18. rész

 Kicsit előbb hoztam,mint 3 nap,

de megírtam,szóval itt van.

Szerintem elég esemény dús.

Jó olvasást! ♥ :)

Dátum: december 6. /péntek/
Téma: Mikulás+Ádi
Hangulat:



     -Are you happy?
     -What? No. I'm not happy...
Kb. ezzel tudnám a mai napom felvázolni. Az eleje még jól indult,mert eszembe jutott, hogy ma december 6-a van, mikulás. ^^ És ez azért jó, mert sulibuli lesz este. Kiléptem a kapun és legnagyobb meglepetésemre Ben várt rám. Még ez is jól indult,nem kellett egyedül mennem. :)
Minden óra unalmasan telt. Fizikán halk kopogás hallatszott és a tanár hangosan kiabált ki,hogy: -Szabad!
Egy mikulás ruhába öltözött alak lépett be a terembe és a hatás kedvéért hohoho-zott. Már mikor megláttuk, akkor is röhögtünk, de a hangok után ha lehet még jobban nevetünk. Az egyik 12-es srácot öltöztették be és neki kellett körbejárnia a suliban kis csokimikulásokat osztogatva,nyomában 3 krampusszal és aki nem viselkedett azt jól fejbe vágták. :D
Szóval suli szokásosan unalmas volt. Otthon készültem az estére,egy kis smink és ruha választás. Oké. Nem sokra mentem vele. Átnéztem a ruháimat és elborzadtam ha megláttam egy egybe részes ruhát. Úgyhogy maradt a farmer és egy tunika szerű póló magas szárú edzővel. Negyed 9-re beszéltük meg a srácokkal,hogy talizunk a kereszteződésben. Addig még volt 2 órám. Benyomtam a gépem és felmentem Facebook-ra,meg Skype-ra.

    -Szia! -integettem boldogan a kamerába.
    -Szia. Mi újság?
    -Hiányzol. Mikor jöttök haza?
    -Nem tudom,Alex. Semmit se tudok már. Őrültek háza van itt -rázta csalódottan a fejét.
   -Olyan jó lenne,ha itt lehetnétek.
   -Tudom. De ez most nem lehetséges.
   -De miért nem,Ádi? Mindig ezt mondod és ez már aggaszt. Zavar, hogy elhallgatsz előlem valamit.
   -Azért,mert semmi közöd hozzá!!! És ezt elmondtam már minden egyes alkalommal. Fejezd be könyörgöm -fakad ki. Nagyra nyílt szemekkel, pislogás nélkül néztem rá. Ennyire messzire még nem ment.
   -Én csak segíteni akarok -kiabáltam a könnyekkel küszködve.
   -De ne akarj! Mit tudhatsz segíteni 15 évesen?? Egy kislány vagy -kiabált Ő is.
   -Tényleg? Lehet. Egy kislány. Mellesleg a húgod, aki szeret és próbál segíteni Neked, de úgy látom ez nem lehetséges. Köszönöm, hogy ilyen vagy -mondtam nyugodtan. -Szia -és kinyomtam a Skype-ot.
Ledőltem az ágyamra és az sem érdekelt,hogy elfolyik a szempillaspirál. Kitört belőlem a zokogás és csak sírtam. Dobtam egy körüzenetet a srácoknak, hogy ne várjanak,nem megyek. Hamar jött is mindenkitől a válasz, vagyis inkább a kérdés,hogy mégis miért. Nem volt kedvem válaszolni így nem írtam vissza. Csak zokogtam. Ránéztem a szobámban felállított gitárra és elfogott a düh. Miért teszi ezt Ádám? Miért? Miért nem mondja el?? Tudja,hogy rám mindig számíthat. A húga vagyok,szeretem. De akkor miért? És miért nem mondja el,ha valami baja van?? A telefonom pittyegett. SMS. Azt hittem megint Bence az, mert az elmúlt 5 percben tőle jöttek folyamatosan az üzenetek. De nem. Ez egyenesen Angliából jött. Ádám írt. Nem olvastam el. Csak még jobban zokogtam. Ádám kitartó volt. Vagy 6 üzenetet írt, mire megunta és felhívott. Az elsőt kinyomtam. Aztán a másodikat is. Meg a harmadikat. Negyedikre nekem is elegem lett és felvettem.

    -Alex. Kérlek ne haragudj rám! Nem így akartam,ezt elcsesztem. Egy balek voltam. Szeretlek. A húgom vagy, bízok benned,de nem mondhatom el!
   -De mi a fenét Ádám?! El sem hiszed mennyire aggódom érted. Soha nem voltak titkaink egymás előtt. Augusztus óta nem is láttalak! -kiabáltam elfojtva a sírásomat.
   -Tudom. De ne haragudj. Hazamegyek. Megígérem. Szeretlek -mondta és abban a pillanatban nagy csörömpölés hallatszott. Reccsent is valami és egy éles sikítás is hallatszott. Roxi! Angol szavakat is hallottam, de nem értettem tisztán, hogy mi lehet. Ádám angolul hadart a háttérben egyre felerősödött a csörömpölés és hogy Roxi kiabálja,hogy No,no! 
   -Ádám! Mi az?? -kérdeztem,de a vonal megszakadt. -Ádám!! -kiáltottam a telefonba de lerakta. Azonnal tárcsáztam,de nem vette fel. Újrahívás. Harmadik próbálkozásomra a géphang közölte: A hívott szám pillanatnyilag nem elérhető. Kérjük ismételje meg hívását később... -Nem. Nem lehet igaz. Mi van?? -zokogtam. Apa nem volt otthon, anya melózott. Blan már a buliban volt. A csengő hirtelen megszólalt és én felriadtam. Az ablakomhoz rohantam,ahonnan pont rálátok az utcára és a kapura. Ben. Miért jött?  Sírtam és nem tagadhattam le. A könnyeim,mint a nyári zuhék folytak a szememből. Lerohantam,kinyitottam és azonnal Ben nyakába ugrottam, úgy sírtam tovább.

   -Úristen Lex! Mi a fene történt?
   -Áhá-dáhám... -zokogtam a vállába. Erősen megöleltem. Úgy álltunk,hogy öleltük egymást és nyugtatni próbál,de nem hatott. Hirtelen meginogtam és minden elsötétült.
 Amikor újra kinyitottam a szemem,az ágyamban feküdtem. Nem emlékeztem,hogy kerültem oda. Az ágyam szélén Bencét pillantottam meg és minden eszembe jutott. Csak az nem,újra,hogy hogyan kerültem az ágyamba.
   -Hogy kerültem ide? Hisz a kapuban voltunk.
  -Nem emlékszel? -kérdezte,mire megráztam a fejem. -Elájultál. A kezemben estél össze. Annyi szerencséd volt,hogy nem estél hátra és a fejedet nem verted be,hogy épp tartottalak. Szóltam is hozzád, de nem figyeltél, nem reagáltál semmire. Az ölembe vettelek és felhoztalak.
   -Mennyi az idő?
   -Negyed 1. Hívtam apukádat. Nem engedték el. Anyukád pedig nincs a városban. Blankát is hívtam,de nem vette fel. Felhívtam a szüleim, hogy ma éjjel itt maradok. Elmondtam mi volt,azt mondták persze. Apud azt mondta,nem fogják holnap reggel 9-nél előbb elengedni, azt kérte maradjak és reggel hívjam át szüleim.
   -Köszönöm,Ben. Nagyon.
   -Nincs mit köszönnöd. Ez azért elég alap. Sokszor ájult már el lány a karjaimban,de nem ennyire drasztikusan -mosolyodott el,én pedig felnevettem. -Mi történt?
  -Nem tudom. Nem. Én csak beszéltem vele és zajos lett és aztán kiabálás és sikítás és... -kaptam sokkot.
  -Nyugi! Állj le! Maradj csöndbe. Ne zaklasd fel még jobban magad. Aludj inkább.
Óvatosan bólintottam és becsuktam a szemem. Bence az ágyamon ült,és a kezemet fogta. Aztán elnyomott az álom.