28.rész

Sziasztok!
Háát. Itt most egy kisebb-nagyobb ugrást fogunk tenni a történetben,mert

 most csak ilyen kitöltőket tudnék hozni, amiknek semmi értelme nincsen. 

Igazából ez is az lesz, de bevezet titeket abba, 

hogy eltudjátok képzelni mik lesznek. 

Vagy valami ilyesmi. :3

Komizzatok légy szíves.
És akkor itt is van.

Jó olvasást.
Puszi :*

Dátum: augusztus 30. /vasárnap/

Téma: Vééégreeeeee

Hangulat: ŐRÜLTEN boldog :D

       Istenem! El sem hiszem, hogy megtaláltam. Másfél éve, hogy elraktam a naplómat és azóta nem találtam. De ma! Ma a kezem ügyébe került. És véégre. Újra írhatok bele.
Persze, amilyen ügyes vagyok, tök átlátszó helyre raktam. Az ablak párkányom alatti kis dobozban volt, de teljesen elfelejtkeztem róla, hogy hova is tettem. Hetekig kerestem, aztán meguntam. Feladtam, mert fogalmam sem volt róla, hova tűnt. Juuj. Nagyon boldog vagyok.
Hát, akkor most összefoglalom, hogy mik történtek ez alatt a másfél év alatt.

Először is. Az utolsó bejegyzésem.

     Barnabást 1 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Kiderült, hogy drogozik és árulja is, ezért még 1 évet kapott. Szóval két év letöltendő. Még most is ott rohad... Már bocsánat. Mikor a tárgyaláson kimondták az ítéletet, Blanka sírva fakadt és nekirontott a bírónak. A rendőrök úgy vezették ki. Aztán mikor elvezették Barnabást, Blan szorosan megölelte, mire a fiú ellökte.

    -Hagyjál. Semmit sem értél. Azt hittem legalább veled eltudom érni a célom. Semmi. Hasznodat nem vettem semmire. Bár, meg kell jegyezzem, az ágyban jó voltál, Te kis ribanc -mondta akkor. Blan elkerekedett szemmel nézett rá, mire újra előtörtek a könnyei. Akkor, abban a pillanatban olyan düh fogta el, hogy képen törölte a fiút. Hangos csattanással ért bőr-bőrt végül. Barnabás térdre rogyott és gyűlölettel fordult a nővérem felé. A rendőrök kivitték, pedig még szólni akart valamit. Azt mi már nem tudhatjuk meg.
   Blan az elkövetkezendő napokban teljesen maga alatt volt. Összeroppant és elhanyagolt mindent, legfőképpen saját magát. Bezárkózott a szobájába és ki sem akart jönni. Majd' egy hét után végre kijött, de sem testileg, sem lelkileg nem festett a legszebben. Több napos smink volt elkenődve az arcán. Ruhája gyűrötten lógott rajta. Haja is csapzott volt. Rá nézni is rossz volt.

Kerestem neki tiszta ruhákat, segítettem lemosni a sminkjét és újat felrakni. Mindenben, amiben tudtam, segítettem.

Anya aggódott érte, de játszotta a mérges és csalódott szülő szerepét. Ádám először nem szólt hozzá, rettenetesen kiborult, amikor hátat fordított a saját bátyjának és elárulta. Apa pedig... Na hát apa volt a "legjobb".
Apa egy külön téma. Egyáltalán nem akart a lányával találkozni, sőt. Beszélni sem volt hajlandó. Nagyon mérges volt, amiért ilyen felelőtlenül viselkedett és le is feküdt Barnabással. Tudta, hogy Blankának ez a legnagyobb büntetés, és igaza volt. Blanka sírva fakadt, amikor hiába beszélt apával, Ő egy mukkot sem szólt.

És én. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de akármennyire is rosszul esett, hogy ellenünk fordult, a nővéremnek ezekben az időkben én voltam az egyetlen támasza. Segítettem neki amiben csak tudtam. Próbáltam vele beszélni, jobb kedvre deríteni. Igazuk volt családom többi tagjának, de szerintem egy ilyen helyzetben nem az a legjobb döntés, hogy mindenki elfordul tőle, hanem pont az, hogy segítsünk neki átvészelni a dolgokat. Tisztában volt vele, hogy mit tett és próbált kibékíteni mindenkit. Amit nagy nehezen el is ért. Szóval újra minden a régi.

Vagyunk mi 3-an a jó testvérek. Ádám is itt van, mert hiába csajozott, senkit nem talált maga mellé illőnek. Így mi vagyunk az Ő életében a lányok. :) Figyel és vigyáz ránk, annyira, amennyire még soha.

      A barátok:

A nehéz percekben Ők is ott voltak végig velünk. Egyszerűen imádom Őket.

    Bell mindig ugrott, amint egy SOS üzit dobtam neki. Elvitt ide-oda-amoda, csak hogy jobb kedvem legyen. Eljött velem lovagolni is, pedig tudom, hogy mennyire félt lóra ülni. Elhívott egy csomó fellépésére amire örömmel mentem. Olyan ügyes.

    Patrik. Ő az, aki ugyan úgy ott volt, akármikor is szóltam, hogy segítség kéne. Egyszerűen nem lehetett levakarni, folyton segíteni akart. De pont ezért az egyik legjobb barátom. :)
    Áron. Aki ugyan felajánlotta a segítségét, soha nem volt rá szükségem. Csak egyszer. De az sem volt olyan életbe vágó. Mindegy. Attól még Ő is itt lett volna, ha kell. :) Dom és Tin. Sajnos, Ők nem voltak a közvetlen közelemben, bár mindenről tudtak. Nem is olyan régen találkoztam velük, egyszerűen levegőt se kaptam tőlük. Kristóf. Istenem az a gyerek egy barom!!! :D Elvitt minket mozizni, Állatkertbe és mindenhova ahova csak tudott. :D Ádám rettentően hálás volt neki. De nem csak Ő. Mi is. Tényleg, jobb barátot el sem lehet képzelni.
    És végül, akit szánt szándékkal a végére hagytam... Bence. Felnézek erre a srácra komolyan! El sem hiszem, hogy miket tett értem. Tényleg mellettem állt minden pillanatban. Volt, hogy napokat mellettem töltött, volt hogy haza sem ment, hanem nálunk aludt. Annyira édes volt. És most. Most nincs mellettem. Tanév végén kirepült a szüleivel és a bátyjával az olaszországi birtokukra. Az egész szünetet ott töltötték és nem láttam. De holnap!!! :D Holnap jönnek haza, és kifaggathatom mindenről. Annyira várom a beszámolóját! *.*

      Jaj. És persze a suli. A 10. év végét nagyon elrontottam. Angolból és kémiából épp, hogy kettessel átcsúsztam. Tesiből, rajzból, infóból és matekból 5-ös lettem, fizikából és töriből megbuktam, a többi pedig 3-as és 4-es között oszlik el... Szóval most augusztusban még egy pótvizsgán is túl vagyok. Becsületesen tanultam és készültem (khm... Többé-kevésbé :$$) mégis egy 3-sal engedtek át fizikából. Töriből legalább meglett az 5-ös. Bár a vizsgatanár nagyon a 4-est akarta adni, de kibuliztam nála a jobbikat. ^^ Holnap után pedig újra megkezdődik az iskola... Holnap után elkezdem a tizenegyediket. Juhuu. :3 Na jó, nem vagyok ilyen lelkes, csak úgy írtam. :) De legalább a naplóm megvan! Újra írhatom bele unalmas kis életemet! :/ :DD

27.rész

 Sziasztook! :)
Meg is hoztam az új részt.
Átléptük több, mint 200-zal az 5000-ret, amit nagyon nagyon nagyon

szépen köszönök!! Imádlak titeket.
Komizzatok légyszi. :)
Jó olvasást. :* ♥

Dátum: január 4. /szombat/
Téma: Feljelentés
Hangulat: Sokkos


      Reggel 8-kor már a városba tartottunk. Mindenkinek nyomott hangulata volt, de a legnagyobb feszültséget Blankán lehetett látni. Akkor még nem tudtuk, mi vár ránk.
A rendőrség előtti parkolóban megállva, elfogott a rémület. Nem akartam bemenni. De Barnabást muszáj feljelenteni.
       -Menjetek előre, mindjárt megyünk utánatok -szólt Ádám anyáéknak, mire bólintottak, és elmentek.
Ádi közelebb húzódott hozzám, megfogta a kezem és megszorította.
       -Nem lesz semmi baj -mosolyodott el halványan.
       -Ennyire látszik?
       -Igen. Nyugodj meg. Tudom, hogy ez a legrosszabb amit ilyenkor mondhatok, de tedd meg kérlek. Nem lesz jó, ha a rendőrök észreveszik a feszültségedet.
      -Hjaj -sóhajtottam. -Menjünk. Kérlek. Nem akarok több időt itt tölteni, mint ami szükséges.
      -Na gyere -mosolyodott el, és félvállról átkarolt.
Anyáék az előcsarnokban vártak minket. Blan az egyik széken ült és mérgesen nyomkodta a telefonját.
     -Jó napot -hallottam apa hangját a recepciónál, amint éppen odaléptek.
     -Blanka -kiáltottam a nővéremre. Hanyagul felemelte a fejét, majd egy "mi van?" nézéssel nézett rám. -Mi bajod?
     -Semmi. Mer'?
     -Ahha. Csak látszik, hogy minden bajod van, és dúlsz-fulsz. Miért?
     -Csak. Semmi közöd hozzá.
     -Ja bocs. Bocs, hogy próbállak megérteni -pattantam fel idegesen a székből. Blanka egy lesajnáló nézésre méltatott, aztán vissza is fordult a telefonjához. Csalódottan sétáltam vissza Ádihoz, aki egyedül álldogált apáéktól pár méterre.
      -Komolyan nem értem -mondtam neki, mikor odaléptem mellé.
     -Mit?
     -Blankát. Mi ütött belé? El sem hiszem. Ez nem az én nővérem -néztem rá ridegen.
     -Nekem is feltűnt a változás.
     -De mitől?
     -Barnabás... -mondta ki a nevet olyan hanglejtéssel, mint aki most meg tudná ölni. Bár, ha jobban belegondolok, biztos megölné.
      -Mi? Miért? Nem értem.
      -Nézz rá. Ha kiejted előtte a nevét, a szeme olyan hirtelen villan fel. Tudom, hogy szerelmes belé.
     -A francba. Azt én is tudom -mondtam kicsit ingerültebben a kelleténél. -Attól még nem kéne védenie! Nem szeretheti jobban azt az őrültet, mint a saját testvéreit.
    -Látod, hogy de...

     -Kérem, fáradjanak beljebb -szólt a rendőrtiszt. -Szóval. Miről is lenne szó?
    -Szeretnénk feljelenteni  egy embert... -kezdte apa. -Illetve még gyereket -helyesbített.
    -Értem -és azzal bele is kezdett. Leginkább apa beszélt, de mikor a szemtanúkra volt kíváncsi, elhallgatott. Kénytelen volt elmondani, hogy mi voltunk Ádámmal, meg még pár gyerek. -Azt akarják mondani, hogy a maga fia, aki 19 éves volt az egyik áldozat, és a kisebbik lánya, meg még pár vele egy idős srácok a szemtanúk? -húzta össze a szemöldökét.
   -Igen -bólintott anya helyeslően.
   -Remek... Akkor a következő kérdésem -és innentől kezdve minket bombázott velük. -És a kisasszony? -fordult Blanka felé, mi pedig lefagytunk.
   -Mit én? -kérdezte Blanka nem túl kedvesen.
   -Magának van hozzáfűzni valója ahhoz, amit a többiek mondanak?
   -Igen. Annyi, hogy Barnabás igenis jó ember. Soha nem bántana titeket. Tuti csak kitaláljátok -pattant el nála a cérna. Felénk fordulva ordított. -Nem is ismeritek! Hogy foghattok rá ilyen idiótaságot? Szemetek vagytok -üvöltött önkívületi állapotban. Sokkolva néztünk rá, de azt hiszem szüleink voltak a legjobban ledöbbenve, hogy a mindig csendes lányuk ennyire kiborult.
   -Kérem fejezze be! -szólt rá nyugodtan a rendőr, de mintha Blanka meg se hallotta volna, elfordította a tekintetét és kiviharzott a szobából.
  -Blanka -kiáltott utána anyu, de abban a pillanatban becsapódott az ajtó. Apa anya karjára fektette a kezét és súgott neki valamit, amit nem hallottam. -Elnézést kérek a lányom nevében.
   -Semmi gond. Rendben, ezzel el is intéztünk mindent. Ezennel Nemes Barnabás ellen letartóztatási parancsot fogunk kapni.
   -Köszönjük a segítségét.
   -Mi köszönjük. Viszlát.

Blankát a kocsi mellett találtuk meg. A padkán ült, felhúzott térdekkel és megint a telefonját nyomkodta. Feltűnt, hogy mostanában egyre többször...
    -Ülj be a kocsiba, most! -szól rá anya, tényleg ellent mondást nem tűrő hangon. Már az úton voltunk, néma csendben, mikor anya újra megszólalt. -Mi volt ez kislányom? Elment az eszed?
    -Nem!! Nem ment el. Csak egyszerűen én ismerem és ti nem! Azt sem tudjátok, hogy milyen valójában. Hogy milyen édes és kedves és...
   -Édes és kedves? -borzadt el Ádám. -Pont ez az, ami egyáltalán nem illik hozzá. Hah... Még hogy édes és kedves... Jesszusom...
   -Fogd be!!! Te csak annyit láttál az egészből, hogy egyszer megcsókolja Danát. Fel sem fogsz semmit. Különben is, meg se szólalj! Leléptél Londonba és nem figyeltél ránk -ripakodott rá Ádira. Szegény bátyám elkerekedett és elkeseredett szemekkel nézett vissza rá. Blanka szeme csak úgy izzott a dühtől, amikor ránk nézett.
  -Blanka! Elég legyen! Különben is. Mi az, hogy édes és kedves? Honnan veszel Te ilyeneket? -kérdezte apa, egy pillanatra levéve a szemét az útról.
  -Mi ez itt? Valami vallatás?? Komolyan... Amúgy, ha tudni akarjátok, akkor onnan veszem, hogy már 3 hónapja járok vele... -a végére elhalkult a hangja, de még így is kristálytisztán hallani lehetett.
   -Mi??? -kérdeztük egyszerre anyával. Hogy mi??? Nem. Ezt nem hiszem el. A nővérem és Barnabás? Mi a franc folyik itt? Állj... Hát persze. Ez eddig nem tűnt fel... Idióta. -És múltkor sem a barátnődnél aludtál, igaz?? Barnabásnál voltál! -esett le a tantusz. Blanka hitetlenül nézett rám, mint aki csalódott bennem, de egy perc alatt visszanyerte a szenvedélyét... Szeme csak úgy elsötétedett.
   -Igen. Nála aludtam. És ha tudni akarjátok, nem ez volt az első alkalom -mondta monoton hangsúllyal, egy fikarcnyi megbánás nélkül.
  -Blan... -kezdtem halkan, de anya elnyomta az én hangomat.
   -Megőrültél kislányom?? Neked tényleg elment az eszed!! Lefeküdtél vele?! Mégis hogy tehetted?? Nem gondolkodsz? 17 éves vagy!
   -Szálljatok le rólam... -és innentől kezdve, hozzá sem szóltunk. Ádám összeszorított fogakkal (az arcán megfeszülő izmokból lehetett látni) és ökölbe szorított kézzel bámult ki az ablakon. Apa idegesen dobolt a kormányon. Az Ő büntetése később fog még jönni, mert tuti, hogy Blan ilyen könnyen nem úszta meg. Anya az ájulás határán volt, de türtőztette magát és mélyeket szívott a levegőből. Blanka a másik oldalon bámult kifelé az ablakon, néma csendben, feketén ragyogó szemekkel.
Én meg... Én meg középen ültem és gondolkodtam. Nem hittem el ezt az egészet...

Miután hazaértünk (persze anya és Blan nem velünk jöttek már), mindenki elment gondolkodni. Olyan 22 óra körül átkopogtam Ádámhoz.
    -Gyere -hallottam a hangját. Benyitottam és egy sortban feküdt az ágyán. -Szia -mosolyodott el halványan. -Hogy vagy?
   -Szarul... -ismertem be. Leültem a lábához. -Ádám.. Miért?
   -Nem tudom... Ne kérdezd, mert nem tudom. Elvette az eszét a szerelem.
   -Hmmm. -mordultam fel hangosan. Ha ezt teszi a szerelem én nem akarok az lenni!! -Itt aludhatok? Úgy, mint régen.
   -Nem vagy ahhoz már nagy?
   -Nem! -tiltakoztam.
   -Gyere Te lökött -húzott maga mellé. Olyan régen aludtunk így. A bátyám és én. Egymáshoz bújva aludtunk el...

26.rész

Dátum: január 3. /szerda/
Téma: Kín a bátyámnak
Hangulat: Kínos


       Ma már suli is volt, de semmire nem emlékszem. Bence nem szólt hozzám, került egész nap. Áron beteg, nem volt suliban, Bella engem próbált vigasztalni. Mindent elmondtam neki,kivéve, hogy ma találkozom Barnabással. Patrik pedig volt az ingázó,aki vagy Bennel volt,vagy velem. Bár sem Patrik és sem Bella nem értette, hogy mi miért nem beszélünk,nem is kérdezték. Tudták, hogy valami történt, de nem szóltak semmit. Nagyszünetben a teremben maradtam. Bella és Patrik lement,Bence pedig eltűnt. Úgy voltam vele,hogy nem érdekel. Benyomtam a telefonomon a zenéket és lehajtott fejjel hallgattam.
Egy árnyék jelent meg előttem. Felnéztem és meglepetésemre Bence állt fölöttem komor tekintettel. Kirántottam a fülhallgatót és kérdőn néztem rá.
         -Ezt edd meg -nyújtott felém egy fornettis zacskót. -Láttam,hogy ma még nem ettél semmit! És ez nem jó.
         -Köszönöm -erőltettem magamra egy mosolyt,feleslegesen,mivel Ben már el is fordult és kiment a teremből. A zacskóba pillantva megláttam,hogy 10 lekváros kis fornettit hozott. A kedvencem. Elmosolyodtam (most már őszintén) és kivettem egyet a zacskóból. Még meleg volt, de nem érdekelt. Jól esett, az is, hogy Ben gondolt rám, és a kaja is. Eddig fel sem tűnt, hogy mennyire éhes vagyok.

3-ra értem haza. Ledobtam a táskám, ittam egy pohár vizet és mentem is a sulihoz. Apa még nem volt otthon, így hagytam egy üzenetet, hogy elmentem sétálni. Kiléptem a kapun és minden egyes lépéssel közelebb érve a parkhoz egyre jobban elfogott a rémület. Mi van,ha Bennek igaza van? Mi van, ha Barnabás ennyire kihasznál? Mi van, ha Ádám tényleg nem lesz ott vele?? Tudtam, hogy nem inoghatok meg. Egyszerűen nem lehet. Nem félhetek. Ezt mondogattam és megteltem önbizalommal. Fogalmam sincs hogyan csináltam, de megtörtént. A testemből elszállt minden félelmem. Helyette jött a düh, az idegesség és a bátyám iránt érzett szeretetem. Komolyan, abban a pillanatban meg tudtam volna ölni Barnabást. Odaértem a parkba és befele indultam. Körbepillantva kerestem valami éleset, vagy szúrósat, de semmit sem találtam. Csalódottan mentem tovább. Egy alak jelent meg előttem a semmiből. Halkan lépett elém és megragadta a karomat. Előre fele húzott és a patak egy eldugott zugához vezetett. Megállt és rám nézett.
      -Hol van a bátyám? - kérdeztem kertelés nélkül.
      -Látom nem vesztegeted az idődet. Ne legyél ilyen kis türelmetlen.
      -Látni akarom, hogy itt van-e a bátyám, mert különben elmegyek -közöltem a tényt, mire lesajnálóan nézett rám. Kb. 2 percig álltunk egymással szemben, csendben, mire elfordította a fejét és füttyentett.
     -Vezessétek ide -mondta, mire a két haverja kérdőn nézett rá, de megfordultak és elmentek. Fél perc múlva egy hátrakötött kezű, lehajtott fejű srácot hoztak elő. Kusza, barna haja a szemébe hullott. Lassan emelte fel a fejét és láthattam, hogy arcán lila foltok húzódtak. Könny szökött a szemembe. Azt se tudtam mit csinálok. Odarohantam hozzá és szorosan megöleltem. Nem tartott fél percig sem, mert elrántottak tőle.
    -Mit akarsz? -kérdeztem könnyes szemmel.
    -Téged.
    -Mi? Mégis mit?
    -Azt, hogy bátyád tudja, kivel nem kell újat húzni. És szenvedjetek egy kicsit -mondta gúnyosan.
   -Mi??
   -Csókolj meg! Csókolj meg, szenvedélyesen, majd tűrd el azt, hogy ez az egész mennyire kínos. Ennyi.
   -Barnabás, Te beteg vagy -jelentettem ki. A szemébe néztem, de nem féltem. Dühös voltam. Ez még legalább semmi. Azt hittem többet kér.
   -Meg lehet.
    -Mit akarsz? De tényleg! A bátyám mit ártott Neked?
     -Ő csak szembe szállt velem. Igazából Neked szeretnék kínos perceket -súgta a fülembe.
    -De ezzel a testvéremet bántod. Nem engem. Mert engem már nem hatsz meg, nem érdekel mit teszel! Megcsókolsz? Tedd. Engem NEM érdekel. Ádám fog majd kiborulni, hogy mit teszel.
     -Nekem így is jó -felelte. -Emeljétek meg a fejét -szólt és a haverjai felemelték Ádi fejét. Könnyes szemmel nézett rám. Barnabás önelégül vigyorral nyugtázta a tekintetet, majd megragadta a karomat és magához húzott. Egyre közelített felém, mire még egy pillanatra a bátyámra néztem. Aztán visszafordultam és lehunytam a szemem. Szája az arcomat súrolta, míg elért a számhoz. Fél perc után a keze végigsimított az arcomon, majd végig a karomon és le a csípőmig. Még közelebb húzott és éreztem, ahogy testünk összesimul. Elkapott a hányinger, de türtőztettem magam, már csak Ádám kedvéért. Mindenem megfeszült, mikor az alsó ajkamba harapott. Égett, és vér kezdett el folyni. Aztán pár pillanatra megszűnt a világ. Barnabás a számat tépte, aztán hirtelen elengedett. Eltolt magától, majd a kezébe vett. Szédültem, fájt mindenem, és éreztem magamon Ádám tekintetét. Barnus a legközelebbi padig vitt, ott leültetett majd újra megcsókolt. Az összefogott hajamból egy hirtelen rántással kitépte a hajgumit. Rettenetesen fájt, de felszisszenni sem maradt időm, mert kapcsoltam. A két csuklómat lefogta, aztán a sálamat elhúzva a nyakamat kezdte el puszilni. Kirázott a hideg. Kezét a combomra rakta és ott simított végig. Aztán újra elvált tőlem. Kinyitottam a szemem, de csak fekete pontokat láttam. Szédültem, remegtem. A rettenthetetlen düh kerített hatalmába. Kitisztult a látásom, és megláttam, ahogy Bence Barnabás kabátját cibálja. Patrik és Áron pedig a két fogva tartó felé vették az irányt. Barnabás egy rántással kitépte magát Ben szorításából és megfordult. Velem találta szembe magát, amin egy pillanatra meglepődött, de visszatérve a lehetőség jogára, felemelte a kezét és lecsapott... A lendülettől a havas földre zuhantam. A térdemen a nadrág elkezdett átázni. Rettenetesen hideg volt. Az arcomon lévő égő, csípő érzés apró tűszúrásokká változott át. Aztán nem bírtam tovább és hányni kezdtem. Égette a torkomat a sav.
       -Megérdemelted szuka! -kiáltotta dühösen. -Megmondtam, hogy ne szólj senkinek! Ugye?! Megmondtam. Jól figyelj rám Kismanó. Nem szeretem ha játszanak velem. Ez a pofon volt a kezdet, de tudd, mire vagyok képes! -mondta egyre halkabb hangsúlyban. Bence megragadta a vállát és ellökte.
      -Tűnj el innen! Húzz a francba Barnus és hagyd békén. Mit ártott Neked ez a szerencsétlen?! Vagy bárki? Egy rohadt drogos vagy és azt sem tudod mit teszel. Hát menj a *****ba. (cenzúrázva) -üvöltötte, mire a srác egy komor pillantás után eltűnt. A haverjai sem voltak már ott. Bence felsegített a és megemelte a fejem. Tekintetem átsiklott rajta, és egyenesen a hóban kuporgó alakot bámultam. Elrántottam magam a fiútól és odafutottam Ádámhoz. Keze még mindig hátra volt kötve, fejét lehajtotta. Amint odaértem, szó szerint a hóba zuhantam mellé, és elkezdtem leszedni a kötelet. Már vágott, de sehogy sem ment. A francba is...
      -Tessék. Használd ezt -nyújtott felém Patrik egy kis-bicskát. Elvágtam a kötelet, majd a bátyámra néztem. Patakokban folyt a könnye, szeme alatt sötét karikák húzódtak. Arcán több sárgás-lila folt is éktelenkedett. Szörnyű volt így látni. A bűntudat és az elkeseredettség egyszerre futott végig a testemen. Zokogva borultam a nyakába, mire óvatosan megölelt és a vállamba fúrta a fejét.
     -Te reszketsz -állapítottam meg egy szemvillanás alatt.
     -Alex... Én... Ez szörnyű volt. Rettenetes amit tett. Miért hagytad Te lökött?! Miért?
     -Miattad! Mert ez volt érted az ár. És bármit megtennék érted. Bármit -suttogtam. -Sajnálom, hogy végig kellett nézned.
     -Sajnálom, hogy nem tudtam semmit tenni ellene. Ez rettenetes volt...
     -Tudom. Kínos. De nem azért, mert nem tudtál mit tenni. Az volt, mert az egy barom. Ezt akarta. Hogy szenvedjek. És tudta, hogy akkor a legrosszabb, amikor téged látlak szenvedni. Tudta, hogy nem viseled el azt, hogy így bánjanak velem. Ez van. Megtörtént. Zárjuk le... -nem akartam erről beszélni. Főleg nem most. És nem is Ádámnak.
    -Khm. Nem akarok zavarni. Csak gondoltam átfagytatok ti is, esetleg mennünk kéne -mondta Bence, ahogy közelebb lépett. Óvatosan megérintette a vállam, mire ránéztem. Egy aprót bólintottam, mire Bence felhúzott, Ádámot pedig Patrik és Áron segítette fel. A bátyám furcsa, nyögés szerű hangot adott, ami nem tetszett.
     -Azt hiszem, vagy eltört a bokám, vagy kiment -közölte elhúzott szájjal, mire lesütöttem a szemem. A két fiú két oldalról támogatta, engem pedig Ben vezetett.
    -Fázol? -kérdezte lágyan, amikor már harmadszorra rázkódtam össze.
    -Egy picit -ismertem be, olyan halkan, hogy még én is alig hallottam. Ben közelebb lépett és átkarolt. Keze egy pillanatra az arcomhoz ért, és éreztem a bőre melegét. Hirtelen minden hideg megszűnt körülöttem. Így mentünk hazafele.

     -Úristen -sápadt le anya, amint beléptünk a házba. Ádi eltűnése óta velünk lakik. -Kisfiam! Mi a jó Isten történt?
    -Anya... -kezdte halkan, mire beleköhögött. Megráztam a fejem.
    -Felsegítenétek a szobájába? Nincs jól. 5 perc és megyek, segítek neki. Kérlek -mondtam Patriknak és Áronnak, akik bólintottak. Amikor a lépcsőhöz értek, anyához fordultam. -Hagyd. Gyere -fogtam meg a kezét és a konyhába vezettem. Töltöttem magamnak egy bögre forr teát és egyszerre lehúztam. A hányás után maradt maró érzés elmúlt, a tea íze vette át a helyét. -Ben. Kérlek. Mindent tudsz. Megtennéd, hogy elmeséled anyának? Nekem... -néztem fel az emeletre. -Nekem vele kell lennem.
    -Persze. Megértem. Menj csak -mosolyodott el halványan, mire mellé léptem, megöleltem és megpusziltam.
    -Köszönöm. Hálás vagyok -suttogtam a fülébe. Szorosabban ölelt és adott az arcomra egy gyengéd puszit. Istenem, ez a srác engem elbűvöl... :$

Felrohantam Ádám szobájába. A két fiú segítségével levette a kabátot és a cipőt. Az ágyán ült.
    -Nektek is köszönöm srácok. Mindent. Szeretlek titeket -mondtam már-már könnyes szemmel. Elmosolyodtak és bólintottak, majd kimentek. Leültem Ádám mellé. Fejét lassan emelte fel, én pedig átkaroltam. -Gyere. Fürödj le. Jót fog tenni a forró fürdő. Átfagytál -megengedtem a fürdőben a vizet, bekapcsoltam a hősugárzót, majd kisegítettem a bátyámat is. Óvatosan lehúztam róla a pulcsiját és a pólóját. Az egész felsőtestén ütésnyomok voltak, és még halványan látni lehetett a Londonban szerzett sérülését is. Megöleltem.
    -Sajnálom. Nem kellett volna Londonba mennem. Akkor...
    -Ne. Ne sajnáld. Ha itt vagy, akkor sem hagyna fel ezzel.
    -De talán lehetett volna tenni valamit.
    -Már mindegy. Ádám... Sajnálom. Szeretlek. Mindennél fontosabb vagy!
    -Én is szeretlek Alex -adott az arcomra pár puszit. Kimentem a fürdőből, és hagytam, hagy fürödjön le. Lebotorkáltam a konyhába, ahol Bence pont most fejezte be a történetet.
    -Daniella! Te teljesen meg vagy húzatva? -kérdezte anya, hangjában megannyi dühvel.
    -Kérem. Ne kezdjen el kiabálni vele -kérte Bence, mire döbbenten néztem rá. Dühös volt, de láttam a szemén, hogy sajnálja az egészet. -Maga nem ismeri Barnabást. Lex igen. Csak a bátyját védte. Tudta, hogy Barnabás nem fogja engedni, ha maguk is vele mennek. Igaz? -fordult felém. Elkerekedett szemmel néztem rá. Mire felfogtam mi van, erőtlenül bólintottam. -Inkább csak tegyük meg azt, amiről beszéltünk.
   -Az mi lenne? -kérdeztem halkan.
   -A feljelentés -közölte anya, könnyes, mégis komor szemmel. Lesokkolódtam, de tudtam, hogy tényleg ez a legjobb megoldás. -Holnap délelőtt nem mentek iskolába Blankával, hanem megyünk a rendőrségre.


Mikor este apa hazaért a munkából, megnyugodott, hogy Ádám itthon van. A bátyám akkor éppen már 2 órája békésen aludt. Apa is helyeselte a rendőrséget, szóval holnap az egész család megy a rendőrségre. Blan az egyik barátnőjénél aludt este, és este 8-ra ért haza. Felmentünk a szobájába, ahol beszámoltam a holnapi programunkról.
    -Hogy mi?? -akadt ki.
    -Mondom, holnap reggel megyünk a rendőrségre, Barnabást feljelenteni!
   -Miért? Nem. Mi van? -nézett rám elkerekedett szemekkel.
   -Ajj. Hányszor kell elmondjam a mai napot?
   -Nem. Akkor sem. Én nem megyek sehova -jelentette ki, hangja egyszerre volt bizonytalan és mégis határozott. Megrémisztett.
  -Mi van veled Blanka? Nem akarod, hogy megkapja a büntetését azért, amit tett?
   -Nem. Elegem van. Sok minden igazságtalan a világon, ahogy ez is!! És most menj. Aludni akarok -ez volt a végszava, és kilökött az ajtaján. Bevágta mögöttem és még kulcsra is zárta. Meglepődve néztem a most már csukott ajtón.
Megilletődve léptem be a saját szobámba, és csak gondolkoztam. Mi a franc volt ez? Mi van mostanában Blannal? El sem hiszem. Egy szemernyi együtt érzés sem volt benne. Ez a beszélgetés is fura volt...

25.rész

Dátum: január 2. /kedd/
Téma: Csak egy levél... :'(
Hangulat: Ideges és fél


             Ma reggel keltem fel,de idegességem az még mindig meg volt. Csak most már több okból. Nem csak az én idegeim pattantak már, hanem a családban mindenkinek.
         Amikor reggel nagy nehezen kinyitottam a szemem, hirtelen csak fekete árnyékokat láttam. 4 árnyék, aminek rettenetesen megörültem. A szemem azonnal kitisztult és abban a pillanatban a csalódottság vette át az örömöm helyét. Azt hittem, apa, anya, Blanka és Ádám áll az ágyam mellett. Csalódtam. Bátyám helyett Bence ült az ágyam szélén.
    - Mi történt? - kérdeztem halkan. Összenéztek,majd anya nagyot sóhajtott.
    -Mire emlékszel?
    -Arra... Arra,hogy Barnabás elkapott az udvaron éjfélkor. Ádám beküldött a lakásba, így nem tudom, mi történt. Aztán kimentem és sehol nem láttam senkit. A füvön,ha jól láttam... Ha jól láttam vér volt. Anya. Mondd,hogy nem az volt! -kérleltem.
Anya szomorúan pillantott apára,majd megrázta a fejét. Nem hiszem el. Nem lehet vér.
      -Hol van Ádám? -kérdeztem körbepillantva.
     -Nincs itthon.
     -Éjfél óta nem ért vissza?
     -Lex! -szólalt meg Bence. -Tudod egyáltalán,mi van? Másodika van már,délelőtt 10 óra. Ha úgy vesszük,a tegnapi napot kómában töltötted...
    -Én... -a hangom megrekedt. Mi az,hogy végigaludtam egy napot?? -A kapu nyitva volt,és Ádi nem volt sehol. Akkor visszajöttem a házba. Ennyi. Nem emlékszem másra.
    -Ben? -fordult anya a fiúhoz.
    -Bejött a házba és Blankát kereste,majd Ádámról kezdett el mondani valamit. Aztán a lába megremegett, és összecsuklott. Elkaptam,de térdre rogytunk. Kiabáltam hozzá,de semmi nem történt. Itt ájult el. Blanka leszaladt és együtt próbáltuk felkelteni. A többit már maguk is tudják -fejezte be.
    -Köszönöm. Dana,hagyunk pihenni. Aludj,jó? Majd még bejövünk hozzád -mosolyodott el anya halványan,mire bólintottam. Fel kellett dolgoznom még a történteket.

    Sorban kivonultak a szobámból és meglepve vettem észre,hogy Blanka nem sír. Pedig ilyenkor mindig szokott. Az arca feszültséget szokott tükrözni,de semmi. A szeme csillogott a dühtől, de próbálta leplezni. Meglepődtem rajta. Ennyire nem érdekelné,hogy mi van a bátyjával?? Nem. Biztos,hogy érdekli. De akkor hova tűnt az a Blanka,aki elsírta magát ha valami feszült helyzet alakult ki, aki mindig betegre aggódta magát,ha valamelyikőnkkel történt valami?! Hol van az a nővérem?


    Mivel semmit nem tudtam csinálni, többször megpróbáltam,de nem tudtam elaludni,ezért kiültem az ablakba és rajzoltam. Mikor a kezem megfájdult,felnéztem. Elmerengve ültem az ablakomban,és bámultam kifele. A hó gyönyörű,nagy pelyhekben hullott. Fehér szín töltötte el a teret. Egy-egy árva autó zavarta meg néha a fehérséget. Aztán a tekintetem,egy fekete alakra tévedt. Az úton sétált. Fekete nadrágot,bakancsot viselt, de még a pulcsija is fekete volt. Kapucniját a fejébe húzta,arcát eltakarta. Egy pillanatra megállt,körbenézett,majd elindult a kapunkhoz. Megállt,mire zsebre vágott kezét előhúzta,és egy kis alakú borítékot dobott a postaládába.
Csak egy pillanatra,de felnézett a szobaablakomra. Nem láttam a teljes arcát,csak egy kis részét. Gúnyos mosolyra húzta fehér száját,majd visszafordult és elment. A szívem hevesen kezdett el verni. Leszaladtam a lépcsőn. Az előszobában belebújtam a csizmámba és a kabátomba majd az ajtóhoz léptem.
      -Kimentem az udvarra levegőzni -kiáltottam be a konyhába. Válaszként pár okét kaptam.
Kimentem és a postaládához léptem. Kivettem a borítékot,majd a kabátomhoz szorítva sétáltam hátra az istállóhoz. Belépve megcsapott az a semmivel össze nem téveszthető trágya és ló szag. Az arcom automatikusan grimaszba rándult,de engem mindig megnyugtat ez a szag. Odaléptem Black Heaven-hez, megsimogattam és megpusziltam az orrát,majd felkapaszkodtam a szénapadlásra vezető létrára és felmentem. Kényelmesen elhelyezkedtem a meleg szénában és vadul dobogó szívvel emeltem szemmagasságba a levelet.
Csak egy név volt rajta, az is gépelve: Antalfy Daniella.
Kibontottam és egy levelet találtam benne. Az is nyomtatva volt:
"Kismanó!
A bátyád azt hitte,hogy szembe szállhat 3 sráccal?? Chh. Azt hittem okosabb. De tévedtem. Kicsit megkapta a magáét. Most nálunk van. Ha ki akarod váltani,gyere holnap délután a sulival szembeni parkba, az ötödik fához.
Ha szereted,megteszed! Ja,és ne szólj senkinek,különben bajok lesznek!!
Várunk! ;)
Puszim:
B."

A frászt hozta rám. Tudtam,hogy komolyan gondolja azt,hogy ne szóljak senkinek. Ismerem annyira ezt a seggfejt, hogy tudjam, el tudja intézni,hogy bajok legyenek!
Gondolataimban elmerülve ültem fent,mikor lépéseket hallottam. A levélre egy kupac szénát söpörtem és a létra felé néztem.
-Szia. Tudtam,hogy csak itt lehetsz -mosolyodott el kedvesen.
-Hol máshol? Ez a kedvenc helyem! -nevettem el magam keserűen.
-Tudom. Múltkor mondtad -ült fel mellém. -Mi a baj Lex? Annyira látszik a düh a tekintetedben,arcod mégis a félelmet sugározza.
-Nem. Nincs... Nincs baj. Csak egyszerűen,Ádám. Ha Ő nincs,nem ülhetnék most itt. Ha Ő nincs,mindenem elveszett volna. Ha Ő nincs,úgy érzem egyedül vagyok. Egy nagy, sötét üregben imbolygok nélküle. Olyan vagyok,mintha üres lennék. Mintha a bátyám lenne a vérem és Ő folyna bennem. Nélküle minden üres,nincs semmi... -néztem rá szomorúan. A mosolya lefagyott az arcáról és komor tekintettel bámult. Közelebb húzódott,majd közelebb is hajolt. Kezével letörölte az arcomról az első könnycseppeket. Suttogtam neki egy köszönöm-öt,mire félmosolyra húzta arcát. Keze még mindig az arcomon nyugodott. Érintése puha volt és meleg. Szeme ragyogott,még így,félhomályban is. Látszott rajta,hogy nem aludt,véreresen nézett rám. Haja összekuszálódva hullott a homlokába. Gyönyörű látvány,még így is. Ilyen helyzetben is.
Keze végigcsúszott az államig. Kicsit megemelte a fejem,így teljesen a szemébe tudtam nézni. Rendellenesen csillogott. Közelebb hajolt, a homlokunk már összeért. Bence megállt egy pillanatra,hogy mit szólok. Semmit. Nem tudtam gondolkozni. Levegőt is alig kaptam és ott,abban a pillanatban heves vágy fogott el,hogy odabújjak hozzá,szorosan megöleljem. Aztán nem kellett semmit csinálnom. A szemembe nézett,majd lecsukta a sajátját és ajkát az enyémhez érintette. Puha volt,mint a selyem. Édes volt és erős késztetést éreztem rá,hogy ne legyen ilyen lágy. Mint aki megérezte akaratomat,közelebb húzott és vadul megcsókolt.
Éreztem az izzadtság sós,és a tusfürdő édeskés,narancsos illatát. Kezemet az arcához érintettem,mire reflexből utánanyúlt és összefűzte ujjainkat.
Egyszer csak elvesztette az egyensúlyát és letámaszkodott a szénába.
Hangos recsegés törte meg a csendet. Ben kérdőn nézett fel. Elengedte a kezemet és elhajolt tőlem. Lenézett a keze alatt lévő szénára. A papír fehérje kilátszott alóla. A francba... Felemelte.
     -Ne! Ben! Ne. Az az enyém -de késő volt. Elkezdte olvasni. Utána kaptam,de kezével távol tartotta. Mikor az utolsó sorral is végzett,értetlenül nézett rám.
     -Ez mégis mit jelent?? -lebegtette meg előttem a papírt.
     -Semmit. Nem fontos.
     -Lex! Ne tagadd. Nem vagyok hülye. Ugye nem akarsz odamenni? Főleg nem egyedül!!
    -Nincs más választásom Ben! Muszáj,ha a bátyámat akarom!
    -Semmi sem muszáj. Nem veszed észre,hogy kihasznál??
    -Tudom,hogy kihasznál. De azért annyira nem szemét,hogy ne tartsa be az ígéretét -hitegettem, leginkább magamat.
    -De. Lex. Barnabás egy szemét állat akit nem érdekelsz,csak addig amíg megkaphat. Nem lesz holnap ott a bátyád. Mondd,hogy nem mész el -könyörgött. Szomorúan megráztam a fejemet.
    -Bence. Nekem szükségem van a bátyámra. Szükségem van valakire,akire támaszkodhatok. Szükségem...
     -Ott vannak a barátaid is! Bennük nem bízol,rájuk nem támaszkodhatsz? Én is itt vagyok. Tudom,hogy a bátyád,de akkor is! Ez hülyeség Lex! Szóljunk a rendőrségnek,Ők majd...
    -Bence! Fogd be könyörgöm! A rendőrség... Mert azokat érdekli pár tizenéves hülyesége?! Ugyan már.
   -Lex,akkor sem mehetsz oda -csattant fel idegesen,majd felállt. Példáját követtem és így szemtől-szembe álltam vele. Arcomat az előbbi lágyság helyett a düh vette át. Mi köze van hozzá basszus? Az én dolgom,ne szóljon bele!!
     -Akkor is el fogok menni. Nem tudsz megakadályozni és nem is érdekel. Nekem szükségem van Ádámra. A bátyám. Ő pár évvel ezelőtt megmentette az életem,nem is egyszer. Most rajtam a sor,hogy ezt viszonozzam neki -üvöltöttem önkívületi állapotban. Azt sem tudtam,mit mondok. Istenem,hogy árulhattam el ezeket?! Tudom,ha most hagyja is,nem lesz mindig így. Érdekelni fogja, hogy miről beszéltem. A rohadt életbe Dana... Hogy lehettél ilyen barom?? Váá.
    -Oké -nézett rám értetlenül. -Tedd, amit tenni akarsz. Nem érdekel. Aztán majd jössz sírva,mert megbántott. Tudod,Lex. Ha Neked ez jó lesz,akkor gyerünk. Menj -mondta és ott hagyott. Leesett szájjal álltam és fel sem fogtam mi történt. Csak úgy itt hagyott. Hogy tehette?

Az arcomról újabb könnycseppek folytak le. Lemásztam,majd beviharzottam a házba és magamra zártam a szobaajtóm. Nem érdekel. Nem!! Akkor sem fogom tétlen nézni,hogy eltűnt a bátyám. Segítenem kell neki,és én meg is teszem!!!!
Csak baja ne essen! <3

24.rész

És itt is van a mai 2. rész.

Ez kicsit tartalmasabb. :3

Jó szórakozást és légyszi komizzatok!

♥

Dátum: december 31 /vasárnap/
Téma: Barnabás,Te vadbarom... -.-
Hangulat: Aggódó


      Istenem. Barnabás hogyan lehet ennyire idióta seggfej??? Áh... Hiába hibáztatom,tudom,hogy az én hibám is. Meg kell keresnem. Ez nem mehet így tovább... Na de,ez sem,szóval előlről.
A mai nap olyan: hűű. Ma szilveszter,el sem hiszem! hangulat uralkodott.
Készültünk a bulira,ugyanis apa megengedte,hogy nálunk tartsunk újév köszöntő party-t. :P Nem leszünk sokan,de kellően,hogy nagy hangzavar legyen (Ben,Patrik,Bella,Áron,Dom,Tina,Ádi,Blan,Vivien meg a két csatlós,osztálytársak, Alíz,Gábor,Balázs,Kristóf,plusz mindenki olyan,akit a meghívottak hoznak magukkal).
Délután elmentünk bevásárolni Ádámmal. Vagy 4 zacskó cuccal értünk haza,amit fél óra alatt ki is készítettünk tálcákra,meg ilyenek.

        -Alex! Mikorra jönnek a barátaid? -kérdezte Ádám összeráncolt szemöldökkel.
        -Elméletileg 9-re! Gyakorlatilag? Passz -húztam meg a vállam mosolyogva.
        -Hát jó.
Estig csak pakolásztunk már,kulcsrazártuk azokat az ajtókat,ahova nem mehetnek be. 8-kor pedig csengettek. Értetlenül bámultam hol a fali,hol a karomon lévő órára. Minden mindegy alapon kinyitottam.
       -Szia,hát Te? -kérdeztem az ajtóban álló Bencétől.
      -Jöttem segíteni. De ha gondolod hazamegyek -ugrándozott egyik lábáról a másikra.
      -Úristen. Gyere be,mert lefagysz -rántottam be a karjánál fogva.
      -Hoztam sütit. Anya csinálta és küldi.
      -De aranyos. Köszönjük -vettem el a felém nyújtott tálat,majd belepillantottam.- Uuuu. Mézeszserbó és hatlapos! Imádom! -kiáltottam boldogan. Bence mosolyogva nézett rám.
     -Tudom. Nem is a bulira hoztam,hanem Neked.
     -Juj. Bence. Nagyon köszönöm! -mosolyodtam el és öleltem meg. Annyira ari,hogy gondolt rám. :)
9-ig beszélgettünk,mire betoppant az első vendég. Áron. Majd fokozatosan mindenki megérkezett.11-kor minden a tető fokára hágott,mindenki jól érezte magát. Aztán betoppant Vivien,hű barátnőivel,és legnagyobb meglepetésemre nem egyedül érkeztek. Vivi Barnabás oldalán lépkedett be,a másik kettő pedig a fiú haverjaival. Nem! Ezeknek nem kéne itt lenni. Basszus! Hol van Ben?!
Próbáltam nem velük foglalkozni. Mindig rajtatartottam Blankán,Bellán és Tinán a szemem,hogy még csak véletlenül se essen bajuk,ne bántsa Barnabás. Éjfél előtt 5 perccel Ádám jelent meg a szobában és lehalkította a zenét.
     -Oké srácok. Bocs. Gondoltam szólok,hogy menjünk ki az udvarra,onnan látni a tűzijátékot. Mit szóltok hozzá? -kérdezte,mire egyöntetűen mindenki a kertbe vezető ajtó felé ment. Még felkaptam egy kabátot és kimentem én is. Egyszerűen gyönyörű volt a tűzijáték. 

Miután mindenki kellőképpen megfagyott ( :D ) egy emberként csődültek be a  lakásba. Csak páran maradtunk még gyönyörködni a néha-néha feltévedt tűzijátékra.

   Épp felfelé néztem,amikor egy kar ölelt meg hátulról. Éreztem az alkoholszagot,de nem mertem moccanni. A lélegzete és a hajának simítása ismerős volt, még jobban fázni kezdtem.
     -Happy new year drága Manóm. Remélem ezt az évet már velem töltöd -mondta,és hallottam,hogy mosolyog. Beleborzongtam.
    -Barnabás, engedj el kérlek!
    -Nem. Gyere velem! -ragadta meg a karom. Hiába ellenkeztem,nem sikerült kiszabadulnom. Pár lépést tettünk meg,talán 4-et,de a fiú megállt,úgy gondolta ott tökéletes lesz. Hát nem volt. Magához húzott és meg akart csókolni,de elfordítottam az arcom,így csak egy puszit sikerült adnia. -Naaaa. Nem ellenkezünk. Akkor sokkal jobban jársz. Világos? -rántotta meg a karom,így még közelebb húzva magához. Büdös volt,nem is kicsit. Pia és cigi szagát árasztotta. Részeg volt,ráadásul belőve is be volt.
     -Mi folyik itt? -jött egy türelmetlen,megmentő hang mögülem. Barnus elnézett a fejem mellett,majd gúnyosan mosolygott a bátyámra.
     -Nem látod? Épp csókolózni próbálnánk,de VALAKI megzavart minket... Vagy esetleg magadnak akarod a lányt? Mert nem adom. Legfeljebb osztozhatunk rajta!
    -Hogy mi???
    -Ádám,segíts -suttogtam.
    -Engedd el! -szólt fenyegetően.
   -Dehogy engedem. Miért tenném? Ő az enyém.
   -Azt mondtam engedd el,különben megjárod!
   -Jaj de félek -gúnyolódott Barnabás. Ádám egy rögtönzött mozdulattal a srác mellett termett, kirántotta a kezemet a szorításból,majd hátrébb lökött. -Most mi lesz? Meg fogsz verni? Na gyere -mondta Barnabás és abban a pillanatban kapott egyet a hasába. 2 haverja pont akkor jött ki cigizni,így meglátták a bunyót és rögtön mentek segíteni neki. Ádám egyedül,de koránt sem megijedve.
   -Alex. Menj be a lakásba. Én meg kikísérem az urakat.
   -De...
   -Azt mondtam menj be. Nem lesz semmi,csak kiviszem az utcára őket.
   -Hát jó. -szót fogadtam és bevonultam. Nyomott hangulatomat mindenki észrevette mikor beléptem a házba,de tudták,hogy ilyenkor jobb nem velem foglalkozni. Bence ült le mellém.
   -Mizu?
   -Barnabás... -motyogtam magam elé.
   -Hogy? -emelte fel a hangját.
   -Nyugi. Ádám elintézte őket. Kiküldte. Bár már ennek is 10 perce -húztam el a számat és kezdtem rosszat sejteni.

Fél óra elteltével Ádám még mindig nem volt sehol,a vendégek is majdnem mindenki elment,csak Bence,Blanka,Patrik és Bella volt itt. Már ideges voltam nagyon.
    -Dana, hol van Ádám? -ült le mellém Blan.
    -Nem tudom -húztam meg a vállam. -Kint láttam utoljára. Megyek és megkeresem.
Kint az udvaron nagyon meglepődtem. Senki nem volt kint,a nagykapu nyitva volt és a pázsiton foltokban fekete trutyi éktelenkedett. Elfogott a rémület. A nagykapuhoz futottam és kinéztem az utcára. Sehol senki. Előkaptam a telefonom és tárcsáztam. A zene a kertben szólalt meg. Ijedtemben hatalmasat ugrottam. Becsuktam a kaput és már futottam is a telefonért,majd vissza a házba.

   -Lex. Mi van veled? -nézett rám Ben.
   -Blan... Hol... Hol van Blan??
   -Az emeleten. De mi van? Mondj már valamit!
   -Ádám... Valami biztosan történt Ádámmal. Láttam. Vér van kint a füvön és eltűnt. Eltűnt a bátyám,egy szó nélkül. Ben...Bence... -csuklott el a hangom,azzal együtt minden erő elszállt belőlem. A lábam összerogyott, szemhéjam úgy záródott le,mintha ólomsúly húzná lefelé. Éreztem,hogy a földön térdelek és karok zárkóznak körém. Aztán itt megszűnt újra,a külvilág. Pont,mint régebben...

23.rész

 Sziasztok!!!

Kérlek ne haragudjatok,hogy ilyen későn hozom,de

egyszerűen nem tudtam előbb. Kárpótlásnak mára dupla résszel

készültem. Hát itt az első,bár ez csak egy kitöltő rész.
Mindenesetre jó olvasást,és figyeljétek az oldalt a kövi részért. ;)
Plusz,átléptük a 4100-at is. *-* Köszönöm. :)
Puszi :* ♥

Dátum: december 24. /kedd/
Téma: Karácsony
Hangulat: Boldog :)



      Azután,amik Londonban történtek,soha nem gondoltam volna,hogy az ünnepeket a bátyámmal töltöm. Itthon senkinek nem mondta el,mi is történt,ezért nekem is tartanom kellett a számat. Blanka nagyon örült a viszontlátásnak és anya is meghatva ölelte meg. Apa kicsit furcsállotta,hogy Ádám itthon van, Roxi pedig Londonban maradt. Ezt azzal vágta ki,hogy szakítottak. Többet nem volt hajlandó elmondani. Mivel szétvált családban lakunk,az egyik nap itt,a másik nap ott kell lennünk.
A mai napon,vagyis Szentestén anyánál voltunk. Holnap apával leszünk,holnapután pedig a 2 nagyszülőkhöz megyünk. Ez így van rendjén.
Szóval a mai napot anyunál töltöttük. Míg Ő főzött,mi felállítottuk és feldíszítettük a fát. Soha nem esett még ilyen jól a bátyám közelsége,akármennyire is jó volt mindig a kapcsolatunk. Szerintem az elmúlt hónapokra sem Ő,sem pedig én nem emlékszünk vissza szívesen. Néha elbambul,és keserű mosoly ül ki az arcára. Ilyenkor tudom,hogy Roxira gondol. A tekintete szomorúságot,dühöt és csalódottságot sugároz. Szemei összeszűkülnek és révetegen a semmibe néz. Ilyenkor kb. 10 perc alatt sikerül visszarángatnom a földre. Elmosolyodik és teszi a dolgát.
A fa gyönyörűen festett. Kb. 2 méter magas volt. Kék és ezüst szalagokkal, piros díszekkel aggattuk fel. Tetejére pedig nem tudtuk,mit rakjunk.
       -Szerintem ezt kéne -mutattam fel a kisméretű csillagot.
       -De az olyan unalmas -nyafogott Blanka. Hitetlenül néztem rá.
       -Most komolyan? Szerinted akkor mit kéne?!
       -Nem tudom. De ez olyan... Olyan régimódi unalmas.
       -Blan,ez a szokásos. Mindig ezt tettük. Ez hagyomány. Mit akarnál mást rárakni?
       -Mondjuk... -kezdett el kutakodni a táskájában. -Ezt! -húzott elő egy gitárt tartó angyalt. A díszre meredtem. Tetszett meg minden,de... -Nem. Biztos,hogy nem! -szögeztem le.
      -Miért?
      -Mert ez... Abszurd.
      -Dehogyis. Naa. Rakjuk fel ezt!
      -Mit és hova? -lépett be anya a szobába. Felemeltem a díszt.
      -Ezt akarja Blanka a fára. De ez úgy nem illik oda -mutattam. Anya elkerekedett szemekkel bámulta az angyalt,majd elröhögte magát. Miután átgondoltam az egészet, mosolyogva fordultam Blanhoz. Egy aprót bólintottam és felé tartottam.
     -Ne most. Majd este,mikor sötét lesz és csak a gyertyák világítanak. Az olyan meghitt -mosolygott, én meg leraktam az asztalra.

A nap hátralevő részében kitakarítottunk és anyának segítettünk a sütés-főzésben. Amikor eljött az ideje,a csúcsdíszt Blannak nyújtottam.
       -Nem én! -tiltakozott. -A dédi mindig azt mondta,hogy a legkisebbnek volt szokás felrakni a díszt. Hát legyen most is így! -mosolygott rám. Viszonoztam, és nyújtóztam,hogy felrakhassam.
      -Várjatok! A fényképezőgép -kiáltotta anya,majd kirohant a szobából. 2 perc múlva ugyan úgy rohant vissza,csak géppel a kezében.
Megpróbáltam újból rárakni a csúcsdíszt,de sehogy sem ment. Kínlódtam egy darabig,aztán egy kéz ragadott meg és ültetett a vállára. Pont,mint régen.
      -Ádám,forduljatok ide -mondta anya,és már kattant is a vaku. Blan beállt mellénk. Még egy pár villanás.
     -Anyaaaaa -nyafogtam.- Elég! Megvakulunk. Meg szerintem már Ádi sem bír. Tegyél le,légy szíves-fordultam a bátyámhoz,aki gyengéden rakott le.
Este 8-kor aztán eljött az ajándékozás ideje.
     -Had kezdjem én -mosolygott anya,mire mi bólintottunk.- Ádám,annyira örülök,hogy velünk vagy itthon. Ez a tied! -mondta és átnyújtotta a kisméretű dobozt. Míg Ádám bontogatta,anya odaadta a mi ajándékunkat is. Blanka egy faliórát kapott,mert a régi elromlott,én pedig 4 könyvet és egy filmet. Arra lettünk figyelmesek,hogy drága bátyám elfehéredett és alig kapott levegőt. Blan hamar felállt és kiszaladt egy pohár vízért.
      -Minden oké? -riadtam meg én is.
      -Pe...persze. Anya. Mégis hogy gondoltad?
      -Miért,nem örülsz?
     -Nem. Vagyis de. Nem erről van szó. Ez nagyon drága. Nem fogadom el! -nyújtotta a dobozt.
     -Ádám,ne akarj megsérteni. Ez az ajándékom számodra. Nem volt drága. Esküszöm.
     -Anya!
     -Nem. Félreértesz. A cégnél minden évben újat vesznek,a régieket pedig meg lehet venni,vagy elajándékozzák. Mivel dolgozó vagyok, 70% akciót kaptam rá. Megérte. Szinte még új! Nem akarok hallani róla,hogy visszautasítod! -mondta ellent nem tűrő hangon. Ádám döbbent tekintettel nézett rá,majd hálásan pillantott oda. Mint utólag kiderült,anya az egyik céges autót vette meg neki.

     Blanka adta következőnek az ajándékokat. Anya mindenféle kényeztető dolgokat kapott,Ádi plüss dobókockákat az autóba (csak Ádi és én nem tudtunk a kocsiról?:O) , én pedig egy saját kézzel készített karkötőt,amiben a nevünk volt mindenféle színnel: Ádám,Blanka,Dana. Annyira szép volt.
Ádám volt a soros. Anyának Londonból hozott ruhákat, Blannak egy bőrkötésű noteszt (az első oldalon vagy 7 fiú nevével és telefonszámával. :D ), nekem pedig egy kis dobozt nyújtott át,majd egy nagyobb becsomagolt ajándékot adott. Először a naggyal kezdtem,amiben egy halom színes ceruza,grafit, festék,pasztellkréta és vázlatfüzetek voltak. Már itt lesokkolt,de a kis doboz... Egyszerűen csodás. Egy ezüst lánc volt benne ÁBD-s medállal. Gyönyörű volt, szép,ívelt betűkkel,csillogott,mégis kérdőn néztem a tesómra.
      -ÁBD? Az mit jelent?
     -Ádám,Blanka,Daniella -magyarázta.- Londonban csináltattam,senki másnak nincs ilyen,csak Neked.
      -Úristen! Köszönöm! Ez gyönyörű -ugrottam a nyakába.
Miután kiörültem magam,rajtam volt a sor,hogy mindenkit megajándékozzak. Blankának a kedvenc parfümjét vettem meg (beosontam a szobájába,és láttam hogy kifogyóban van :$),meg pár sminkcuccot. Anya új késszettet kapott,mert mindig azért panaszkodott,hogy milyen régi a másik már. Ádám pedig 3 általam szerkesztett képet kapott. Az egyiken ketten vagyunk, az utolsó közös képünk,mielőtt elment Londonba,és a legelső,amikor kicsinek a karjaiban tart. A másodikon egy Roxis kép van. Ketten voltak rajta,a parkban sétáltak kézen fogva,egymás felé fordulva. Nem látták,hogy fotóztam. A harmadikon 2 kép volt. Az egyiken 3-an álltunk a tengerparton,középen Ádám,a jobbján Blan,a balján pedig én. A másik képen anyáék is rajta voltak. A tavaly előtti (utolsó közös) nyaraláson készült. Apa és anya boldogan mosolyog,mi meg előttük guggolunk. Szép volt.
Keserű mosoly futott végig Ádám arcán. Engem a sírás fojtogatott, így elköszöntem mindenkitől és elmentem aludni.
Ilyen karácsonyt... :/ :)