :D
Szóval suli szokásosan unalmas volt. Otthon készültem az estére,egy kis smink és ruha választás. Oké. Nem sokra mentem vele. Átnéztem a ruháimat és elborzadtam ha megláttam egy egybe részes ruhát. Úgyhogy maradt a farmer és egy tunika szerű póló magas szárú edzővel. Negyed 9-re beszéltük meg a srácokkal,hogy talizunk a kereszteződésben. Addig még volt 2 órám. Benyomtam a gépem és felmentem Facebook-ra,meg Skype-ra.

    -Szia! -integettem boldogan a kamerába.
    -Szia. Mi újság?
    -Hiányzol. Mikor jöttök haza?
    -Nem tudom,Alex. Semmit se tudok már. Őrültek háza van itt -rázta csalódottan a fejét.
   -Olyan jó lenne,ha itt lehetnétek.
   -Tudom. De ez most nem lehetséges.
   -De miért nem,Ádi? Mindig ezt mondod és ez már aggaszt. Zavar, hogy elhallgatsz előlem valamit.
   -Azért,mert semmi közöd hozzá!!! És ezt elmondtam már minden egyes alkalommal. Fejezd be könyörgöm -fakad ki. Nagyra nyílt szemekkel, pislogás nélkül néztem rá. Ennyire messzire még nem ment.
   -Én csak segíteni akarok -kiabáltam a könnyekkel küszködve.
   -De ne akarj! Mit tudhatsz segíteni 15 évesen?? Egy kislány vagy -kiabált Ő is.
   -Tényleg? Lehet. Egy kislány. Mellesleg a húgod, aki szeret és próbál segíteni Neked, de úgy látom ez nem lehetséges. Köszönöm, hogy ilyen vagy -mondtam nyugodtan. -Szia -és kinyomtam a Skype-ot.
Ledőltem az ágyamra és az sem érdekelt,hogy elfolyik a szempillaspirál. Kitört belőlem a zokogás és csak sírtam. Dobtam egy körüzenetet a srácoknak, hogy ne várjanak,nem megyek. Hamar jött is mindenkitől a válasz, vagyis inkább a kérdés,hogy mégis miért. Nem volt kedvem válaszolni így nem írtam vissza. Csak zokogtam. Ránéztem a szobámban felállított gitárra és elfogott a düh. Miért teszi ezt Ádám? Miért? Miért nem mondja el?? Tudja,hogy rám mindig számíthat. A húga vagyok,szeretem. De akkor miért? És miért nem mondja el,ha valami baja van?? A telefonom pittyegett. SMS. Azt hittem megint Bence az, mert az elmúlt 5 percben tőle jöttek folyamatosan az üzenetek. De nem. Ez egyenesen Angliából jött. Ádám írt. Nem olvastam el. Csak még jobban zokogtam. Ádám kitartó volt. Vagy 6 üzenetet írt, mire megunta és felhívott. Az elsőt kinyomtam. Aztán a másodikat is. Meg a harmadikat. Negyedikre nekem is elegem lett és felvettem.

    -Alex. Kérlek ne haragudj rám! Nem így akartam,ezt elcsesztem. Egy balek voltam. Szeretlek. A húgom vagy, bízok benned,de nem mondhatom el!
   -De mi a fenét Ádám?! El sem hiszed mennyire aggódom érted. Soha nem voltak titkaink egymás előtt. Augusztus óta nem is láttalak! -kiabáltam elfojtva a sírásomat.
   -Tudom. De ne haragudj. Hazamegyek. Megígérem. Szeretlek -mondta és abban a pillanatban nagy csörömpölés hallatszott. Reccsent is valami és egy éles sikítás is hallatszott. Roxi! Angol szavakat is hallottam, de nem értettem tisztán, hogy mi lehet. Ádám angolul hadart a háttérben egyre felerősödött a csörömpölés és hogy Roxi kiabálja,hogy No,no! 
   -Ádám! Mi az?? -kérdeztem,de a vonal megszakadt. -Ádám!! -kiáltottam a telefonba de lerakta. Azonnal tárcsáztam,de nem vette fel. Újrahívás. Harmadik próbálkozásomra a géphang közölte: A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük ismételje meg hívását később... -Nem. Nem lehet igaz. Mi van?? -zokogtam. Apa nem volt otthon, anya melózott. Blan már a buliban volt. A csengő hirtelen megszólalt és én felriadtam. Az ablakomhoz rohantam,ahonnan pont rálátok az utcára és a kapura. Ben. Miért jött?  Sírtam és nem tagadhattam le. A könnyeim,mint a nyári zuhék folytak a szememből. Lerohantam,kinyitottam és azonnal Ben nyakába ugrottam, úgy sírtam tovább.

   -Úristen Lex! Mi a fene történt?
   -Áhá-dáhám... -zokogtam a vállába. Erősen megöleltem. Úgy álltunk,hogy öleltük egymást és nyugtatni próbál,de nem hatott. Hirtelen meginogtam és minden elsötétült.
 Amikor újra kinyitottam a szemem,az ágyamban feküdtem. Nem emlékeztem,hogy kerültem oda. Az ágyam szélén Bencét pillantottam meg és minden eszembe jutott. Csak az nem,újra,hogy hogyan kerültem az ágyamba.
   -Hogy kerültem ide? Hisz a kapuban voltunk.
  -Nem emlékszel? -kérdezte,mire megráztam a fejem. -Elájultál. A kezemben estél össze. Annyi szerencséd volt,hogy nem estél hátra és a fejedet nem verted be,hogy épp tartottalak. Szóltam is hozzád, de nem figyeltél, nem reagáltál semmire. Az ölembe vettelek és felhoztalak.
   -Mennyi az idő?
   -Negyed 1. Hívtam apukádat. Nem engedték el. Anyukád pedig nincs a városban. Blankát is hívtam,de nem vette fel. Felhívtam a szüleim, hogy ma éjjel itt maradok. Elmondtam mi volt,azt mondták persze. Apud azt mondta,nem fogják holnap reggel 9-nél előbb elengedni, azt kérte maradjak és reggel hívjam át szüleim.
   -Köszönöm,Ben. Nagyon.
   -Nincs mit köszönnöd. Ez azért elég alap. Sokszor ájult már el lány a karjaimban,de nem ennyire drasztikusan -mosolyodott el,én pedig felnevettem. -Mi történt?
  -Nem tudom. Nem. Én csak beszéltem vele és zajos lett és aztán kiabálás és sikítás és... -kaptam sokkot.
  -Nyugi! Állj le! Maradj csöndbe. Ne zaklasd fel még jobban magad. Aludj inkább.
Óvatosan bólintottam és becsuktam a szemem. Bence az ágyamon ült,és a kezemet fogta. Aztán elnyomott az álom.

17.rész

Dátum: november 22. /péntek/
Téma:"Kisasszony" :)
Hangulat: Parancsoló. :D




       A mai nap csúcspontja Áron volt,mint szolgám és Dom pofára ejtése. És szerintem Dom volt a cikibb. De nem viselte meg.
Reggel épp reggelit akartam készíteni,mikor csengettek (Blan a szobájában volt,apa már elment dolgozni). Kinyitottam és Áron állt az ajtóban, talpig öltönyben, fehér inggel. Ledöbbenve néztem rá, mire elmosolyodott.
        -Jó reggelt,kisasszony! -köszöntött,én pedig elkerekedett szemmel néztem rá. Belépett a házba és rögtön a konyhába indult. Kihúzta a széket és leültetett az asztalhoz.
        -De,a reggelim...
        -Majd én elkészítem! -mondta, és tényleg neki állt megcsinálni. Megterített 3 főre és le is ültünk reggelizni. Úgy láttam,Blanka nagyon élvezte, hogy megcsinálták neki a reggelit. Áron is velünk tartott. Suliba menet, nem engedte, hogy a táskámat vigyem, így a hátára kapta a sajátját is, utána meg az enyémet. Na mindegy. Legalább nem húzódott a vállam. :D Blanka röhögve nézett minket,majd mikor az utca elején meglátta a barátnőit, utánuk sietett.
      -Add vissza,nem kell Neked cipelned! -mosolyogtam Áronra,de Ő csak egy lépéssel arrébb ment. Hát ok. Suliban persze mindenki rajta röhögött, hogy képes volt öltönyben megjelenni. Szerintem cuki. :) Felmentünk a terembe és Áron lerakta a cuccomat a padomra. -Köszönöm.
     -Ha bármire szüksége van Kisasszony, szóljon -mondta halál komoly arccal.
     -Mindenképpen -röhögtem.
És nem hülyéskedett. Komolyan gondolta minden egyes szavát. Szünetekben mindig mellettem volt, kinyitotta az ajtót, ha éppen nem volt,vagy beállt helyettem a sorba a büfében. Nagyszünetben felsegített a színpadra, és a kezembe is adta a gitáromat. Fura érzés volt,de tetszett. :D Utána már csak kihasználtam az alkalmat és ide-oda küldözgettem. A táskámat végig Ő vitte,nekem meg sem kellett mozdulnom. Nem mondok vele hülyeséget, ha azt mondom, hogy órán is helyettem felelt. Angolon nem jutottak a szavak az eszembe és mögülem lesúgta az egészet, így a tanár és a saját legnagyobb meglepetésemre 5-öst kaptam. Szünetben persze megköszöntem neki,de kérdőn nézett rám, és egy: -Ugyan?! Miért köszöni? Maga pocsék angolos, nekem meg az a dolgom, hogy szolgáljam! -mondattal lerendezte. Hát jó. :D
Vivi elkerekedett szemekkel nézett rám végig. Aztán jött a délután, és Dominikkal azt beszéltük meg, hogy a hatodik óra után rögtön hozzánk jön a suliba. Mikor mi kiértünk a kapun, Ő már ott várakozott. Intettem egyet, majd vártuk mi történik. A feladat szerint Vivient kellett randira hívnia és kicsikarni a lányból, hogy igent mondjon. Elég közel álltunk hozzá, így minden szavukat hallhattuk. Vivien és 2 barátnője utánunk egy percre jött ki a suliból és indultak volna haza, de Dom elkapta Vivi karját és magához rántotta.
    -Mi a... Ki vagy Te? -mérte végig a fiút Vivi.
    -Nem emlékszel rám? -kérdezte,de nemleges választ kapott. -A plázában találkoztunk még szeptemberben. Bellával és Danával voltam -mondta,mire Vivien unottan bólintott.
    -Mit akarsz tőlem??
    -Hát,az van, hogy nekem nagyon bejöttél és most szeretnék egy randit kérni tőled.
    -Randi?? Ahha persze. Soha! Na húzás. Szia -intett és ellépett,de Dom nem engedte.
    -Kérlek. Egyetlen alkalom és ha nem jön be,nem erőltetjük.
    -Hallod?? Vagy süket vagy?? Mondom NEM!! Ami azt jelenti, soha a büdös életbe nem mennék el veled randizni. Egy nyomi vagy -köpte a szavakat.
   -Vivi,légy szíves.
   -Oh. Látom agykárosodásod is van. NEM!!! -kiabálta. Dom odalépett hozzá és... És mi ledöbbentünk. Erről nem volt szó. Drága barátom a lány elé lépett és megcsókolta. Vivi arcára is kiült a döbbenet, annyira, hogy reagálni sem tudott. Majd mikor feleszmélt a sokkból, úgy képen vágta Domot, hogy a tenyere nyoma is ott maradt az arcán,majd elviharzott a lányokkal. Dominik is döbbenten lépett oda hozzánk, gondolom a pofonra Ő sem számított.
   -Hát barátom, ezt elintézted -veregette meg Ben a vállát miközben röhögött.
   -Ezt megkaptam. Mekkora körme van?? Azt hiszem belemart az arcomba -mondta és tényleg. Vivien megkarmolta. 3 véres csík húzódott az arcán. Na,hogy ezt hogy magyarázza ki otthon?! Fogalmam sincs. :D

Áron hazakísért lerakta a táskám, megírta a leckém (!!!) és mindent megtett amit kértem,végig "Kisasszonynak" szólítva. Este 9-kor ment el, mikor már nem bírtam és megkértem, hogy távozzon. Apa írt egy SMS-t,hogy csak késő este ér haza, így -egyedül a lakásban,kihasználva minden pillanatát- fürdés után nem tudtam még elaludni és betettem egy csomó zenét és azokat hallgattam. Lement Republic,Edda,pár Green Day,Ramones és stb. Az álom hamar a szememre jött,úgyhogy jó éjszakát! :)

Új blog! :)

Sziasztok! Ma lezárult a szavazás az új blogomra. :)
A többség megszavazta,hogy legyen új,szóval én el is készítettem. Meg kell,hogy mondjam,az a 3 szavazat ami a nem-re érkezett,kicsit rosszul esett,de hát ez van,nem mindenkinek tetszhet.
Egy kérdésre válaszolva: Nem! Ismétlem,NEM hagyom abba ezt a blogot sem,a kettő együtt fog működni. :) :D Majd kérdéses, hogyan hozom a részeket,de igyekszem 3 naponta. :)
Szóval ez ugyan úgy folytatódik, e mellett pedig megnyitottam a másikat. Komizzatok! ;)
A komijaitok nagyon jól esnek,örülök,hogy ennyire szeretitek amit írok. Holnap felkerül a következő rész is. ;)
Na,nem is húzom az időt,jó szórakozást!! :)


Ide katt és láthatod is! ;) http://everythinghasschanged.blogspot.hu/
Még csak egy ilyen bevezető rész van fent,de igyekszem hamar hozni a kövit. :$


Pusszantás: Laure :* ♥

16.rész

Sziasztok!!
Ne haragudjatok,hogy előbb nem hoztam,

de ugye nekem is megkezdődött a suli,

most mentem 9-be,szóval volt dolgom. :/

Remélem elpártolni nem fogtok tőlem,bár 

mostanában kicsit megfogyatkoztunk

de annak is örülök,aki feljár.
Szerintem úgy lesz,hogy 3 naponta 

megpróbálok új részt hozni. :)
Amúgy: úristen,úristen. Átléptük a 2000-ret,amit nagyon köszönööök! ♥

Na,nem is húzom az időt,olvasni jöttetek,szóval.
Jó szórakozást. ;) ♥

Dátum: november 21. /csütörtök/

Téma: Szülinaaaaap. :D

Hangulat: Olyan 15 éves szülinapos. :P 

      Hát. A mai nap is jól indult. Hangsúlyozom: INDULT. Vagyis jó volt. Bár... Nem is volt vészes,inkább döbbenetes és érdekes. Na mindegy.

     Reggel tök boldogan ébredtem,úgy voltam vele,hogy juhúú végre 15 vagyok. :) Anyával már tegnap találkoztam és odaadta az ajándékom. Azokat mindig annyira imáádom. Mármint az ajándékokat. :$ Szóval anya tegnap elvitt vásárolni,így most van egy új farmerom,sok sok új pólóval. A mai összeállítás is abból került ki. Bár magassarkú helyett egy magas szárú edző cipőt vettem,a fülbevaló meg borzalmas amit a nagyiéktól kaptam,de ez így egy összeállítás. De persze nem így fogom hordani... Na mindegy.

  Esett az eső,így szaporán ballagtam. Suliban mindenki felköszöntött,még olyanok is,akiket nem is ismerek. Azon kívül,hogy sulisok. Nagyszünetben megint "koncert" volt,de elég rendhagyó. A tornateremben voltunk a rossz idő miatt,és meglepődtem,hogy mikor beértem,senki nem volt még a színpadon Balázson kívül.

Már épp mentem volna fel,mikor valaki elkapta hátul a karomat,majd abban a pillanatban Balázs megpengette a basszgitárját és zenélni kezdett. Engem meg nem engedett a kar. Érintése ismerős,lágy volt,megfordulni nem tudtam. A színpadon Balázs elkezdte énekelni, Gary Jules-Mad World-jére,és a "Happy Birthday" résznél felém fordult. Mikor véget ért a dal,már Gábor és Aliz is csatlakozott hozzá,és csupa olyan dalokat játszottak,amiket imádok. Volt ott:  Vastag Csaba-It's my life ,Kárpátia-Justice For Hungary (ez egy kicsit rockosabb dal),Máté Péter-Egyszer véget ér a lázas ifjúság (örök kedvencek ♥ ja és persze,Ha-ha. :D) és stb. Sok dal lement,és én hihetetlenül boldog voltam. :) Imádom Őket. A végén persze kiderült,hogy Ben fogott le. Mindenki tapsolt,fütyült és boldog szülinapot kívántak. Ben még mögöttem a kezemre rakott egy karláncot,ami hihetetlen szép.

Patriktól egy CD-t (Green Day :$),Bellától egy pólót (??? :O ♥) Aminek az elején ketten vagyunk.a hátulján pedig csoport kép,ahol a fiúk is rajta vannak. Áron nem tudta mit vegyen,ezért egy könyvet kaptam,ami nekem nagyon tetszik. Azt mondom,könyv mindig jó. :) Amúgy: David Nicholls-Egy nap című könyvét kaptam.
Angolból és matekból feleltem volna,de szülinap miatt nem kellett. :$ Helyettem Vivi felelt mind a két órán,és hát... Azt hiszem a mai nap amúgy sem kedvelt annyira,de most még jobban meggyűlölt,mint eddig. A mai gitárórát Béla bácsi lemondta,így otthon unatkoztam. Apa melózott,Blanka akart átjönni,de közbe jött neki valami,anya melózik,Ádám meg... Na igen,Ádám. Vele fogalmam sincs,hogy mi van. Hívott a délután,hogy felköszöntsön,de olyan feszült volt,mint még soha. Nem tudom mi lehet,de nagyon zavar. Nem mond el semmit,ami aggaszt,hisz a húga vagyok. Kristóf sem tud semmiről. Mi van vele? Én félek. :S Leültem 6-kor rajzolni,de a telefonom megszakított. Bella írt. Rövid volt,de azonnal elfogott a rémület: "Dana! Gyere át,gyorsan! Fontos. Szükségem van rád. Félek! Kérlek. Bell." Felkaptam a dzsekim,és olyan gyors voltam,hogy majdnem beletörtem a kulcsot a zárba. Rekordidő alatt értem oda,de majdnem rosszul voltam,olyan gyorsan futottam. Az ajtó nyitva volt,odabent csend és sötét. Bellát láttam meg,aki szakadt ruhában ült a kanapén,és a tenyerébe temette az arcát. Odaléptem hozzá.

     -Bella. Mi a baj?? -guggoltam le.
     -Dana. Én... Én... Csak annyit akartam mondani,hogy... -és megakadt. Hirtelen felkapcsolódott a lámpa és vagy 20-an ugrottak elő, Boldog Szülinapot!!! kiabálva. Én lesokkolva álltam,miközben 3-an lógtak a nyakamban. Bella,Martina és Blanka.
Akik megjelentek a bulin: nővérem,Tina,Bell,Patrik,Ben,Dom,Balázs,Gábor,Aliz, jó páran az osztályból,pár felsőbb éves. De engem nem érdekelt,kik vannak itt,csak a szokásos kis társaságom. Nagyon élveztem. Kaptam sok ajándékot, beszélgettünk,mentek zenék,majd 10-kor előkerült egy torta is. Videotonos!! Ezt nem hiszem el?! :O Miközben Patrik kihozta a tortát,Dom feladott rám egy Vidis pulcsit,Ben kihúzta a hajgumit a hajamból és a fejembe nyomta a baseball sapkát is. Jézusom! Könny szökött a szemembe,amit Blan törölt le.
11-kor már csak az én társaságom volt.
     -Srácok. Nem tudok mit mondani. Nagyon köszönöm. Fel sem fogtam. Nagyon szeretlek titeket -hebegtem.
     -Lexi. Ez alap. Mi is szeretünk Te csacsi -mondta Tina.
    -Oké. Emberek! Most jön egy buli kihagyhatatlan része -szólt Patrik.
    -Az mi?
   -Hát mi? Az üvegezés -kacsintott. Leültünk egy körbe és az üveget az én kezembe nyomták. -A szülinapos kezd -pörgettem és Bencén állt meg.
   -Felelsz vagy mersz?
   -Felelek.
   -Kinek az ötlete volt a buli?
   -Mindenkié -válaszolta és pörgetett. Ez így ment végig. Úgy vettem észre,hogy most Bella és Tina tök jól elvannak. Aztán eszembe jutott,hogy van még,amit nem tudok. Pörgettem újra. Az üveg Tinán állt meg. Tudtam,hogy felelni fog.
   -Felelek -mondta.
   -Oké. Mi a bajod Bellával és Patrikkal,vagy nekik mi baja veled?
   -Ööö... Tényleg. Azt ígértem,hogy kérdezd meg akkor ezt ha együtt vagyunk. Bocs -mondta Patrik,én meg vártam a magyarázatot.
   -Basszus. Te tényleg ezt mondtad neki? Patrik,Te annyira hülye vagy. Soha nem akartam elmondani. Oh istenem.. Ilyen balféket. Mit ígértél még? -csattant fel Martina.
   -Nyugi már. Semmit. De most miért ne tudhatná meg?? 
   -Mert nem. Nem akartam. Te is tudod,hogy milyen rossz volt. Ajj Patrik.
  -Fejezzétek be. Most már tudni akarok mindent. Halljam.
  -Oh,a francba is. Patrik az unokatesóm -mondta halkan Tina. -És olyan nekem,mint a bátyám. Mindig olyan volt. Bellát is imádtam,addig míg tavaly egy buliban rá nem mozdultak,így kirúgták a sulijukból őket és elköltöztek,ide. Tudom,hogy mindig jöhetek,de az még sem ugyan olyan. Én a városban lakom,míg ti itt boldogan éltek. Nincs bátyám,nincs testvérem,akivel megbeszélhetném a gondjaimat. Nekem Patrik volt mindig a támasz. De már nem tudok. Oh a francba, beszélni sem -csuklott el a hangja és könny szökött a szemébe. Tényleg,basszus. Tina anyukája Tihanyi Veronika... Patrik is Tihanyi. Jaj. Szóval Tina anyukája és Patrik apukája testvérek.
     -Tina. Mondtam már,hogy nem tehetek róla. Anya akart eljönni. Semmiről nem tehetek. Százszor kértem már bocsánatot. Patrik a bátyám. Te meg a mostoha unokatesóm. Én szeretlek,de Te ezt nem veszed észre -fakadt ki Bella is. Tin döbbenten nézett rá. -Igen,szeretlek,akkor is ha Te nem hiszed el.
Tina csak nézett,majd rögtön Bellához bújt és megölelte. Sírt. Ez tény. Nem tagadhatja.
   -Sajnálom,hogy olyan szemét voltam Bell. Meg tudsz bocsátani?
   -Meg. Szent a béke.
   -Köszönöm.
 Folyattuk az üvegezést,ami egyre durvább lett. Pl,ilyenek voltak:

    -Felelsz vagy mersz? -kérdezte Áron Bentől.
    -Merek.
    -Csókold meg Blankát -mondta vigyorogva. Ugye a szabályok azt diktálták,hogy ha egy másik játékos kell,Ő nem tiltakozhat ellene. Szóval ez csak Ben-en múlik. De ha nem teszi meg,büntetés lesz.
    -Meddig? -kérdezte,
    -Fél perc -mondta,mire Bence a nővéremhez hajolt,és megcsókolta. Áron nézte az órát. Mi meg a 2 smárolót. Fél perc,nem hosszú idő,én mégis végtelennek éreztem,ahogyan Bence Blan fölé hajolt. Keserű érzés töltött el,a szívem gyorsabban vert. Oh basszus. Mégis miről beszélek?? Nem,nem,nem. Én idióta. De ez volt az igazság. Több percnek éreztem,mire Áron szólt,hogy lejárt. Ben nyugodtan ellépett tesómtól,Ő meg kipirulva ült tovább.
Eltört bennem valami. Nem tudom mi. Nem voltam még így. A következő én voltam,de olyan nehezen nyögtem ki,hogy merek. Azt a feladatot kaptam,hogy álljak ki az ajtóba és üvöltsek tiszta hangerőmből. Megcsináltam,mindenki röhögött. Dominik azt a feladatot kapta,hogy holnap el kell hívnia Vivient randira. Uh,szegény srác. Sajnálom. És amin meglepődtem,Martina volt az ötletgazda. Ő egyébként azt a feladatot kapta,hogy meg kellett ennie egy lekváros,uborkás,agyonsózott szendvicset. És megette!!! Bellának felelnie kellett,hogy elmenne-e randizni Áronnal,amire a válasza egy talán volt. Áron mert,és azt kapta,hogy holnap egész nap az én szolgám legyen és úrnőnek kell szólítania. :D Patrik felelt,neki volt a legjobb. Dominik kérdezte tőle,hogy van-e csaj,aki bejön neki. Persze,hogy van. A srác közölte,hogy nem is egy,mire mindenki röhögni kezdett.

Éjfélre hazaértem (Bence hazakísér minket,mert ma Blan is ott alszik apunál) majd a kapuban elbúcsúztunk, két puszit adott és még egyszer boldog szülinapot kívánt. Megegyeztünk Blannal,hogy azonnal lefekszünk aludni. Így sem tudom,hogy hogyan fogok holnap suliba menni. Most,mikor ezt írom, már péntek van,háromnegyed 1,de nem vagyok álmos. Leginkább gondolkodom. A mai napon. Vagyis a tegnapin. Hogy számított-e Blannak és Bennek az a csók,vagy nem?! Vagy hogy Ádival mi van,mert én ezt nem hiszem el. A bátyámnak valami nagy gondja lehet,ha nem mondja el nekem...