20.rész

Sziasztok!!
Bocsi,kicsit rövidre sikerült,

de nem is olyan nagyon lényeges rész,csak

felvezető a következőkhöz.

Na mindegy,azért jó szórakozást!

♥ :)
Ja,és légyszi komizzatok, hideget-meleget,
mert mostanában megfogyatkoztak. :/
(Amúgy nem tudom,rájöttetek-e már,hogy a
kék színnel jelölt szöveg az a személyes gondolatai
Danának, a lila pedig az álmai lesznek.)

Dátum:  december 8. /vasárnap/
Téma: Álmok
Hangulat: rémült




      Tegnap délután volt időm gondolkozni 2 látogatás közben. 3 körül Patrik és Bella jött be,itt voltak 2 órát. Este anya volt itt,de engem elnyomott az álom,észre se vettem,mikor ment el.
Ma reggel apa látogatott meg.
     -Ben nem jött be?
     -Nem. Mondtam neki,hogy ma pihenjen egy kicsit Ő is. Tegnap egész végig itt volt,míg fel nem keltél. Előtte is csak pár órát aludt.
     -Értem! Akkor ma be sem jön?
     -Nem hiszem -csóválta meg a fejét. Csalódottan bólintottam, hogy megértettem. Beszélni akarok vele,de nem tudok. Hát rendben.
Apa elég sokáig bent volt nálam,de aztán unatkozni kezdtem. A gyógyszer miatt álomba merültem...

    A ház kicsi volt és sötét. A szél dübörögve fújta az ablakokat. Az aulában lévő egyetlen gyertyát is elfújta a süvítő szél,amikor az ajtó kinyílt. A cipő kopogása fülsüketítőnek hatott a néma szobában. Bármennyire próbált hangtalan maradni, a magassarkú halk kopogása megbontott minden némaságot. A lány ruhája feszült a testén,hosszúsága a földet súrolta.

Haja hullámos loknikban hullott a vállára,amit a szél könnyedén mozgatott. Léptei finomak voltak,ahogy a lépcső felé közeledett. Mielőtt az első lépcsőfokhoz ért, a távolból halk zene szólt. Talán hegedű hangja,de nem volt benne biztos. A zene irányába indult. De az a házon kívülről szólt. Egy nagy ajtóhoz ért. A kilincsét lenyomva,a kertben találta magát. Egy kivilágított kertben, ami egyben volt gyönyörű és hátborzongató. Volt benne valami hívogató. A szépsége magával ragadta az embert,akkor is, mikor tudta,hogy futnia kéne. A zene felerősödött és hallani lehetett, hogy a lejátszó Elton John - Can you feel the love tonight -ját játssza. A lány kilépett a kertbe,az ajtó pedig hangos puffanással csukódott be. Haját a szél az arcába fújta, nem lehetett kivenni,ki az.
-Hát eljöttél -suttogta egy kellemes és ismerős hang a háta mögött.
-Miért ne jöttem volna? Meg kell mondjam,kicsit ijesztő helyet választottál a találkozásra.
-Oh drágám. Ezt találod ijesztőnek? Még nem láttál semmi ijesztőt akkor -lépett közelebb a lányhoz. Arca sötét volt,nem lehetett látni. Elegáns öltönyt viselt,a lányhoz öltözött. Óvatosan megfogta a kezét és megpörgette. Kecsesen mozgott a dal ritmusára. A fiú magához ölelte,majd keringőzni kezdtek.
-Miért vagyunk itt? -kérdezte félénken a lány.
-Hogy miért? Hát nem világos? -kérdezte, mire párja megrázta a fejét. -Ch,kicsi. Hát nem tanítottalak meg elég jól? Nem jöttél rá magadtól?? London veszélyes. Fogalmad sincs,miért hívtalak ide. Magad sem tudod,miért vagyunk itt. Majd most megtudod -mondta. Elengedte a lány kezét és eltűnt a homályban.
-Hová mész? Kérlek ne hagyj itt! -sikította már-már sírva. Halk,suhanás szerű hangot hallott,ami egyre többször fordult elő. Körbepillantott,de semmit sem látott. -Ne hagyj itt. Gyere vissza! -visította.
-Ne ordíts,hát itt vagyok. Vagyunk. Bár ez részletkérdés. Csak figyelj -mondta és újra a suhanó hangot hallotta. Hirtelen egy hideg kéz kapta el a vállát. Rémülten pillantott hátra, ahol egy ismerős arc állt.
-Ben! Mit keresel itt? -fakadt ki.
-Jöttem. Érted -mosolyodott el,ahol megvillantak éles fogai.
-Vámpír! -kiáltotta és futni kezdett. De a fiú gyorsabb volt. Elkapta a lányt, majd felé hajolt. Mosolya így is elképesztő volt. A karját hátrafeszítette,nyakát a másik karjával fogta.
-Gyere -és elkezdte magával ráncigálni. -Mester. Meghoztam. A húgod. Épen,egészségesen. London mestere, kérlek tegyél vissza megfelelő pozíciómba.
-Lám-lám. Nem gondoltam volna. Remek -mondta és előjött a sötétségből.
-Ádám. Te... Te szörnyeteg!
-Pontosan, kicsi Alexom. Pontosan. London már csak ilyen. Haza akarok menni,de nem tehetem...
-Engedj el. A húgod vagyok.
-Így van,ezért maradsz velem -mondta,és a lányra vetette magát,aki elterült a földön. Haja már nem volt a szemében. Ájultan zuhant le,mire megvillant az arca...


   Hirtelen ébredtem fel. Izzadtan,fejfájással küszködve. A fejemet valami keménynek ütöttem,ahogy felültem.
       -Aúú -hallottam mellőlem a hangot. Odakaptam a fejem és Ben fogta a fejét.
       -Ne haragudj. Nem akartam -szabadkoztam. -Jól vagy?
      -Persze. De ezt inkább én kérdezném. Csak forgolódtál. És nézz magadra. Merő víz vagy. Mit álmodtál?
      -Azt,hogy ellenem fordultál Te is és a bátyám is. Londonban voltunk. Nem szeretem azt a helyet. Gyűlölöm. Valami van ott,amiről nem tudok. És ott van Ádám is... Bence. Megtámadtatok!-zokogtam.
     -Shh... Hagyd abba. Nincs semmi baj. Soha nem fordulnék ellened. Soha. Szeretlek Lex. A  kishúgom vagy. Még ha nem is vagyunk vér szerint rokonok -mondta és szorosan magához ölelt. Csak sírtam és sírtam. A pólóján könnyáztatta foltok éktelenkedtek, ami miatt többször bocsánatot kértem,de Ő csak mosolygott. Keserű és hamis mosoly volt. Ezt még én is láttam.
Estig bent volt nálam.
    -Holnap suli. Mennem kell. De suliból rögtön idejövök. Rendben? -kérdezte halkan,mire egy aprót bólintottam.
Apa beküldte Bencével a laptopomat így netezni is tudtam. Felmentem Facebook-ra,ahol 2-en írtak, Dom és Tina,mind a ketten holnap bejönnek hozzám.
Megnéztem kik vannak chaten, majd ráírtam Patrikra és éjfélig vele beszélgettem.
Már 0:24 van. Nekem is ideje lenne aludnom. De félek. Félek elaludni. Félek az álmaimtól...
És kész. Leragadt a szemem...