25.rész

Dátum: január 2. /kedd/
Téma: Csak egy levél... :'(
Hangulat: Ideges és fél


             Ma reggel keltem fel,de idegességem az még mindig meg volt. Csak most már több okból. Nem csak az én idegeim pattantak már, hanem a családban mindenkinek.
         Amikor reggel nagy nehezen kinyitottam a szemem, hirtelen csak fekete árnyékokat láttam. 4 árnyék, aminek rettenetesen megörültem. A szemem azonnal kitisztult és abban a pillanatban a csalódottság vette át az örömöm helyét. Azt hittem, apa, anya, Blanka és Ádám áll az ágyam mellett. Csalódtam. Bátyám helyett Bence ült az ágyam szélén.
    - Mi történt? - kérdeztem halkan. Összenéztek,majd anya nagyot sóhajtott.
    -Mire emlékszel?
    -Arra... Arra,hogy Barnabás elkapott az udvaron éjfélkor. Ádám beküldött a lakásba, így nem tudom, mi történt. Aztán kimentem és sehol nem láttam senkit. A füvön,ha jól láttam... Ha jól láttam vér volt. Anya. Mondd,hogy nem az volt! -kérleltem.
Anya szomorúan pillantott apára,majd megrázta a fejét. Nem hiszem el. Nem lehet vér.
      -Hol van Ádám? -kérdeztem körbepillantva.
     -Nincs itthon.
     -Éjfél óta nem ért vissza?
     -Lex! -szólalt meg Bence. -Tudod egyáltalán,mi van? Másodika van már,délelőtt 10 óra. Ha úgy vesszük,a tegnapi napot kómában töltötted...
    -Én... -a hangom megrekedt. Mi az,hogy végigaludtam egy napot?? -A kapu nyitva volt,és Ádi nem volt sehol. Akkor visszajöttem a házba. Ennyi. Nem emlékszem másra.
    -Ben? -fordult anya a fiúhoz.
    -Bejött a házba és Blankát kereste,majd Ádámról kezdett el mondani valamit. Aztán a lába megremegett, és összecsuklott. Elkaptam,de térdre rogytunk. Kiabáltam hozzá,de semmi nem történt. Itt ájult el. Blanka leszaladt és együtt próbáltuk felkelteni. A többit már maguk is tudják -fejezte be.
    -Köszönöm. Dana,hagyunk pihenni. Aludj,jó? Majd még bejövünk hozzád -mosolyodott el anya halványan,mire bólintottam. Fel kellett dolgoznom még a történteket.

    Sorban kivonultak a szobámból és meglepve vettem észre,hogy Blanka nem sír. Pedig ilyenkor mindig szokott. Az arca feszültséget szokott tükrözni,de semmi. A szeme csillogott a dühtől, de próbálta leplezni. Meglepődtem rajta. Ennyire nem érdekelné,hogy mi van a bátyjával?? Nem. Biztos,hogy érdekli. De akkor hova tűnt az a Blanka,aki elsírta magát ha valami feszült helyzet alakult ki, aki mindig betegre aggódta magát,ha valamelyikőnkkel történt valami?! Hol van az a nővérem?


    Mivel semmit nem tudtam csinálni, többször megpróbáltam,de nem tudtam elaludni,ezért kiültem az ablakba és rajzoltam. Mikor a kezem megfájdult,felnéztem. Elmerengve ültem az ablakomban,és bámultam kifele. A hó gyönyörű,nagy pelyhekben hullott. Fehér szín töltötte el a teret. Egy-egy árva autó zavarta meg néha a fehérséget. Aztán a tekintetem,egy fekete alakra tévedt. Az úton sétált. Fekete nadrágot,bakancsot viselt, de még a pulcsija is fekete volt. Kapucniját a fejébe húzta,arcát eltakarta. Egy pillanatra megállt,körbenézett,majd elindult a kapunkhoz. Megállt,mire zsebre vágott kezét előhúzta,és egy kis alakú borítékot dobott a postaládába.
Csak egy pillanatra,de felnézett a szobaablakomra. Nem láttam a teljes arcát,csak egy kis részét. Gúnyos mosolyra húzta fehér száját,majd visszafordult és elment. A szívem hevesen kezdett el verni. Leszaladtam a lépcsőn. Az előszobában belebújtam a csizmámba és a kabátomba majd az ajtóhoz léptem.
      -Kimentem az udvarra levegőzni -kiáltottam be a konyhába. Válaszként pár okét kaptam.
Kimentem és a postaládához léptem. Kivettem a borítékot,majd a kabátomhoz szorítva sétáltam hátra az istállóhoz. Belépve megcsapott az a semmivel össze nem téveszthető trágya és ló szag. Az arcom automatikusan grimaszba rándult,de engem mindig megnyugtat ez a szag. Odaléptem Black Heaven-hez, megsimogattam és megpusziltam az orrát,majd felkapaszkodtam a szénapadlásra vezető létrára és felmentem. Kényelmesen elhelyezkedtem a meleg szénában és vadul dobogó szívvel emeltem szemmagasságba a levelet.
Csak egy név volt rajta, az is gépelve: Antalfy Daniella.
Kibontottam és egy levelet találtam benne. Az is nyomtatva volt:
"Kismanó!
A bátyád azt hitte,hogy szembe szállhat 3 sráccal?? Chh. Azt hittem okosabb. De tévedtem. Kicsit megkapta a magáét. Most nálunk van. Ha ki akarod váltani,gyere holnap délután a sulival szembeni parkba, az ötödik fához.
Ha szereted,megteszed! Ja,és ne szólj senkinek,különben bajok lesznek!!
Várunk! ;)
Puszim:
B."

A frászt hozta rám. Tudtam,hogy komolyan gondolja azt,hogy ne szóljak senkinek. Ismerem annyira ezt a seggfejt, hogy tudjam, el tudja intézni,hogy bajok legyenek!
Gondolataimban elmerülve ültem fent,mikor lépéseket hallottam. A levélre egy kupac szénát söpörtem és a létra felé néztem.
-Szia. Tudtam,hogy csak itt lehetsz -mosolyodott el kedvesen.
-Hol máshol? Ez a kedvenc helyem! -nevettem el magam keserűen.
-Tudom. Múltkor mondtad -ült fel mellém. -Mi a baj Lex? Annyira látszik a düh a tekintetedben,arcod mégis a félelmet sugározza.
-Nem. Nincs... Nincs baj. Csak egyszerűen,Ádám. Ha Ő nincs,nem ülhetnék most itt. Ha Ő nincs,mindenem elveszett volna. Ha Ő nincs,úgy érzem egyedül vagyok. Egy nagy, sötét üregben imbolygok nélküle. Olyan vagyok,mintha üres lennék. Mintha a bátyám lenne a vérem és Ő folyna bennem. Nélküle minden üres,nincs semmi... -néztem rá szomorúan. A mosolya lefagyott az arcáról és komor tekintettel bámult. Közelebb húzódott,majd közelebb is hajolt. Kezével letörölte az arcomról az első könnycseppeket. Suttogtam neki egy köszönöm-öt,mire félmosolyra húzta arcát. Keze még mindig az arcomon nyugodott. Érintése puha volt és meleg. Szeme ragyogott,még így,félhomályban is. Látszott rajta,hogy nem aludt,véreresen nézett rám. Haja összekuszálódva hullott a homlokába. Gyönyörű látvány,még így is. Ilyen helyzetben is.
Keze végigcsúszott az államig. Kicsit megemelte a fejem,így teljesen a szemébe tudtam nézni. Rendellenesen csillogott. Közelebb hajolt, a homlokunk már összeért. Bence megállt egy pillanatra,hogy mit szólok. Semmit. Nem tudtam gondolkozni. Levegőt is alig kaptam és ott,abban a pillanatban heves vágy fogott el,hogy odabújjak hozzá,szorosan megöleljem. Aztán nem kellett semmit csinálnom. A szemembe nézett,majd lecsukta a sajátját és ajkát az enyémhez érintette. Puha volt,mint a selyem. Édes volt és erős késztetést éreztem rá,hogy ne legyen ilyen lágy. Mint aki megérezte akaratomat,közelebb húzott és vadul megcsókolt.
Éreztem az izzadtság sós,és a tusfürdő édeskés,narancsos illatát. Kezemet az arcához érintettem,mire reflexből utánanyúlt és összefűzte ujjainkat.
Egyszer csak elvesztette az egyensúlyát és letámaszkodott a szénába.
Hangos recsegés törte meg a csendet. Ben kérdőn nézett fel. Elengedte a kezemet és elhajolt tőlem. Lenézett a keze alatt lévő szénára. A papír fehérje kilátszott alóla. A francba... Felemelte.
     -Ne! Ben! Ne. Az az enyém -de késő volt. Elkezdte olvasni. Utána kaptam,de kezével távol tartotta. Mikor az utolsó sorral is végzett,értetlenül nézett rám.
     -Ez mégis mit jelent?? -lebegtette meg előttem a papírt.
     -Semmit. Nem fontos.
     -Lex! Ne tagadd. Nem vagyok hülye. Ugye nem akarsz odamenni? Főleg nem egyedül!!
    -Nincs más választásom Ben! Muszáj,ha a bátyámat akarom!
    -Semmi sem muszáj. Nem veszed észre,hogy kihasznál??
    -Tudom,hogy kihasznál. De azért annyira nem szemét,hogy ne tartsa be az ígéretét -hitegettem, leginkább magamat.
    -De. Lex. Barnabás egy szemét állat akit nem érdekelsz,csak addig amíg megkaphat. Nem lesz holnap ott a bátyád. Mondd,hogy nem mész el -könyörgött. Szomorúan megráztam a fejemet.
    -Bence. Nekem szükségem van a bátyámra. Szükségem van valakire,akire támaszkodhatok. Szükségem...
     -Ott vannak a barátaid is! Bennük nem bízol,rájuk nem támaszkodhatsz? Én is itt vagyok. Tudom,hogy a bátyád,de akkor is! Ez hülyeség Lex! Szóljunk a rendőrségnek,Ők majd...
    -Bence! Fogd be könyörgöm! A rendőrség... Mert azokat érdekli pár tizenéves hülyesége?! Ugyan már.
   -Lex,akkor sem mehetsz oda -csattant fel idegesen,majd felállt. Példáját követtem és így szemtől-szembe álltam vele. Arcomat az előbbi lágyság helyett a düh vette át. Mi köze van hozzá basszus? Az én dolgom,ne szóljon bele!!
     -Akkor is el fogok menni. Nem tudsz megakadályozni és nem is érdekel. Nekem szükségem van Ádámra. A bátyám. Ő pár évvel ezelőtt megmentette az életem,nem is egyszer. Most rajtam a sor,hogy ezt viszonozzam neki -üvöltöttem önkívületi állapotban. Azt sem tudtam,mit mondok. Istenem,hogy árulhattam el ezeket?! Tudom,ha most hagyja is,nem lesz mindig így. Érdekelni fogja, hogy miről beszéltem. A rohadt életbe Dana... Hogy lehettél ilyen barom?? Váá.
    -Oké -nézett rám értetlenül. -Tedd, amit tenni akarsz. Nem érdekel. Aztán majd jössz sírva,mert megbántott. Tudod,Lex. Ha Neked ez jó lesz,akkor gyerünk. Menj -mondta és ott hagyott. Leesett szájjal álltam és fel sem fogtam mi történt. Csak úgy itt hagyott. Hogy tehette?

Az arcomról újabb könnycseppek folytak le. Lemásztam,majd beviharzottam a házba és magamra zártam a szobaajtóm. Nem érdekel. Nem!! Akkor sem fogom tétlen nézni,hogy eltűnt a bátyám. Segítenem kell neki,és én meg is teszem!!!!
Csak baja ne essen! <3