42.rész

Sziasztok! :)
Bocsánat, hogy ilyen későn és sokára jelentkeztem.
 Hááát Gyerekek. Azt hiszem van egy rossz hírem.

Ez az utolsó előtti rész a végső befejezés előtt.
Persze utána még jönnek az EXTRA RÉSZEK (!!), és még tervezek egy "meglepetést".

De arról még nem szeretnék most mesélni, majd kicsit később.

Nem is húzom az időt. Itt is van. Jó olvasást. :*

Dátum: február 29. /hétfő/
Téma: 4 évente van szökőév, de akkor is felejthetetlen lesz
Hangulat: Boldog (mondjuk)




           Az egész úgy kezdődött, hogy élni se volt kedvem. Napok óta a szobámban voltam, bezárkózva. Még a konyhába se lett volna kedvem lemenni, ha éppen nem lettem volna éhes vagy szomjas. Még jó, hogy külön fürdők vannak a szobákhoz, oda nem kellett kimennem. Szóval úgy döntöttem sanyargatva élem az életem. Aki bejött hozzám azt kiküldtem. Vagy finoman, vagy úgy, hogy nekivágtam valamit (azt hiszem drága Ádinak lett egy púp a fején... :$). Ma is csak annyira mentem le a konyhába, hogy egy kakaót csináljak magamnak. Leültem a pultra amíg a tej a mikróban melegedett.
            -Szép napot Csipkerózsika. Le mertél jönni a szobádból? -kérdezte egy mosolygós hang. Oldalra fordítottam a fejemet, és apával találtam szembe magamat, amint épp a kávésbögréjét szorongatja és mosolyogva fürkészi az arcomat. Egy morgásra méltattam az egészet, majd a mikróhoz fordultam és kivettem a tejet. -Hú. Nem tűnsz valami lelkesnek.
          -Tényleg? Nekem fel se tűnt -mondtam gúnyosan. Kivettem a hűtőből a tejszínhabot.
          -Mit szólnál egy kis lovagláshoz ma? -kérdezte, a beszólásomat direkt figyelmen kívül hagyva. Felcsillant a szemem. Mást sem akartam csak lovagolni, de egyedül unalmas lett volna. Szegény Black Heaven-nek is már ki kéne mozdulnia. Azonnal rábólintottam, mire apa elégedve figyelte, hogy végre mosoly költözik az arcomra. Amint beléptem a szobámba, azonnal elkerekedett a szemem. Eddig fel sem tűnt, de most. A szobámba szó szerint, mintha valaki bombát robbantott volna. Rengeteg ruha hevert a földön, a széken, csak úgy az íróasztalomon. Párnák szétdobálva, zsebkendők szanaszét, a könyveim a mindenütt voltak, csak a helyükön nem. A levegő is rettenetes volt. Áporodott, ahol napok óta szellőztetve sem volt. De hát, várjunk csak! Nem is volt! :O Nagyon rosszul kezdtem érezni magam. Az első az volt, hogy az ablakhoz léptem és kinyitottam. Hirtelen csapott meg a fagyos, friss levegő. Kellemes érzés volt, ahogy az arcomat kezdte csiklandozni.
Aztán visszafordultam a kupihoz és megint elborzadtam. Sürgősen takarítanom kell! Még ma. Leültem az ágyamra a bögrémmel. Megittam a kakaót és egy nagy sóhaj kíséretében nekiláttam a takarításnak.
 Kemény 2 óra alatt végeztem is. Enyhén elfáradtam. Viszont, még mindig teli voltam élettel. Apa olyan fél 3 fele jött fel a szobámba, hogy akkor induljunk lovagolni. Gyorsan felvettem még a felszerelésemet, és már indultunk is.

        -A másik két ló? -kérdeztem érdeklődve, mikor az istállóba belépve csak Csillagot és Black Heaven-t találtam.
       -Ádám és Blanka elment már délelőtt. Innen jutott nekem is eszembe, hogy esetleg mi is elmehetnénk.
       -Remek.
 Felnyergeltük a lovakat, és már vágtattunk is a havas tájba. A frissen hullott hó ropogott a paták alatt. Felülmúlhatatlan érzés a ló hátán ülve száguldani, teljesen eggyé válva az állattal, felvéve az ő pattogó ritmusát. Vele együtt suhanni és ugrani át az előttünk lévő akadályokat. Olyan ez az állat, mint egy lelki társ. Egy titkos barát, hódoló. Aki mindig mellettünk van. Olyan, mint a kutya. Az ember jó barátja. Black Heaven volt a fény a sötétségben. Az éjfekete ló csak úgy világított a körülöttünk lévő fehérségben. Mint a madarak, úgy szálltunk át mindenen. Soha nem éreztem magamat még ennyire szabadnak. SOHA.
Aztán apa lekanyarodott az egyik ösvényen, így a tó fele mentünk. Amint kiértünk, elámultam. Az egész víz befagyott. Állt rajta az élet. Az óvatosan előbújó nap sugarait fenségesen verte vissza a vastag jégpáncél. Kicsit tőlünk távolabb egy pár rohant az éppen jégre lépő kisgyereke után, és rántották vissza, nehogy elcsússzon.
Apu elindult a házak fele, majd megállt az egyik mellett.
     -Menj be -mosolygott. Visszamosolyogtam és bementem. A kandallóból melegség áradt, mint aki járt már itt. Belépve a nappaliba pedig le is döbbentem. 11 fej állt felem szemben. 11-en vigyorogtak teli szájjal. Esküszöm elsírtam magam. Ádám és Blanka jött oda először hozzám, majd sorban a többiek. Bocsánatot kértek, hogy hanyagoltak, meg minden.
         -Na jó. Srácok. Először is. Én szeretnék inkább bocsánatot kérni. Sajnáltattam magam és nem is foglalkoztam veletek és az... az érzéseitekkel -csuklott el egy pillanatra a hangom. -Szóval bocsánat. Nagyon köszönöm, hogy mindenki itt van, aki számít -néztem rájuk hálásan. 12 ember, akik nélkül az életem nem lenne egész.
Ádám, Zsombi, Blanka, Bell, Ben, Patrik, Áron, Tina, Dom, Vivi, anya és apa. Ők a családom. :)

A nap további része is nagyon jól sikeredett. Volt torta és üdítő, zene meg minden. Remekül éreztem magam. És egy beszélgetés, ami említésre méltó:
        -Van egy perced? -kérdeztem megállva Ben előtt.
       -Persze -mosolyodott el halványan. Leültem mellé a kanapéra, majd mélyen a szemébe néztem.
       -Ne haragudj, kérlek.
       -El van felejtve.
       -Szeretnék tőled kérni valamit.
       -Mit? -nézett rám felvont szemöldökkel.
       -Kezdjük el újra, az első randinktól -súgtam. Érdeklődve nézett rám. -Harmadik nap. Amikor megismerkedtünk, kilencedikben. Elmentünk moziba, enni és sétálni. Kezdjük onnan. Az ismerkedéstől.
      -Igen? -kérdezte, mire csak aprót bólintottam. Óvatos mosoly futott végig az arcomon. -Rendben -mosolyodott el Ő is, majd egy nagy puszit nyomott az arcomra. -Holnap, suli után az enyém vagy -kacsintott.

Még beszélgettünk, de ezt nem hoztuk fel többet. Hajnalig tartó buli volt. Esküszöm, most amikor ezt írom, akkor is már hajnali negyed 5 van, hulla fáradt vagyok, és háromnegyed 7-kor meg kelek. Ááááááááá. Szóval minden szuper volt, mindenkit imádok: JÓÉJT! <3